várom a kommenteket! :)

hi!
a mai, mint ahogy a cím is mutatja, igen rövid lesz. csak gyorsan eírogatok pár gondolatot. mint pl. hogy a mai nap átlagosan sz.r volt, ami már szinte tényleg megszokott. nem volt első óra, ez egy pozitívum; második órán kémiából témazáró, jellemző; tesin röpiztünk, volt már jobb is; az angol elmaradt, tudtam Jaslene-t írni, de összetörtem a púderemet... -.-"; matekon házit ellenőriztünk, meg szinuszos cuccokat oldottunk meg, én pedig kitaláltam egy alternatív (és helyes!) megoldást, ez jó volt; a magyar elmaradt, csodálatos élmény, Jaslene-t elemeztünk ebben és a következő órában is... nagyjából ennyi a napom címszavakban.. :)
deee... a tegnapi nap szép volt, ha jól emlékszem. ja igen, portás voltam. ez annyit tesz, hogy ülök a hideg folyosón és várok, hogy valaki feladatot adjon. mint pl. menjek ki a kisboltba ásványvizet meg energiaitalt venni, vagy menjek el fénymásoltatni, vagy keressek meg emberkéket, szóljak ennek vagy annak, és a többi haszontalan dolog. :D egy kicsit uncsi volt, de írtam pl. akkor is Jaslene-t, meg tanultam a kémiára. meg rettenetesen fáztam. még az automatás kakaó sem segített. :S tanulság: ha tudod, hogy esik ez eső, és hideg van, és portás vagy a hideg folyosón, öltözz fel olyan melegen, mintha egy hűtőszekrénybe készülnél!
tegnap vettem egy plüsspandááát! :) egyemmegolyancuki! :) imádom! még kis bambusz is van a kezében. :D
ja, meg Esztertől szülinapomra kapok muse-os pólót! :D yippíí!! :D
két minta között vacilálok, és nem tudok dönteni.. mindkettő annyira szupi, hogy fogalmam sincs, hogy melyikre voksoljak..
az egyik egy kicsit lányosabb, szerintem nagyon édes, hogy olyan, mintha szívekből lenne a virág, meg van a másik, amelyik meg igazán tükrözi a muse-hangulatot. segítsetek! előre is köszi! :) :D mostmár megyek, jóéjt.

xoxo
anibella.

ps.

Starlight in the darkness - Csillagfény a sötétségben

- Szia, anya.
A döbbenettől mozdulni sem bírtam, és a leülésre tett kísérletem kudarcba fulladt. Álltam és néztem… a lányomat. Tudtam, hogy nem hazudik. Éreztem legbelül. A lányom, ehhez nem fért kétség. Láttam a mosolyán, a szemén, amely most egy kis félelmet sugárzott. Erőt vettem testemen, lelkemen, és befejeztem a mozdulatot. Leültem, pont úgy, mint ő. Rámosolyogtam, mert az arcizmaim hamarabb engedelmeskedtek, minthogy meg tudtam szólalni. Aztán vettem egy mély levegőt.
- Mire válaszoltad azt, hogy igen?

 8.

Pár napig gondolataim csak a körül forogtak, hogy elmenjek-e a családomhoz avagy felejtsem el őket. Felmerült bennem, hogy mi lesz, ha a szüleim nem is olyanok mint amilyennek én elképzeltem őket a sok árva év alatt. Végül mégis a mglátogatás mellett döntöttem. Ha nem is beszélek velük, meg akarom nézni, hogy és hol élnek a szüleim, a testvéreim. Bepakoltam néhány alapvető dolgot a táskámba, felvettem sötétszürke esőkabátomat és lementem a nappaliba.

-Hé! Chase! Pár osztálytársammal elmegyünk nézelődni a városba. Nem gond? Két órán belül itthon leszek. –idegesen piszkáltam a táskámat. Már az árvaházban kiderült, hogy tehetségtelen vagyok a lódításban, de itt nemvolt senki, aki felvállalta volna helyettem… Chase felémfordult, és csak ennyit mondott:

-Menj csak! Örülök, hogy találtál barátokat! – Legmeggyőzőbb műmosolyomat próbáltam előcsalni és közben Albertre pillantottam, ami kifejezetten hátráltatott a mosolygás tettetésében.

