ez egy msn-es beszélgetés volt eredetileg, aztán olvashatóvá és érthetővé tettem. amit én válaszoltam, az mind szögletes zárójelben van! / [ilyenben] /
Wett próbált meggyőzni, hogy másnap menjek be első órára. Ellenálltam. Mindeddig:
…majd úgy megkísértelek álmodban, hogy fel akarsz majd kelni
- Például:
Szülsz majd álmodban. És én születek meg. Ésés ordibálok, hogy GYERE A SULIBA! Te meg eldobsz. Neki esek Petidnek. Aztán Laci megtámad (ő az orvos). Majd jön az apám, leállítja Lacit. Aztán kiderül, hogy Edward az apám. Anyukád mérges lesz rád. És kitagad mindkettőnket. De Edy nem vámpír. Elvették tőle a vámpírságot, mert megette Bellát. Végig csak te kellettél neki. És 1 csöves. Mert nem tanult.
[anibella: de jól néz ki, nem? :P]
Na jó... nézzen ki jól. Úgy, mint most. Csak a haja más. Nem ilyen khömm… ízléstelen. Szóval mi elmegyünk otthonról. Jön ő is mivel ő az apám. Majd jön Bel.
[ez nem Bella. ez Bel. A fiú. ugye?]
Kisegít minket pénzzel. És lesz lova is. Fehér.
[pfúj.]
1 fekete pöttyel.
[utálom a lovakat.]
De ez jó ló. Át tud változni teknőssé. Bár nem sokat ér vele. Csak kevesebbet kell 1 teknősnek enni adni, mint 1 lónak. Szóval és kapunk szép hercegnőruhákat és Pandorára költözünk. Rob hirtelen megöregszik. Te meg maradsz fiatal. De gáz lesz. Ésés Bel meg egyre helyesebb lesz. Összeházasodunk, és ugyanabban a pillanatban szóval megszületik a tesóm, aki pont olyan, mint Rob. Teddynek fogjátok hívni. De Rob meghal ( afrancba ). A következő jelenet az, hogy veszekedek Bellel. Majd kiderül, hogy Bel is a te fiad. Nem nem! Rob fia. Ez esélyesebb, mert míg nem találta meg az igazit (téged), addig bohém életet élt.
[mármint ki??xd]
És elválunk Bellel.
[már nem értem..xd]
Ez egy összezavarós álom. Amúgy Rob, aki ugye már nincs köztünk. Te lefekszel Teddyvel, mert álmodban azt hiszed, hogy Rob. És születik 1 gyereked, akit Robynak neveztek el. Majd vele is lefekszel, mert azt hiszed, Rob. És születik 1 gyereked, ...... . Ugye, hogy be akarsz jönni holnap?
[ÁÁÁÁÁ. ez félelmetes. de legalább a férjem Rob(L):D ]
És még te vagy a pesszimista xd. Amúgy csak felriadsz. De küzdesz az ellen, hogy be gyere 1. órában szóval… Visszaalszol.
De még nincs vége!
Szóval visszaalszol és így új álmod lesz. De az előző annyira hatással lesz rád, hogy Rob véletlenül benne marad. De most anyukád is jó szívvel fogadja. Még sütit is csinál. És aludhat nálatok. A fürdőszobában.
[ez jobban tetszik..:D]
Majd nem fog :):). Szóval jön a Volturi. És elrabolnak. Rob meg, de inkább Edward. Szóval ő keres téged. Anyukád is izgul, süt sütit, hogy ha hazaértek, akkor legyen... Szóval Ed megtalál éés villognak a fények... nem lehet semmit rendesen látni de… várj csak… fúúj megcsókol...
