Az ablak 3/3

Először is a szülőjelöltek megnézték az örökbe fogadható gyerekekről írt szakvéleményeket, fényképpel ellátva. Akkor ők szelektáltak, és találkoztak három gyerekkel, természetesen külön-külön. Ezután pedig döntöttek. És ez esetben én voltam a kiválasztott gyerek. Még aznap haza is mehettem velük. Kedves emberek voltak, és látszott, mennyire vágytak egy gyerekre. Igyekeztem, hogy ne bánják ezt meg.
Amikor ’ hazaértünk ’ először megmutatták a szobámat. Az ablakhoz léptem. Ismét egy házat láttam. Viszont ez üres volt. Egy teljesen üres, rozoga ház. Ekkor tudtam, hogy már sosem lesz olyan az életem, mint előtte volt.
Egy év múlva az egyik szép tavaszi délelőttön anyum szólongatott.
- Aggie! Drágám, gyere le, kérlek! – gyorsan lefutottam a lépcsőn, a füzetet pedig – amibe Lindsay és Gerald történetét írtam – az asztalon hagytam. – Mit szólnál, ha meglátogatnánk Polly-t? – ő ugyanis még mindig az árvaházban élte életét, s legszebb napjai a maihoz hasonlók voltak.  – Sütöttem neki egy kis süteményt.
- Rendben, de kérhetek még egy fél órát? – ő bólintott, s én szaladtam vissza a szobámba.
Gyorsan leültem az asztalomhoz, s írni kezdtem. Tudtam, hogy mit akarok leírni.
Lindsay és Gerald esküvőjét, s ezután azt, hogy Polly-t örökbe fogadják. Gyorsan, de szépen írtam a sorokat:
Lindsay odaállt Gerald elé. Megköszörülte a torkát, közelebb lépett hozzá, majd az ölébe ült. Ránézett, Gerald pedig egy csókot nyomott az arcára.
- Szívem! Szeretnék kérni tőled valamit. A betegségem miatt, ugyebár nekem nem lehet gyerekem, hiába szeretném. – Gerald simogatni kezdte fiatal felesége hátát.- Remélem megérted, azt a vágyamat, hogy örökbe szeretnék fogadni egy kislányt.
Gerald nem lepődött meg. Számított erre a kérésre. Kézen fogta a lányt, és elindult az ajtó felé.
- Ezen még gondolkodnom sem kell, szerelmem. – a kilincsen megpihent a keze, majd mélyen Lindsay szemébe nézett. – Akkor tehát ezt szeretnéd? – a lány bólintott. – Lehet most, hogy minél hamarabb magunknál tudhassuk? – ismét bólintás volt a válasz.
- Indulhatunk. – kezét férje kezére tette, majd lenyomta a kilincset. Átsétáltak a szemben álló árvaházba. Lindsay szorosan karolt Gerald-ba, az izgatottság teljesen átjárta.
Odabent mosolygós nő fogadta őket, majd egy barátságos irodahelyiségbe vezette a fiatal párt. Ott leültette őket, majd elmondták, hogy miért vannak itt, és hogy milyen gyereket szeretnének.
- Egy kislányt. Mindenképpen. – szólalt meg határozottan Lindsay.
Megkapták a megfelelő szakvéleményeket, s az első után nem is nézelődtek tovább. A kislány egy barna, fonott hajú mosolygós Polly nevű gyerek volt. Elsőre beleszerettek, ezért nem is keresgéltek tovább.
- Mintha csak magamat látnám. Annyira aranyosnak tűnik.
- Azonnal találkozhatnak vele, kérem fáradjanak át a szomszéd szobába.
