Az ablak 1/3

A lány velünk szemben lakott, amióta csak az eszemet tudom. Sok időmet eltöltöttem azzal, hogy őt figyeltem. Sok barátja volt, akik rendszeresen látogatták. Volt, hogy egy kerti partin mind összegyűltek, s együtt ünnepeltek. Ilyenkor szerettem volna én is odamenni, hiszen annyit tudtam a lányról, mintha csak a barátja lennék én is.
Szerettem volna rá hasonlítani, mert ő annyira szép volt. Nem túl magas, nem túl alacsony, éppen megfelelő volt. A barátaival egyméretű. Nagyon csinos volt, és hosszú, szőke haja göndör fürtökben hullott hátára. Az én vörös hajam pedig inkább hasonlított valami kócos semmire, magasságom pedig átlagon alulinak volt mondható.
Mindig, amikor úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, csak leültem az ablakom elé, és néztem a lány házát. A sötétítő függönyöket sosem húzta be, és a házban mindig világos volt. Láttam, amikor zongorázott, láttam, amikor főzött, és láttam, amikor tévét nézett, vagy olvasott. Ilyenkor mindig úgy érzetem, hogy nem vagyok egyedül; hogy hallom a zongoraszót, érzem az ételek illatát, látom a filmet, amin nagyokat nevet, vagy vele együtt izgulok a könyvön, amit a kanapén összekucorodva olvas. Nekem ez volt a szórakozásom. Ugyan mi más lett volna egy árvaházban? Itt semmi mást nem lehet csinálni, mint az ablakon kifelé nézni, és rövid történeteket kitalálni, hogy milyen is lenne az élet, ha nem idebent élnék. Ha lenne családom, testvérem, kiskutyám. Vagy csak elképzeled, hogy milyen a szemben lakó lány élete. Én ezt tettem. Sosem ábrándoztam azon, hogy miként is élnék, ha lennének szüleim. Felesleges lenne olyan dolgot elképzelni, ami már nem következhet be, mert már elmúlt. Nekem is voltak szüleim, nekem is volt családom, kellett, hogy legyen, különben nem lennék, de már vége. Nem is emlékszem rá, de nem is akarok.
Könnyebb volt a lány életét figyelemmel kísérni, és vele együtt azért izgulni, hogy az a srác, akinek a kocsijába beült, tényleg az Igazi. Lindsay – gondolatban így neveztem el – teljesen kivirult, amikor Vele – aki a Gerald nevet kapta tőlem – volt.  Mindig boldogan ugrott a nyakába, amikor ajtót nyitott neki. És Gerald is mindig boldognak tűnt, ha Lindsay-t a közelében tudhatta. Néha-néha aggódva jelent meg, és türelmetlenül toporgott a küszöbön, de aztán mikor a lány ajtót nyitott neki, minden ilyesfajta érzelmi jel eltűnt az arcáról.
Az előbb elhajtottak Gerald autójával, a város felé. Minden szombat este ilyenkor elhajtanak, és másnapig nem is látni őket.
- Agatha! Nem feküdnél még le aludni? A Nővér szörnyen haragudni fog, ha bejön és meglátja, hogy már megint az ablaknál vagy! – Polly rettegve mondta el az utolsó mondatot. Nagyon félt a Nővértől. Polly mindig kikapott tőle, és folyton büntetésben volt. Engem sem szeretett túlságosan, de nem én voltam a kedvence a büntetendők közt. Reméltem, hogy nem Prue Nővér jön be ellenőrizni, hanem Cissy, mert Ő nagyon szeretett engem. Neki egyszer, mikor rajtakapott az ablaknál egy éjjel, elmeséltem mindent, amit Lindsay-ről megtudtam, és azt mondta, hogy nagyon ügyes kis megfigyelő vagyok, de nem szabad más életének minden pillanatát figyelni. Ekkor megnyugtattam, hogy nem figyelem minden pillanatát, inkább kitalálom az üres részeket, és így áll össze egy egész történetté Lindsay élete. Ezután már soha többé nem szólt rám, ha látta, hogy ilyenkor nem az ágyban fekszek, hanem helyette az ablaknál gubbasztok. És egy kis idő után a többiek is megszokták, hogy minden szabadidőmet itt töltöm.
- Polly! Nyugi! Úgyis meghalljuk, amikor jön valaki, és abból úgyis lehet tudni, hogy ki az. Tudod, hogy Cissy Nővér csoszog, Prue Nővér pedig határozottan kopogtatja a cipőjét, még ilyenkor is.
- Rendben. De én nem viszem el helyetted a balhét. Különben is! Ilyenkor nem is szoktak hazajönni, csak másnap! Nem igaz? Akkor miért töltöd ott az összes éjszakát arra várva, hogy egyszer csak mégis megjelennek?  - Volt idő, amikor még Polly is itt ücsörgött velem minden áldott este, a lány érkezésére várva. Neki viszont nem tetszett ez a ’játék’ – ahogy ő nevezte  - mert nem tudta elképzelni, hogy mit csinálhatnak, amikor elmennek. Így hát egy idő után már nem maradt itt többet. – Ábrándozni az ágyban is tudsz!
- Nem. Most nem. Maradnom kell. Ez az este más lesz. Érzem. – biztos voltam benne, hogy ma valami történni fog. Az igaz, hogy ennek semmi jelét nem lehetett észrevenni, de én éreztem. Valahogy a feszültség átjárta az egész testemet, és görcsösen kapaszkodtam a függönybe. – Nem feküdhetek le. Ma nem.
- Én tudom, hogy miért lesz ez egy más este. Azért, mert Pruedence Nővér rajta fog kapni a kihágáson és jól megbüntet. És miattad én is kapni fogok. – halkan sírdogálni kezdett. Polly valamilyen szinten olyan volt, mintha csak a testvérem lenne, így hát nem hagyhattam annyiban. Ilyen korán tényleg nem fog semmi történni.
Szóval odasétáltam az ágyához, egy utolsó pillantás közepette, és befeküdtem mellé az ágyba. Simogatni kezdtem a karját, és próbáltam megnyugtatni.
- Nem lesz semmi baj, Polly. Lefekszem. Megígérem.
- Biztos? Komolyan ígéred? – a sötétben csak a könnycseppek csillogása látszódott az arcán és a szemében.
- Igen.
Nagyjából tíz perc múlva elaludt, akkor a helyemre mentem. Eldöntöttem, hogy pihenek pár órát. Elaludtam.
Riadtan ébredtem fel hajnalban.