-Hazudsz! Látszik rajtad… - hallottam Albert hangját, és éreztem,hogy csalódott.

-Ne árulj el neki! –kérleltem némán.

-El kell mondanom. Jól tudod… Ne menj! Talán a múltad fájdalmasabb és bonyolultabb, mint hiszed.

-Nem kérem, hogy tanácsot adj, csak ne mond el neki! Ha tényleg a barátom vagy, nem mondod el! –ezzel megfordultam, és kisiettem az előszobába. Az utcán már futottam. Megkérdeztem egy középkorú, szemüveges férfit, aki a háztömb sarkán szivarozott. Megmutatta az utat, majd visszafordult az utca felé, és tovább füstölt. Az ég beborult, az eső is szemerkélni kezdett. Szaporán lépkedtem, közben élveztem a friss esőillatot.

Hamar megérkeztem a házhoz, fejemre csaptam a kapucnimat és közel léptem a keritéshez. A házból pont akkor lépett ki egy hölgy, két tündéri kisfiú szaladt ki mellette az esőbe. A két fiúcskán ugyanolyan narancssárga esőkabát volt.

-Mami, és mikor jövünk vissza? – szólalt meg az egyik.

-Nem tudom Kincsem. Ha a nagyinak már nem kell segíteni, jövünk haza. – Válaszolt…az Anyám. Szép, karcsú nő volt, szőke, hullámos haja a válláig ért. Az arcán bánatos öröm, kétségbeesett megnyugvás látszott egyszerre. Vékony szája mosolyra derült, mikor a két kisfiúra tekintett. Elfordultam, nemakartam, hogy meglássanak és azt sem, hogy még ennél is nehezebbnek érezzem látni őket és tudni, nem beszélhetek velük, nem ölelhetem át őket.  Kiléptek az utcára, és a város északi része felé vették az irányt. Tekintetemmel végigkísértem őket az utcasarokig, majd visszafordultam a házra; az apró ablakokból fény szűrődött ki. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy bemenjek…

9.

-Nem nem. Ezt felejtsd el!  Szörnyen kockázatos! –Ria érezetően félt…

-Nyugi! Van bent fény nem látod? El tudok bújni. – Ránéztem a kerítésre, láttam rajta a homályos árnyékomat. „A borongós idő veszélyes.” – állapítottam meg.

„De hogyan jutok át a kerítésen?” ötlött fel bennem, de mire komolyan elkezdtem volna gondolkodni a problémán, Ria már a megoldást tárta elém:

-Egyszerűen bemész az árnyékba, és ki tudsz jönni a másik oldalon… Mint a filmekben. –mondta.

Kipróbáltam… a kék zselében találtam magam, mint egy aquárium, mögöttem az utca, ahonnan jöttem, előttem a ház és az udvar homályos képe derengett. Továbbküzdöttem magam a zselében, amiben könnyebb volt mozogni, mint gondoltam. Kiléptem az árnyékomból és a kert füvén találtam magam.

-Csúúúcs… -mondtam magamban aztán a házra néztem… - Mondcsak… ez fallal is működik?

Meg sem vártam  a házban voltam, óvatosan körülnéztem,nem láttam senkit. Megpillantottam a lépcsőt, hát elindultam fölfelé. Benéztem a nyitott ajtókon, elhaladtam egy hálószoba és egy gyerekszoba mellett, amiben emeletes ágy volt. Ekkor meghallottam valamit, és a következő ajtó felé vettem az irányt. Az ajtó csukva volt, hegedűszó lágy hangjai hallatszottak. Valaki játszott odabent. Bementem az ajtó mellett a falba, ám ezúttal nem mentem át a túlodalra, csak átnéztem a zselén.

5.