[:D:D(L)]
Aztán a többi vámpír rátok talál. Meg akarnak ölni, de Ed harcol. Tök ügyes. Ja, nem, az nem ő. Ő béna. Szóval végül is veszít, de 1 hős...-.-. Felajánlja, hogy megölhetik, ha elengednek téged. [áá :O nem ő győz?:O tiszta new moon amúgy.. – hozzáteszem ximi nem látta a new moon-t..xD] Szóval te ebbe nem nyugszol bele, de senkit sem érdekel a véleményed.
[ez kedves xd]
Ott állsz, jönnek 1 pallossal, felemelik, Ed nem is védekezik... téged néz. És akkor jön a felmentő sereg...( a húgod).
[mi az a pallos? a húúgom?xd ne mááár..xd]
A balta, amivel levágják az ember fejét. Szóval jön a húgod, és szétlövi a "balta" nyelét. De az szerencsétlenül pont Rob nyakára esik... Ezt a pechet…
[neeeeeeeeeeee :'(]
VÉR VÉR VÉR.
[fúj. attól hányok.]
Nem nem. Te szereted őt.
[a vért?]
Odarohansz és… nem ...EDET! Szóval odarohansz és
[azt tudom :P]
Megiszol 1 kicsit a véréből... mert azt hiszed így benned tovább él. De NEM.
[fúj.]
Ettől csak te is vámpír leszel... Basszus mindjárt hányok.
[ó jesszus, ne már. mér?]
Elképzelem, ahogy Edward fröcsögő nyakából iszod a vért. És akkor a feje megszólal…
[fúúúj.]
hogy csókold meg és akkor megmentheted. Mit teszel? Ez 1 interaktív álom. ???? Siess, mert nincs sok időd. Mindjárt éjfél.
[Megcsókolom.]
Szóval megteszed... hmm. Meggyógyul. Visszamegy a feje a testére. De lesz 1 heg vagy mi. Nem baj?
[nem:D]
Hazamentek... anyukád már nagyon sok sütit sütött. A húgodat megfenyegeted, hogy ne merjen máskor segíteni.
[:Dxd de mér?]
Mert csak rontott a helyzeten. Szóval ülsz az Edward ölében és eszed a kakaós csigát, ami Cukorral készült és nem édesítővel. Jön aa (kinek van macskája a környéketeken?)
[CUKORRAL? senkinek. de én akarok:D. ]
Cukorral. Mi bajod a cukorral?
[hm. na jó]
Ed elkezd fuldokolni, lerak az öléből [ne már] és meghal.
[olyan kényelmes volt.. MI??]
Anyukád belecsap az apukád tenyerébe. Kiderült, hogy ők szóltak a Volturinak is.
[neeeeeeeeee:'(]
és mérgező tűt sütött a sütikbe.
[OH:'(]
(Amit Edward evett)
[:'(:'(de ő egy vámpír!]
Na és?
[:'(]
A cukor halandóvá tette.
[mért ölöd meg mindig? :’(]
Mert ez 1 rémálom. Célja, hogy felébredj. Szóval, ha holnap bejössz, akkor hamarabb felébredsz, és csak addig álmodod, hogy ülsz az ölében. Majd következő este megváltozik a folytatás. Na? Reális ajánlat.
[még meglátom:D és hanem megyek be első órára csak mondjuk a felére?]
Hát akkor már késő. Ed meghal és életed végéig…
[de nem alszok tovább!]
Egyedül leszel álmodban.
[ne:'(]
Öngyilkossággal ne is próbálkozz.
[:D]
Ő a pokolba jut. Téged meg szentté avatnak.
[de bemegyek, csak mondjuk 8ra… de az öngyilkosok nem juthatnak menybe..]