...

hi!
képzeljétek! hatalmas megtiszteltetés érte az oldalt! kikerült a gportál ajánlójába! annyira örülök neki!! ^^ köszönöm gportál! és Esztinek a közreműködésért, ugyanis ő küldte be.. :) jaj, most annyira örülök neki! :) és nem is akármelyik kategóriában! a kreativitás, művészet-ben az első helyen áll! :) hűha.. :D most annyira boldog vagyok! ^^ remélem, hogy így sokan fognak rátalálni az oldalra, és megismerhetik azokat a dolgokat, amiket szeretek. :) például elolvashatják a Jaslene-t :) hú, annak nagyon örülnék, ha sokan elolvasnák, és valahogy jeleznék az észrevételeiket. :)

na hosszabb bejegyzés majd későbbre várható, most csak ezt akartam veletek megosztani. :)

xoxo
anibella.

hi!
a mai blogot megpróbálom jó hosszúra megírni, bár nem tudom, hogy ez mennyire fog sikerülni. sajnálom hogy nem tudtam a héten többet írni, de épp (már megint) haldoklott az én drága gépem. komolyan, már lassan hozzászokok.
a mai napom egész jól kezdődött, ugyanis a csütörtök mindig jól kezdődik a lyukasóra miatt. ám a mai nap egy cseppet másként indult. izgatottan ébredtem, egy fél órával a szokásos után. ugyanis a Diákolimpia második megyei fordulójának néztünk elébe kicsiny csapatommal. tegnap este még bele sem gondoltam, hogy valószínűleg nekem is kellesz játszanom, de reggel erre rádöbbentem. nagyon hamar elkészültem, pedig alapjában véve én szörnyen lassan öltözködök.  aztán kaptam a telefont, hogy visznek kocsival, akkor pedig rádöbbentem, hogy nem vagyok még teljesen készen. pedig még tv-t is néztem unalmamban. ezután nagyjából ez történt: fulladásos reggel – várakozás, hogy lenyeljem a reggelit – fogmosás – cipőhúzás – kabátfelvétel – szaladás a lépcsőn – futás az utcán – beszállás a furgonba – üldögélés a padon. aztán vártunk egy órát, hogy végre minden elkezdődjön. három meccset játszottunk, én is fent voltam mindegyiken. egyszer kapura rúgtam, büszke voltam magamra. :D sokszor megdicsértek, hogy most milyen ügyesen játszom, és az olyan jól esett! játszottam balhátvédként, de utálok hátvéd lenni. ezt elmondtam az edzőnek is, ő meg mondta, hogy akkor a következő meccsen elöl leszek. szóval azt már elől játszottam. viszont pár évvel ezelőtt (azt hiszem, hogy kettő) elszakadt a bokaszalagom, és azóta gyengébb az a lábam, és most többször is rosszul léptem, és szörnyen fájt. így attól féltem, hogy hiába szeretnék én visszamenni játszani, nem fogok bírni. ekkor jött az ötlet Esztitől, hogy legyek én a kapus, mert én voltam a nyolcosztályoson is. így hát Noémi végre kijöhetett a kapuból és én álltam be. a harmadik meccset a Kölcsey ellen játszottuk, végig a kapuban voltam. egy gólt kaptam, de nem bántam. és emiatt ki lettem nevezve a csapat új kapusának. :) döntetlen lett a meccs, és ennek nagyon örültem. jó sokszor elestem a három meccs alatt, kaptam egy rúgást az állkapcsomba is. a térdemet lehorzsoltam, és az is fáj. de nem baj. :D majd meggyógyul! :) aztán elhagytam a kossuthos pólómat.. :( hiányozni fog, nemrégen vettem.. :( remélem, hogy valaki eltette, mert visszakocsikáztam az öltözőbe, miután hazaértem, hogy megnézzem, hogy ott hagytam-e, de nem volt ott.