Délután különös vendég érkezett. Ősz hajú, szürke ábrázatú úr, tipikus „mester”... Kopott ruhái, hatalmas bőr táskája egyszerre szánalmat és csodálatot ébresztettek bennem.

Amikor Chase kinyitotta az ajtót, mosolyogva ennyit mondott:

„szervusz, kedveském, minden rendben lesz.” ami nálam annyit tett: „Nem tagadom, kegyetlen leszek” hiszen még az orvosok is ezzel a szöveggel nyugtatgatják az oltásra, műtétre vagy rosszat sejtető vizsgálatra váró betegeket.

Mr. Braun –mert így hívták –besétált a nappaliba és kérés vagy utasítás nélkül helyet foglalt.

- Mennyit tud? –pillantott jelentőségteljesen Chase-re, aki rám nézett, majd ennyit mondott:

- Nem sokat.

Az öreg elővette kopott táskáját, és egy levendula színű mappát húzott elő. Chase közelebb lépett, majd leült Mr. Braunnal szemben. Fogalmam sem volt, mi fog most történni, én is tettem néhány lépést a nappali felé. A mappáján megpillantottam a saját nevem, mely igencsak felkeltette az érdeklődésemet.

Braun unott képpel lapozgatott, majd megállt egy oldalnál

- Mond Victoria, hogy érzed magad?- fordult hirtelen felém. Nem tudtam, mit mondjak… csak álltam némán és sápadtam.

- Már nyugodtabb, látnia kellett volna reggel. –nevetett Chase de ez nem örömteli, vagy kárörvendő nevetés volt, ebben izgatottság és kényelmetlenség csengett.

- Úgy emlékszem, nem magát kérdeztem! –határozott, kemény hangon szólt, nem is hinné az ember, hogy egy ilyen öregember képes ilyen szigorú lenni. A legtöbb idős láttán vidám, kedves bácsi képe jelenik meg lelki szemeink előtt, aki csokoládéval várja a látogatóit.  Na, Braun ezen elmélet meghazudtolója volt.

- Váratlanul ért ez az egész, és nem értem, miért pont én? Miért pont most? –félénk voltam, de egyre jobban érdekeltek az okok, magyarázatok és hogy mennyi mindenre vagyok képes.

- Az, hogy miért te, magam sem tudom. Nem mi választjuk, hogy ki kapja ezt a képességet. Általában már a születés előtt tudjuk, mert van valamilyen rokon, aki már „látott”. De nálad… nincs. Semmilyen jel nem utalt rá; szerencse, hogy észrevettek. Nehéz lett volna a későbbiek folyamán elválasztani a szüleidtől. Azért most, mert el kell érned egy bizonyos kort, amikor képes vagy megfelelő döntéseket hozni. Mostmár megérted, hogy így volt a leghelyesebb. Ha akkor nem veszünk át, és nem mondjuk a szüleidnek, hogy meghaltál, nagy valószínűséggel már sem te, sem ők nem élnétek.

- Micsoda? –pislogtam.

- Látónak lenni nagy felelősség! Számos veszély les ránk. –mondta Chase.

- Azt mondták a szüleimnek, hogy meghaltam?- fordultam az öreghez. –Ezek szerint a családom életben van? Kellettem volna nekik, de elraboltak? Bezártak egy árvaházba, pedig normális életem lett volna? –Kezdett megfordulni velem a világ. Minden, amit eddig gondoltam, az életem, az anyám, a családom, az életem! Mindenem meglehetne, amire évek óta vágyom. Az álmaim… igazak lehettek volna.

- Bizonyára nehéz feldolgozod, de te is tudod, az intézményben állandó felügyelet és védelem alatt állhattál. A családodnál ez kivitelezhetetlen lett volna.

- Maguk ellopták az életemet! –üvöltöttem. Chase engem nézett. Bűnbánóan, és együttérzően. Az öreg viszont egyetlen arcizmát sem mozdította. Határozottsága ugyanolyan rendíthetetlen volt, mint azelőtt.