Miután átsétáltak, várakozón pillantgattak az ajtóra, majd 10 perc csendben ücsörgés után, nyílt az ajtó. A kislány félszegen sétált be a szobába, s óvatosan nézett csak a felnőttekre. Tekintetét többnyire a földön tartotta, aztán leült a szülőjelöltekkel szembe.
Hosszas beszélgetés után nagyon megszívlelték egymást, s a kislány már nem tekintett többé a földre. Csillogó szemekkel nézte új családját. Lindsay felkísérte a régi szobába, összepakolták a ruháit és könyveit, és eltették a babát is, amit még egyszer régen egy szobatársától kapott, aki nagyon szerette. Elbúcsúzott intézeti barátaitól, majd kézen fogva új családjával átsétált a szemben álló házba. Az új otthonába. Ezután már soha többé nem kellett az intézetben élnie.
Becsuktam a füzetet. Masnit kötöttem a hajamba, és elvettem a kedvenc babámat az ágyamról. Leszaladtam a lépcsőn, és a konyhába siettem.
- Anyu! Indulhatunk! Ugye Polly-nak adhatom a babámat?
- Ha biztos vagy benne, akkor igen.
- Egészen biztos vagyok.
Anyu felvette a táskát, amibe a süteményt tette, s én kézen fogtam őt. Beültünk a kocsiba, s az árvaház felé hajtottunk. Amikor odaértünk, hihetetlen dolgot fedeztem fel.
- Nézd, kicsim! Esküvőt tartanak a szomszédban!
Lindsay gyönyörű fehér ruhában állt házának udvarán, egy rózsalugas alatt. Mellette Gerald, csinos öltönyben, épp az ujjára húzta a gyűrűt. A lélegzetem is elállt.
Miután leparkoltunk, szaladtam az épületbe. Futtában köszöntem a nővéreknek, de a lépcső felé vettem az irányt rögtön. Toporogtam Polly ajtaja előtt, míg ki nem nyitotta. A kezemben a babával és a teleírt füzettel beszaladtam, letettem az ágyára, majd megöleltem. Szorosan fogtam magamhoz és nevettem.
- Aggie! Annyira örülök, hogy látlak!
- Hidd el Polly, én is nagyon örülök! Nem is tudod mennyire. Elengedtem, visszamentem az ágyhoz, és odanyújtottam neki az ajándékaimat.
- Tessék! Ezeket neked hoztam.
Polly szeme megtelt könnyel a baba láttán. Még sosem kapott semmilyen játékot. Ismét a nyakamban találtam, a meghatottságtól semmit nem tudott szólni. Majd elengedett, kinyitotta a füzetet, beleolvasott és rám nézett.
- Lindsay és Gerald?
- Igen. De majd csak akkor olvasd el, ha én már hazamentem.
- Rendben.
A délutánt végigbeszélgettük, elmesélte, hogy az élete mennyire unalmas mikor épp nem vagyok itt látogatóban. Én is meséltem neki, a kinti életről. A rendes iskoláról, anyuékról, és a szomszédban lakó barátaimról.
Pár héttel később a szobámban ücsörögtem. Egy könyv felett gubbasztottam, amit még aznap be kellett fejeznem. Csengettek. Lesétáltam, hogy ajtót nyissak - kaptam az alkalmon, hogy otthagyjam a könyvet.
Mikor ajtót nyitottam, alig hittem a szemeimnek. Pedig ott állt. Velük. És mind mosolyogtak.
- Köszönöm! – Polly csak ennyit mondott, s most is a nyakamba ugrott.
- És mi is köszönjük. – szólalt meg Lindsay, Gerald pedig mellette mosolygott. Boldogan ölelték egymás derekát, s mindkettőjüknek csillogott a szeme ettől az érzéstől.
Mert Polly története valóra vált, és ezt már nem veheti el tőle senki.