De te igen, mert megnyered a 2345ös szép kiejtés versenyt.
hi!
na, ma jön egy szép, egyszerű vasárnapi blog. tegnap is akartam írni valamit, de - jellemző módon - meghalt az xp.. pff..csodálatos, hogy mit voltak képesek alkotni Bill Gates-ék. de komolyan. ennél stabilabb rendszert.. áh. kész.
ma reggel meg, mire ébredtem? esett a hó. bumm. szuper. fú de örültem neki. de szerencsére elolvadt. ^^ most pedig süt a nap. tavaszhoz híven. :) nemhiába énekeltem egész délelőtt a "Süss fel nap!"-ot. :b működött!
tegnap megnéztem megint az Avatart. annyira tetszik. :D főleg a nyelv. olyan különleges. ezért is néztem utána, és találtam is egy nagyon érdekes dolgot. egy weboldal, a nyelvet tanulni vágyóknak. :D te is megpróbálhatod ITT! :D én szerintem majd nézegetem. :D a kedvenc szavam: skxawng :b ennek hívja Neytiri Jake-et. :D
most elkalandoztam, szóval inkább megyek, és böngészem tovább ennek a furcsa nyelvnek a szavait. :b
- Tom lesz az új apukám, Jane pedig az új anyukám. Tom ügyvéd, Jane pedig óvónő. Volt egy kisfiúk, de ő kisbaba korában meghalt. Így hát direkt olyan árvát kerestek, akinek voltak rendes szülei. Viszont van egy kiskutyájuk, akit Bobnak hívnak. Egy Golden retriever.Egy nagy házban laknak, a tengerhez közel. Szeretik a napsütést és a jó időt. – elhallgatott és a szoknyáját kezdte el igazgatni. – Semmi mást nem tudok róluk. Mutattak fényképet. Jane vörös hajú, Tom pedig fekete. – egy pillanatra az eddig hitetlenkedve keresett szomorúságot véltem felfedezni a tekintetében, amint a hajára nézett. – Anyu szőke hajú, apu pedig barna. – észrevettem, hogy sosem múlt időben beszél róluk. Számára örökké létezni fognak, és nem szűnnek meg orvosnak vagy éppenséggel szülőnek lenni.
A nap már az ég alján járt, hamarosan el is tűnt a messzeség mögött. Sam – mert közben megengedte, hogy így hívjam – ledőlt pihenni, mert hajnal óta folyamatosan úton volt. Sok mindent mesélt még nekem. Elmondta, hogy milyen volt a baleset előtt az élete. Hogy sok barátja volt, de most el kellett őket hagynia, de emiatt nem búsul, mert majd talál újakat, és amúgy sem akarja őket elfelejteni. Volt egy kiskutyája, akit a nagynénje elajándékozott, amikor hozzájuk került. Ezért volt olyan fontos Bob léte az új helyen. Milyen különös. A hajszínek mennyire bántották. Valószínűleg lényeges része volt az életének. Talán az, hogy hasonlított az anyukájára, fontos volt neki. Lehet, hogy jobban örülne neki, ha Jane is szőke lenne? Vagy talán az meg azért bántaná, mert úgy érezné, hogy kitúrja az igazi édesanyját?
Békésen szuszogott a szemben lévő ülésen. A jegyét rám bízta, hogy ha jön a kalauz. Elintéztem.
Vajon mi járhat az ő kis fejében? Mire gondolhat, amikor egyedül van? Mit érezhet, amikor el kell aludnia azzal a tudattal, hogy nem láthatja viszont a szüleit soha többé? Valószínűleg ugyan az, mint nekem jártak akkor, mikor én vesztettem el a szüleimet, és most, amikor ez egyetlen egy fontos személyt is. Hiányt és néha kétségbeesést. Vajon van élet a halál után? Soha nem tudhatod, míg te magad is élsz. Utána meg már úgyis mindegy. Persze a vallásos emberek – mint ahogy Sam is az, és én is az vagyok – hisznek Istenben, és abban, hogy szeretteinknek talán még jobb is ott, ahol már nem érheti őket baj. Lucy-nek talán jobb, mert akkor megismerheti végre a szüleinket. De Sam szüleinek nem jobb… Nem lehetnek a kislányukkal… Viszont vigyázhatnak rá onnan fentről. Talán ez így a helyes. Talán Lucy így elkerült egy rossz életet. Talán Samből más ember lesz ezáltal. Talán. És remélem, hogy ez így van.