- Pontosan ezért kellett várnunk. Mert mostmár tudsz mérlegelni, és rájössz, hogy ez volt a legmegfelelőbb lépés.

- Hol laknak a szüleim? –Elindultam a mappa felé.

hi!
igen, tudom, elég régen adtam magamról normális életjelet, de hálás vagyok, hogy még így sem drasztikusan csökkent a látogatóim száma!! látszott ugyan, hogy nem vagytok annyian, de persze ez csak rajtam múlott. vagyis nem egészen, mert ugyebár vizsgák voltak, amiket nem én találtam ki, és nem is önként "jelentkeztem" rájuk. na de végre valahára túlvagyok rajtuk, szinte egy kisebb érettséginek tűnt az egész, úgyhogy körülbelül olyan megkönnyebbülés volt, amikor az utolsó eredményt is megtudtam. a matek az ugye 78% lett, a történelem szóbelire max pontot kaptam, tehát az egész összesen 95% lett, az angolon egy pontot veszítettem a szóbelin, így az is összesen 95%-os lett, az infomratika szóbelim pedig (nagy sajnálatomra csak egy-két ponttal lett az ötös alsó határa felett..) nem sikerült túl jól, de végül összesen ez is 92% lett. tehát nagyjából meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, talán töriből kellett volna többet tanulni az írásbelire. a többi egész jónak számít.. csak az az infó ne idegesítene annyira.. na mindegy, így is ötös lett, s csak az számít! :)
tehát múlthéten csütörtökön mindezeknek vége lett, és én azóta készülök már blogot írni.. csak sajnos mindig a feléig jutottam el, és így inkább nem akartam a szöveg közepén befejezni.
aztán volt egy nagyon szép péntek délutánom, amit sajnos most és itt nem részletezhetek, legyen elég annyi, hogy egy remek, egyórás beszélgetés után egy bizonyos személlyel, hazajöttem és itt volt az unokaöcsém (kisuncsim vagy nemtudom.. :D), aki épp most volt egy éves, Petike, és nagyon-nagyon édi volt. :) játszottam vele, meg hasonlók. de itt volt a másik uncsim is, Gíí, akivel pedig filmet néztünk (Becoming Jane). tulajdonképpen nekem annyira nem jött be a film, mert nem jönnek össze a végén, pedig az lenne az igazi happye-end. de ez Jane Austen magánéletét dolgozta fel, tehát nem lehetett meseszerű boldog vég, ha a valóságban ez nem így történt meg.
viszont James McAvoy játszik benne, akit meg imádok! >.< olyan helyes.. ah..
aztán egy szép szombat következett. :) mikor felébredtem anyáék pont a Vasember 2-t kezdték el nézni, tehát én is leültem hozzájuk, és megnéztem. csúcsszuperfilm! :D de komolyan! az első részt én csak egyszer láttam, pedig megvan DVD-n, mert nem jött be annyira. de ez a második rész!! hű, nagyon jó! :D csak ajánlani tudom! :)
miután vége volt a filmnek, elkezdtem kézülődni, ugyanis fél négytől kezdődött a Remember me, amire már egy héttel előtte lefoglaltuk a jegyet ximivel. :) már alig vártam! :D
ximi már látta előtte, és azt kérte, hogy ne nézzem meg az előzetest meg ilyenek, tehát semmit nem tudtam a filmről.. XD röhögtünk, és én sírtam is.. szegény meghal a film végén... hupsz.. ezt lehet, hogy nem kellett volna elárulnom.. :b na mindegy.. :b az a lényeg, hogy remek film. érdemes volt moziban megnézni, mert nem mindennap láthatjuk őt ekkora méretben! :D XD a film feliratos volt, így legalbb egy kicsit angolt is gyakoroltam, mert így össze tudtam vetni a feliratot azzal, amit hallottam. :)
tehát mindenkinek ajánlom, aki szereti Rob-ot, vagy aki szereti a romantikus drámákat.
na, egyenlőre ennyi, legközelebb folytatom.. :)
 

xoxo
anibella.