hi!
folytatom az élménybeszámolót, de előbb kiegészíteném az előzőt.
lehet, hogy valamit már olvastatok az előzőben, úgyhogy majd jelzem, amikor a vasárnap jön. :)
tehát:
ugyebár csütörtökön egész nap gépeztem, délután a csajokkal összefutottunk a városban és sétáltunk és beszélgettünk.
pénteken délután megint csak sokan összejöttünk, megismertem Sanyit (Gabica barátját) majdnem  Stef érkezéséig ültünk a téren, én énekeltem egy utcai zenésszel (baromi jó számokat játszott ;b: Muse <3, 30Y,…), bementünk csoportosan egy könyvesboltba olvasni, aztán Esztivel ketten leléptünk beszélgetni. fél 6-kor aztán megjött Stef, hazakísértem őt meg Esztert, utána pedig a szakadó esőben elmentünk a Kávélázba a többiek után. ott ültünk kb 7-ig, ittunk vadcseresznye teát,  majd folytattunk a bulit a Gambler-ben (ez egy disco féleség, bár én nem szeretem.. csakis Stef és a többiek kedvéért mentem el). fél12-ig voltam, utána egyedül a sötét, kihalt városon keresztül hazasétáltam. másnap meg is kaptam a többiektől, hogy én milyen hülye vagyok, hogy egyedül mászkálok olyankor... hát de most hogy jutottam volna másként haza?? :D na ugye.. :D
a szombatot a Bujtoson töltöttük, ez egy mesterséges tó a 'városközpont szélén' - ha van ilyen fogalom. :D itt fociztunk, birkóztunk, felhőt néztünk, dombra másztunk, a többiek gyalog én meg biciklivel. ezután hazajöttem, ettem, utána pedig mentem vissza a térre, ahol a találkozó volt. mekiztünk, futottunk, korzóztunk, röhögtünk a padon, miközben azt sem tudtuk már hogy ki kinek az ölében ül..:D Gabica és Stef folyton verekedett, mint két testvér, én meg mellettük ütem, így végül majdnem mindig az én ölemben kötöttek ki, vagy én kötöttem ki a földön..xD
aztán hazakísértük Gabicát, fél 10 körül pedig elindultunk, hogy engem is hazakísérjenek. a trió tíz után meg is érkezett szerény személyem otthonához, majd kettecskén ők is hazamentek.
vasárnap Sóstó volt a cél, ez a külvároshoz tartozik, itt van az állatkert is. kettő után elindultunk a buszhoz, együtt kibuszoztunk, ott pedig Stef meglátta a vízi biciklit.. fel kellett vele ülnünk... :D Eszti kint maradt fotózni, mi Gabicával pedig bementünk vele. Stef kapott mentőmellényt, mi pedig nem, mert tudunk úszni.. :D egy fél órát "szenvedtünk" a tavon, aztán végre kijöttünk.
csináltunk egy csomó fényképet, körbesétáltuk a tavat, Stef vett egy héliumos lufit, felszálltunk a buszra és Esztiékhez mentünk. ott "elszívtuk" a lufit, és rengeteget röhögtünk..xD olyan muris hangunk volt...:D
utána képeket nézegettünk, majd elindultunk a Kossuth térre. bekapcsoltuk a zenét, és ismét haza kísértek. elbúcsúztam Stef-től, aztán már nem láttam őt többet. :) mivel hétfőn indult haza, amikor én még az igazak álmát aludtam..:D
hétfőn majdnem délben felkeltem, birkóztam a húgommal, aztán megnéztem vele a Harry Potter 4. és 5. részét. a második filmet már csak végigszenvedtem… az első még jó is volt, abban szerepel Robert Pattinson (Cedric Diggory). és meghal! már rengetegszer láttam a filmet, mégis mindig megrendít. azt a srácot már akkor sajnáltam, amikor azt sem tudtam mi fán terem az Alkonyat Edward Cullen-je… 
ezután gépeztem, írtam tovább Az ablak-ot, ma befejezem! a fejemben végre összeállt a kép, kitaláltam a számomra legtetszetősebb befejezést. :)
megyek is, írom tovább.. :)