Lehet, hogy miután leszáll erről a vonatról, két nagyon kedves, aranyos ember fogja várni, hogy ugyanúgy szeresse, mint ahogy a szülei szerették… vagy szeretik. Hazamegy velük, összebarátkozik a Bob nevű kutyával, és a kezdődő nyár egészét a tengerparton tölti új barátja és új szülei társaságában. Homokvárat építenek majd, amit a kutya lerombol, de mind nevetnek majd rajta. Aztán hazamennek, kiülnek az udvarra és megvacsoráznak a gyenge lámpa fényénél. Sam a nem szeretett falatokat megosztja majd Bobbal, és az új anyukája nevetve figyeli, de nem szól rá. Aztán összebarátkozik majd a környéken élő kislányokkal, és a szeptembert már úgy kezdi, hogy sok-sok barátja van, s az iskolabuszon az új legjobb barátnője mellett nevetgél. Majd minden éjszaka úgy fekszik le, hogy a szüleire gondol. Mind a négyre. S mikor elnyomja az álom egy mosollyal az arcán, a kedves kis Bob is elalszik az ágy lábánál, hogy vigyázzon gazdija álmára.
De mindez történhetne másként is. Mondjuk, lekísérném a kis Sam-et, hogy megbizonyosodjak róla, hogy igazi vigyázó, szerető szülei várnak rá. Aztán megpillantanék két olyan embert, akik nem foglalkoznak azzal, hogy Sam hogy érzi magát a hosszú út után, csupán a szervezet által kínált segítséget akarják igénybe venni. Beszélek velük, és meggyőzöm őket arról, hogy nem akarják ezt az egészet. Magamhoz veszem Sam-et, és együtt élnénk. Vigyáznék rá, és folytatnánk mindketten az életünket, de a már közös életünket.
De nem tehetem ezt vele. Neki most már ahhoz a családhoz kell tartoznia. Biztos, hogy Jane és Tom nagyon kedves emberek. Látta a fényképüket, és ez a kislány igenis elég okos ahhoz, hogy meg tudja állapítani, hogy milyenek.
Viszont, attól még, hogy őt nem fogadhatom örökbe, van más lehetőség is. Nem szabadna egyedül maradnom bánatomban, mert akkor talán sosem állok fel.
Tudom, milyen árvának lenni, hiszen most is az vagyok. Ha örökbe fogadnék, szebbé tehetnék két életet. Az enyémet, és egy másik árva kislány életét. Így kell tennem, nincs kétségem.
Amikor Sam felébredt már egy másik ember ült vele szemben. Az az Ellie, aki félve és kétségek közt lépett be a kabinjába már nem létezett többé. Helyette az új Ellie mosolygott rá, vágyakozva és várakozva az új életének kezdetére.
Mikor végül eljött a búcsúzás pillanata, megöleltem, és csak ennyit suttogtam a fülébe:
- Köszönöm, kicsilány!
- Lezuhant a repülőjük. – a suhanó tájat figyelte az ablakon keresztül. – Egy konferenciára mentek. Kértem, hogy most az egyszer ne menjenek, de azt mondták, hogy muszáj.Orvosi találkozó. Valami új dologra jöttek rá a nagyon okos emberek, amit nekik is feltétlenül tudniuk kellett. Ők is orvosok voltak.Hiába könyörögtem napokig, nem tudtam maradásra bírni őket. Elmentek. Minden este beszéltem velük telefonon, napközben e-maileket írogattam, mert betegen otthon unatkoztam.
- Beteg voltál és mégis elmentek? – ezen egy kicsit meglepődtem. Én azt hittem, hogy az orvosok gyerekeivel többet foglalkoznak, amikor betegek.