ezután visszamentem az iskolába, hogy gyakoroljam tanárnővel a holnapi versenyre a szöveget. hát nem ment olyan rosszul, már egyre jobban elviselem a szereplést. azt hiszem. legalábbis most annyira nem izgultam.
remélem, hogy holnapra marad hangom, ugyanis szörnyen fáj  torkom, és megint alig bírok beszélni. a múlthéten is itthon voltam, mert nem volt hangom. mondhatom szuper lesz, ha emiatt megint itthon kell maradnom.. matekból már így is lemaradtam, angolból három dolgozatot kihagytam, ebből egy témazárót. áh. remek. és még a bokám is fáj. -.-”  de örülök neki..
na mindegy, nem foglalkozom ezekkel, hátha nem is számítanak így majd. :)
ma megnéztem a What dreams may come-t (Csodás álmok jönnek). érdekes egy film, érdemes megnézni. az ötletért köszönet ximi-nek! :) nem fogom részletezni, akit érdekel az úgy is rákeres youtube-on. ’98-as a film, tehát csak annak ajánlom, akik nem kötnek bele a régebbi technikákba. ja, és csak annak, aki szereti a romantikus drámákat. viszont a vége jó. :) happy end. :) hupsz, lelőttem a poént. xD na mindegy.. :D
lassan zárom soraimat, össze kellene pakolnom a szobámban. a sípcsontvédő a mezemmel és a kapuskesztyűvel együtt még ott hever a földön, ahová délután ledobtam.. :D

xoxo
anibella.

hi!
hát remélem, hogy senkinek semmi kifogás az új
kinézettel. :) ugyanis ma egész délután ezzel foglalatoskodtam. rengeteget dolgoztam vele, de tényleg! újak a cserék képei, a dA-profilképem, ugyebár az elrendezés, és még a Jaslene-t is megcsináltam rendesre. igaz, hogy így most Az álmot nem lehet elolvasni, de szerintem azt is mindjárt megoldom. mostantól van ajánló is, amiben egyenlőre mindig az én és az oldalon található történetekből találtok egy kis részletet. ha rákkattintottok, akkor pedig mindig el tudjátok olvasni az egészet! :) jaj, engem úgy feldobott ez az új stílus! :) nekem nagyon tetszik. :D
akkor most jön egy kis blog. az élménybeszámolót elnapolom, már megint.
tegnap megnéztem egy érdekes filmet. a címe Vágy és vezeklés. hát, meglepett a vége. még meg is sirattam őket. nem erre számítottam. olyan volt, mintha becsaptak volna.. :S de érdemes megnézni. viszont szigorúan 16 éven felülieknek! szerintem ezt mindenképpen így kellene osztályozni, bár nem tudom, hogy valójában hogy van.
na de mostmár késő van, rengeteget ültem itt a gép előtt, ideje pihenni!
jóéjt minden látogatómnak! :)

xoxo
anibella.

hi!
ideje lenne már jönnöm valami blog illetve élménybeszámoló féleséggel.  ezzel csak annyi problémám van, hogy szörnyen fáj a fejem és délután már egyszer begépeltem az első napot, csak ledobott a gportál és elfelejtettem kimásolni. áh. tehát majd mikor már nem fáj ennyire a fejem, jövök egy giga- szuper-extra nagy beszámolóval. ígérem. addig is, lessétek meg a wake up-ot, ahol Eszti szemszögéből elolvashatjátok a Kárpátaljai kirándulás momentumait . szerintem, ő amúgy is ügyesebb, mint én, de majd én is leírom, hátha van olyan, amit csak én vettem észre, vagy amit én másképp látok! :b nagyon hálás vagyok Nektek, hogy amíg távol voltam, Ti addig is látogattátok az oldalt, és azoknak is, akik még most is cserét kérnek tőlem, miután annyian kitöröltek a cserék közül. bár én nem törlöm ki őket. nálam elférnek.

xoxo
anibella