xoxo
anibella.
 

hi!
jóreggelt mindenkinek! (reggelt?? délben? azta..)
a mai napom jól kezdődött.. :D Eszti egy jó telefonhívással ébresztett fel. xD remek volt! xD hallottam, hogy rezeg a telefonom, nagy nehezen megtaláltam az asztalomon csukott szemmel a mobilt, és fekve felvettem.. xD félálomban beszéltem vele, és valami olyasmit vettem ki a szavaiból, hogy aludhatok tovább..xD azaz, pontosabban azt, hogy csak délután indulunk Sóstóra.. :D yippí..xD
egyébként azért megyünk Sóstóra, ami miatt napok óta nem jelentkeztem: Stef miatt. ő egy különleges vendég, Kárpátaljáról jött, ahol mi is voltunk. :D úgy örülök neki, hogy itt van. :D így legalább nem itthon unatkozok.. :D
szóval pénteken megérkezett - az esővel együtt - aztán elmentünk a Kávélázba, ott röhögtünk egy csomót.. :D majd elmentünk a Gambler-be, ott rákényszerültünk a táncolásra..:D mondjuk, utána meg már alig lehetett leültetni..xD éjfélre hazatámolyogtam.. majd 8-kor keltem. takarítottam, sütöttem, aztán pedig irány Bujtos. ott fociztuk, felhőt néztünk, birkóztunk, bicikliztünk, dombról le- és dombra felfutottuk, hazasétáltunk, aztán vissza.. :D szóval tegnap is 10 után értem haza.. :D a mai napon tehát előreláthatólag pedig Sóstó a cél. és sajnos ennyi is a nagy "szabadság és szórakozás", ugyanis holnap reggel Stef indul haza, nekünk pedig elkezdődik a vizsgákra való tanulás és egyeseknek az érettségire való készülés. mondhatom remek, izgalmasnak ígérkezik... hurráá...
jaj, és ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak, látogatómnak KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET kívánni. :)
remélem, hogy hozzám nem jön egyetlen egy locsolkodó sem, maradjanak csak mind otthon..xD
na most pedig megyek, felöltözök a pizsamámból, és elkezdek készülni, mert az én tempómmal kell egy óra..xD
 

xoxo
anibella.

Az ablak 2/3

Riadtan ébredtem fel hajnalban. Kiugrottam az ágyból és félve rohantam az ablakhoz, mert azt gondoltam, mindenről lemaradtam. De nem. Épp időben ébredtem fel.
Az utcai lámpákat már eloltották, s a Nap első sugarai festették színesre a horizontot.
Szokatlan dolog volt a kertvárosban egy árvaház, de csak itt találtak elég nagy telket.
Szinte az ablakra tapadtam, annyira figyeltem az eseményeket. Sosem hittem volna azt, amit láttam. Lindsay becsapta maga mögött a kocsiajtót, és sietősen a ház felé indult. És közben végig kiabált. Nem hallhattam, hogy mit, és mivel nem tudhattam, hogy mióta állnak a ház előtt, tippelni sem tudtam, hogy mi történhetett. Gerald szomorúan állt az autó másik oldalán, és nem ment utána. Nem értettem, hogy miért nem szalad utána, szorítja magához, és nyugtatja meg?!  Csak állt és nézte, ahogy a lány egyre messzebb kerül tőle. Lindsay hirtelen megingott, ezzel egyszerre Gerald megmozdult. Elkezdett szaladni, hogy időben odaérjen. Ő már tudta, hogy mi következik, míg én csak álltam az ablak előtt és szorítottam a függönyt. Akkora ért oda, mikor épp az utolsó lehetőség kínálkozott arra, hogy a társát ne veszítse el. Elkapta, mielőtt a földet érte volna a koponyája. Elkapta, és megmentette az életét azzal, hogy azonnal segített neki. Újraélesztette. Szívmasszázs, szájon át lélegeztetés. Ismét szívmasszázs. Már csak pár ütem és ismét a ’bajlós csók’ jön. Nem tűnt épp happy end- nek a helyzet. De akkor még nem tudhatta senki, hogy fog végződni valójában a történet.
Polly izgatottan ébredt fel ebben a pillanatban.
- Ó, Aggie! Olyan szépet álmodtam! Igazi családom volt!
Továbbra is Gerald küzdelmét néztem. Nem bírtam levenni róluk a szemem. Csak álltam ott, mint az éveknek tűnő pár perccel ezelőtt a férfi, aki most a szerelméért harcol. Nem tehettem semmit. Valószínűleg ő is így érzett akkor, mert a szomorúság, ami az arcán látszott, bennem sírássá alakult át. Mert nem tehettem semmit, hogy segítsek rajta.
Polly rángatott el az ablaktól, amikor látta, hogy zokogok. Aznap nem álltam többet az ablaknál. Nem, mert nem lehetett.
Az örökbefogadás nem egy egyszerű folyamat volt.