- Mondtam már, hogy muszáj volt. Ők nem mentek volna el, ha nem muszáj. De írtak nekem rendes levelet.
- Mit? – nem értettem, hogy mire gondolt.
- Hát rendes, postán feladott levelet. Mert megkértem őket. Anyu írta az elejét és apu a végét. Aztán mindketten aláírták. Elmondták benne, hogy mennyire hiányzom nekik, és hogy mennyire szeretnének már magukhoz ölelni. A temetés után kaptam meg. Ez így olyan volt, mintha elbúcsúztak volna, és biztosítottak volna arról, hogy mennyire nagyon szeretnek, és sosem hagynak el. – a szemembe nézett, és láttam benne, hogy tényleg így gondolja. Tudta, hogy ez így van. Nem érezte és nem hitt benne. Tudta. – Neked hogy halt meg a húgod? – kíváncsian pislogott rám. A fejét egy kicsit oldalra billentette.
- Egy este sokáig maradtam bent a szerkesztőségben, mert segítenem kellett egy kollégámnak; újságíró vagyok. – tettem hozzá magyarázatképpen. Bólintott. -Felhívtam telefonon Lucy-t, és mondtam neki, hogy vacsorázzon meg, és feküdjön le aludni, miután már mindent megtanult.
- Hány éves volt Lucy? – szólt közbe érdeklődve.
- 11 éves múlt pár hónappal.
- Én is annyi vagyok. – ezek szerint jól gondoltam.
- Folytasd, kérlek. – unszolt jól nevelten. Látszott, hogy a szülei sokat tanítgatták és odafigyeltek rá.
- Biztosított róla, hogy mindent meg fog csinálni, ugyanúgy, mintha otthon lennék én is. Tíz körül megszólalt a telefon. Engem kerestek. A rendőrségről. Elmondták, hogy a kicsi házunkat valószínűleg gyújtogatók felgyújtották, és az egyetlen személy, aki a házban tartózkodott, az korházban van, és az életéért küzdenek. Azonnal odamentem, és épp láttam, amint az orvosok hátrébb lépnek egy szörnyen megégett testtől. Akkor halt meg, amikor beértem. – a tekintetét fürkésztem. Nem akartam megijeszteni. De nem úgy tűnt, mint aki fél, vagy undorodik. Inkább azt láttam, hogy szomorú lett. Ezt sem akartam. Rámosolyogtam, hátha ezzel egy kicsit elterelem a gondolatait.
- Biztos nagyon aranyos lehetett Lucy.
- Igen. Az volt. És mit tudsz az új szüleidről? – úgy vettem észre, hogy nem zavarják a személyes kérdések, mert ő is így kérdezett vissza.
- Tom lesz az új apukám, Jane pedig az új anyukám.
...
Tőled nekem
4.
-Ki volt az? Odabent nem te voltál!
-Odabent Albert van. Mint ahogy...várj, mutatok még valamit, és megérted. –újra besétált a falba, de nem tűnt el nyomtalanul. Újra ott állt előttem a szőke fiú.
-Helló Vic. Én Albert vagyok, Chase árnyéka. Igazából csak mint árnyék létezem. Csak akkor ölthetek testet, ha ő árnyékká lesz. Ilyenkor ő lát úgy mint én, és én ember lehetek. Meg kell hagyni, innen kintről még szebb vagy. Főleg, hogy végre rám nézel. –egészen közel jött, és ujja végével megérintette az arcomat, majd elmosolyodott.
-Chase most mit lát? –kérdeztem.
-Egy árnyék több mindent lát... De pontosan nem tudom. Én mikor árnyék vagyok, látok olyasmit is, amit Chase megszeretne vagy épp nem szeretne megtenni... látom, hogy mi történt mikor, de a jövőt még nem látom, csak néha sejtek dolgokat. Azt hiszem most jobb ha megyek, és nem zavarom a tanítást. –a hanja sokkal megnyerőbb volt mint Chase-nek, igazából az egész karakter jobban tetszett... Albert behátrált a fehér falba és újra Chase derűs arcát láttam.
-Van kérdés?
Úgyéreztem hatalmasat fordul velem a világ... Most tudom meg, hogy a kisgyerekek olykor hűséges „képzelt barátjaik” lehet, hogy léteznek, sőt...ők maguk a saját képzelt barátjaik??? Nekem van egy állandó társam, aki mellesleg én vagyok, csak mégsem???
-Én normális ember vagyok? –fakadtam ki. –Most akkor ő én, vagy valaki más?
-Nos ez igen összetett, de megpróbálom elmagyarázni. Vegyünk példának engem és Albertet... Mi egyek vagyunk, azonban a természetönk egészen különböző. Ő is egy önálló személy, hisz saját öntudata van. De az akaratát alárendeli az enyémnek. Tehát tanácsot adhat, kérhet, de minden döntést én hozok. Ez persze nem azt jelenti, hogy neki nincs akarata.
Albert szabad, de nélkülem nem létezik. Ez valamilyen egymásra utaltság.
Az árnyék soha nem mondhat ellent neked. Mindig olyanná lesz, aki az adott helyzetben neked legtöbbet tud segíteni. A személyisége viszont nem változik.
Nagyon fontos tisztázni magadban, hogy Nem vagy skizofrén! Sokan épp azzal rontják el, hogy az árnyékot egyenrangúnak tekintik.
-És ez miért baj?
-Ha túlbecsülöd, ha a saját döntéseidet lecseréled az ő tanácsaira, ha teljesen átengeded az életed neki, azzal az árnyékod is megzavarod. Ő is felcseréli az alárendeltséget, és uralni akar majd.
Egy alkalommal elintézi, hogy örökké felcserélődjetek, hiszen „ez így lenne rendjén” és te árnyékká válsz, aki már képtelen lesz a saját akaratra is.
Még valami! Az árnyék nem mindenttudó. Ő is tanul, megismer, fejlődik, párhuzamosan veled.
-Bárhol alkalmazhatom ezeket a „trükköket”?
-Elméletileg igen, de nem ajánlom zsúfolt helyeken, mert akik nem Látnak, azok igen nehezen dolgozzák fel. És nagyon fontos: Az egész alapja a Fény! Fény nélkül nincs árnyék, nincs semmi. Ha éppen bent vagy, vagy ő van kint, és a fény megszűnik, akár véglegesen is úgymaradhattok, de legalább ddig, míg újra fényhez nem jutottok. Itthon ilyesmitől nem kell tartani, mindig van fény, de ezt jól vésd a fejedbe!
-Mit kell tnnem, hogy lássam az árnyékod?
-Nem tudom. Délután jön a mester, akitől a feladatot kaptam. Ő sokkal többet tud. Majd megmondja.
-Feladatot?
-Igen. Hogy fogadjalak örökbe, és vigyázzak rád. Cserébe új képességet kapok.
5.
Délután különös vendég érkezett. Ősz hajú, szürke ábrázatú úr, tipikus „mester”... Kopott ruhái, hatalmas bőr táskája egyszerre szánalmat és csodálatot ébresztettek bennem.
Amikor Chase kinyitotta az ajtót, mosolyogva ennyit mondott:
„szervusz kedveském, minden rendben lesz.” ami nálam annyit tett: „Nem tagadom, kegyetlen leszek” hiszen még az orvosok is ezzel a szöveggel nyugtatgatják az oltásra, műtétre vagy rosszat sejtető vizsgálatra váró betegeket.
Mr. Braun –mert így hívták –besétált a nappaliba és kérés vagy utasítás nélkül helyet foglalt.