...

I. fejezet

- Sajnálom Jas! – nézett rám szánakozón Zoe. – Én ezt… nem gondoltam volna. Soha.
Csak bámultam magam elé némán, s igyekeztem nem úgy tűnni, mint aki végtelenül szomorú. Biccentettem egyet Zoe-nak, aki ezek után elhallgatott és leült mellém. Nagyon rosszul esett. Mármint nem az, hogy Zoe leült mellém, hanem az, amiért bocsánatot kért. Ugyan nem ő tehetett róla, de mégis egy kicsit úgy éreztem, mintha kijátszott volna. Pedig nem tehetett róla. Sőt. Erről senki sem tehetett. Legfőképpen nem ő. A többiek boldogan beszélték meg, hogy ki milyen ajándékot kapott Valentin-napra a reggel folyamán. Zoe is vidáman csacsogott az előtte ülőkkel. Épp a nyakláncot mutatta a lányoknak nagy boldogan, mikor észrevettem, hogy azért az én asztalom sem éppen üres. Ott volt rajta két bonbon. Mind a kettőn szép nagy masni. Az egyiken egy x volt, a másikon több. Nálunk ez volt a szokás. Senki sem írta rá a nevét az ajándékra, csak egy x-et tett rá. Amikor többen adtak egy ajándékot, akkor annyi x díszítette a kis cetlit, ahányan szánták. Szétnéztem, hogy csak én kaptam-e két bonbont, de szerencsére nem. Semmi kedvem nem lett volna a többiek kérdésözönére válaszolni, hogy miért is kaptam én több ajándékot, mint a többiek? .
- Jas, figyelj. Én nem… Szóval én…
- Zoe nyugi. Semmi gond. – nyugtattam meg. Elvégre tényleg nem az ő hibája. Egyébként is… - Nem tudhattad, mint ahogy én sem. Nem is értem, miért éltem bele magam annyira.
- Akkor jó. Azt hittem, hogy nagyon haragszol rám. De hát nem én kértem Peter-t, hogy nekem ajándékozza a nyakláncot! Mind ott voltunk, amikor vette és attól még, hogy téged kérdezett meg, hogy tetszik-e, bárkinek szánhatta! Mindannyiunknak hasonló az ízlése… - és folytatta tovább. Már nem tudtam figyelni, mert közben belépett a terembe Pete és a bandája. Onnantól kezdve Zoe egyetlen szavát sem fogtam fel. Szép lassan a helyére sétált mindenki, közben üdvözölve egy-két embert. Végig Őt néztem. Egyszerűen nem tudtam más felé nézni. Azon gondolkoztam, hogy mégis miért hittem egyáltalán ezt el? Miért gondoltam, hogy van esélyem nála? Azért talán, mert kedves volt velem, és az én véleményem érdekelte? Pontosan. Semmi normális érvem nem volt. Csak ennyi.