Az állomáson álltam és vártam a vonatot. Az összes holmim a mellettem álló bőröndben volt. Nem túl sok, de ez mindenem. Mindenem, amim maradt a tűzből. Öt perc volt hátra az indulásig. Elindultam megkeresni a megfelelő vonatot. A reptérre tartottam; el akartam hagyni még az országot is. Lehet, hogy ez egy menekülés, ami nem old meg semmit, de úgy éreztem talán így majd sikerül felejtenem, újrakezdenem. Felszálltam a vonatra a maradék életemmel együtt. Már majdnem tele volt mindegyik kabin. Aztán végre találtam egy olyat, amiben csak egyvalaki ült. Egy kislány. Összeszorult a torkom, mikor eszembe jutott a húgom. Ő is eltűnt az otthonommal együtt. Egy pillanatra megtorpantam, nem voltam képes arra, hogy belépjek a kabinba. Felejtenem kell. Muszáj. Ő már nem jön vissza. Kinyitottam az ajtót és beléptem. A kislány rám mosolygott, én pedig leültem vele szembe. Kerültem a pillantását. A bőröndömet magam mellé tettem. Nem akartam magamtól távol tudni. Csak ennyim maradt.
- Szia! Ugye milyen szép az idő? – csilingelő hangja törte meg a csendet. Ránéztem. A haja ugyan olyan szőke volt, mint Lucy-nek. Zöld szeme csillogott a mosolygástól. Fejemet az ablak felé fordítottam. Fényesen sütött a nap, egy felhő sem volt az égen.
- Szia. De, nagyon szép. – reméltem, hogy nem akar tovább beszélgetni.
- Samantha vagyok. Téged hogy hívnak? Vonakodtam, de nem akartam megbántani.
- Ellie vagyok. Hol vannak a szüleid? – 11 év körüli lehetett, egy kis hátizsákkal. Biztos voltam bene, hogy nincs egyedül.
- Az égben. – Megdöbbentem. Nem látszott szomorú árvának. Egészen kíváncsi lettem.
- És mit keresel egy vonaton egyedül?
- Megyek az új szüleimhez. – egy más féle mosoly suhant át az arcán. Olyan meleg és áhítatos. Mintha ezzel a mondattal nem egy aggasztó tényt közölt volna, mintha nem kétségbe lenne esve az új élete miatt, hanem mint aki várakozik, vágyakozik rá. Akarta ezt az új életet. Nem úgy, mint én. Persze lehet, hogy csak képes volt elfogadni a dolgokat. Vagy rossz volt az előző élete.
Az enyém nem volt rossz. Boldogan éltem a húgommal. Nekünk sem voltak szüleink, de ott voltunk egymásnak. Amikor 18 lettem, eljöttünk az árvaházból, ahol ugyan szerettek minket, mégsem volt igazi családunk. Örökbe fogadtam Lucy-t, és elmentem dolgozni. Újságíró vagyok. Vagy voltam. Már nem tudom, hogy mi is vagyok. A dolgom az volt, hogy minden héten írjak egy kolumnát. De így, hogy elmegyek, nem tudom, mit fogok ezután csinálni.
- Egyedül? – még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen pici lány így utazzon.
- Igen. A nagynénémnek dolga van. Elhozott és elment. Még csokit is kaptam! – azzal elővett a kabátzsebéből egy tábla csokoládét.
- És a közvetítők nem küldtek senkit? – kizárt dolog, hogy ha a hivatalban tudnak erről, engedélyezik.
- Nem. Majd ott várnak. Eldöntöttem, hogy majd én vigyázok Samanthára. - Meghalt a kishúgom. – könnyek szöktek szemembe, de gyorsan megtöröltem.
- Ó, sajnálom! Hogy hívták? – nézett rám hatalmas, könnyes szemeivel. Őt is elszomorítottam.
- Lucy-nek. Majdnem úgy nézett ki, mint te. De meghalt. A te szüleid hogy haltak meg? – reméltem, hogy nem bántom meg a kérdésemmel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum