Minden ember arra vágyik, hogy boldog legyen, hiába is tagadják. Sokan maguk akarják irányítani az életüket, mások hősök akarnak lenni, de nem mi döntünk, ezt el kell fogadni!
Gyermek voltam még, mikor először álmodtam róla... Csak a szokásos butaságokról, mint például, hogy eltűnt hercegnő vagyok, egy csodálatos világból. Ismeretlen országból, ahol tényleg minden boldogan végződik. A kedvesség, a szépség, a segítőkészség és a könyörület mindenki körülvesznek, és ahonnan a rossz hiányzik...az „árva” szó pedig teljesen ismeretlen... Őszintén hittem, hogy én véletlenül kerültem ide, és értem fognak jönni hamarosan. Hazavisznek a családomhoz, a barátaimhoz. Istenem, milyen lett volna az életem, ha nem úgy alszom el minden éjjel, hogy „talán holnap eljönnek. Biztosan holnap jönnek!”
Idővel persze változott a kép. Egyre kevesebbre vágytam. Nem vágytam saját világra, csodás lényekre, nem vágytam mesés hősre, csak olyan dolgokra, amik ebben a világban is természetes kellene, hogy legyenek...
Az egész intézmény a karácsonyra készült... Gömböket akasztottak mindenhová, fenyőágakat igazgattak, az egész épületet fenyő. és mézeskalács illat árasztotta el.
Ilyenkor talál a legtöbb gyerek új családra. A karácsony talán meglágyítja a felnőttek szívét. A kicsik még ajándékokat is kaptak a segítő alapítványoktól. Én már nem számítottam szülőkre. Egyre többször foglalkoztatott az a kérdés, hogy mi lesz velem, ha kikerülök innen. Nekem nem volt már esélyem családra, de nem bántam.
December 19-e volt; a fiatalabbak boldogan készülődtek, felvették legszebb ruhájukat, kifésülték fürtjeiket, megpucolták cipőiket remélve, hogy őket választják, hogy az ünnepeket már új otthonukban töltik.
Kinéztem az abakon, esett a hó. Kövér pelyhekben hullott alá az utcán rohanó férfiakra és nőkre. Legtöbben az ünnep előtti teendőiket végezték. Egy szőke nő hatalmas csomagokat cipelt, reménykedve tekintett körül, hátha valaki segít neki. Arrébb sötét kabátos férfiak forralt borral a kezükben beszélgettek. Ide is sokan jöttek be, a porstásfülkében ülő fiú egyre idegesebb lett az értelmetlen, ismétlődő kérdések hallatán. Ezt a fiút négy hónappal később hozták ide... emlékszem, nem szólt senkihez mikor megjött. A szülei közlekedési baleset áldozatai lettek, a húgát örökbefogadta egy idegen család. Most azért dolgozik itt, hogy ő lehessen a testvére gyámja.
Aztán megláttam egy fiatal férfit, húsz körül lehetett. A hóesésben állt, az utca másik oldalán... és engem nézett. Hosszasan figyeltem, de le sem vette rólam a szemét. Aztán végre elindult. Átjött az utca innenső oldalára, feljött a lépcső, még vetett rám egy utolsó pillantást, azután belépett az ajtón...
2.
-Jó estét, segíthetek? –hallottam a portás hangját.
-Igen. Szeretnék örökbe fogadni. Megoldható ez ilyen korban?
- Természtesen. Az örökbefogadás nem feltétlenül kortól függ. Pillanat, és segítenek körbejárni. Addig is foglaljon helyet.
Leült a bejárat melletti fotelbe, és tekintete újra engem keresett. Megpróbáltam elrejtőzni a csipkefüggöny mögé, de megtalált. Megkönnyebbültem, mikor jött egy alkalmazott, és felajánlotta, hogy segít.
-Jöjjön! Segítek választani. –hallottam a hangokat, és újra kilestem rejtekhelyem mögül.
- A választás már nem kérdéses, tudom kit szeretnék. Csak a papírokkal van még elintézni való... –mondta, elmosolyodott, és rámnézett.
Megfagyott bennem a vér. Megbeszélés újabb megbeszélét követett aztán pár nap múlva jött néhány férfi, és segített elvinni a kevéske cuccomat. Nem értettem, mi is történik. Egyre több rémes kép jelent meg a fejemben. Miért fogad öröbe agy huszonegy éves férfi, mikor előtte az élet? Tudtam, hogy nem tisztességes ami itt zajlik. Abban sem voltam biztos, hogy a törvény engedi, hogy ilyen kis korkülönbséggel örökbefogadjanak. Egyre borzalmasabb dolgok jutottak eszembe...
Az autó megállt, ki kellett szállnom. „ Alber Chase Harper, 21 éves , animátor” olvastam újra és újra a karomon. A megbeszélések alatt mindössze ennyit sikerült megtudnom róla. Ő viszont sokkal többet tudott rólam.
-Üdvözöllek! –hallottam a már ismerős hangot –Segítsek bevinni a csomagokat? –és már fel is vette aprócska bőröndöm. Mikor beléptünk a házba, meglepő rend fogadott. Máig emlékszem minden szobára.
Követtem az emeletre, és kinyitott egy ajtót, nem messze a lépcsőtől.
-Ez a te szobád. –mondta, és megállt a nyitott ajtó mellett. Besétáltam, és az első szó, ami eszembe jutott, biztosan az volt, hogy FEHÉR. Minden fehér volt benne; a szekrények, a szőnyeg, a falak, az ágy, az ágynemű, még a világításnak sem volt sárgás árnyalata. Két dolog feltűnően elütött a fehérségtől: Az ablakban fehér cserépben ibolya zöld levelei mutatkoztak. A fehér kis virágok varáslatos illattal árasztották el a szobát. A másik sötét folt természetesen én magam voltam. Sötétzöld kabátom, kopott, fekete farmernadrágom, barna hajam... tönkretette a képet.
Alber Chase harber, huszonegy éves animátor letette az ágy mellé a bőröndöt, majd felém fordult.
-Nem tudtam, milyen színnek örülnél, és... a fehéren látszik meg legjobban az árnyékod. –aztán kiment.
Hosszú idő óta nem volt saját otthonom, fogalmam sem volt, most mit kell tenni. Némán álltam és gondolkoztam. Legtöbbször a „ Most mi lesz?” kérdést tettem fel magamnak. Nem tudtam, hova kerültem, se azt, miért. Végül úgy döntöttem, arra megyek, amerre az életem sodor, nem ellenkezem. Elvégre nem sokat veszíthetek.
Hirtelen kis csengő szólalt meg a konyhából, ezt egy hang követte: Vacsora!
Lesétáltam a lépcsőn és kellemes citrom és fahéj illat fogadott. Leültünk, és kíváncsian hozzá láttam az ételhez. Albert Chase Harper huszonegy éves animátor velem szemben ült, és engem kutatott szemeivel. Majd megpillantotta a karomat.
-Úgy látom, tudod, ki vagyok. Ne haragudj, még be sem mutatkoztam. Örülnék, ha az „apu”-t hanyagolnánk, és Chase-nek szólítanál –mondta.
-Talán menni fog –válaszoltam, és nagyot kortyoltam a poharamból.
-Gondolom rengeteg kérdésed van... feltehetsz néhányat, ha akarsz.
-Miért fogadott örökbe? – szegeztem neki nyíltan a kérdést.
-Erre majd holnap válaszolok. Mindenesetre nem volt könnyű. Egyszerűbbnek képzeltük.
-Kik? –kaptam fel a fejem.
-...ezt is inkább... holnap.
-Mennyit tud rólam?
-Tegezz nyugodtan! Igazat megvallva alig tudok valamit. de ha érdekel valami, azt könnyedén kiderítem. Annyi biztos, hogy kiválasztott vagy...bár én nem ezt a szót használnám.
-Hogy ért...ed? –nevettem fel, kicsit kényelmetlenül.
- Attól tartok, meggondolatlan lépés volt mgengedni, hogy kérdezz... –mondta zavartan – Hogy ízlett a vacsora? Remélem jó volt. Nincs kedved korán lefeküdni, elvégre hosszú napod volt. Holnap majd mindent megbeszélünk. –hadarta, és elvette az üres tányéromat.
És aztán...amikor a poharam felé nyúlt, észrevettem valami egészen különöset... borzalmasat.
-Neked nincs árnyékod? –sikítottam, és igazán megrémültem. Chase megdermedt, és elsápadt.
-Holnap mindent megagyarázok! Ez csak a világítás miatt van –dadogta.
Nem kellett még egyszer mondani, felsiettem a szobámba, ijedten állapítottam meg, hogy nincs kulcs az ajtóhoz. Bementem a fürdőszobába, és magamra fordítottam a zárat. Leültem a földre és átgondoltam, ami a konyhában történt. Újra meg újra leforgattam a beszélgetést a fejemben és próbáltam magyarázatott találni mindarra, ami lezajlik. Végül felálltam és lezuhanyoztam. Pizsamám persze nem volt, nem volt merszem egy törölközőben átsétálni a szobámba egy régi pólóért meg egy nadrágért, így kinyitottam a szekrényt, és Chase pizsamái közzül válogattam. Egy fehér póló és egy fekete alsó mellett döntöttem, és belebújtam. Igazán idiótán festettem benne, de nem divatbemutatóra készültem, hát hagytam.
A fürdőből villámgyorsan átsuhantam a szobámba, behuppantam az ágyamba, magamra rántottam a takarómat, és megpróbáltam elaludni.
Hallottam, hogy Chase lent beszél valakivel, gondoltam telefonon. Megpróbáltam kivenni a szavakat, de a „Holnap” és a „Nem tudom” –on kívül semmi sem sikerült. Hirtelen azon kaptam magam, hogy szörnyem álmos vagyok, és csakhamar el is aludtam.
Álmomban Táncoltam. Egy szőke fiúval, akinek az arcát álarc fedte, de a vonásai igen hasonlítottak Chase vonásaira. Persze Chase haja barna, és a szemei is azok, de azért nagyon hasonlított. Megnyugtató volt vele táncolni, leszámítva, hogy az álarc nem engedte, hogy tisztán lássak...
3.
Mikor felébredtem már tíz volt. Felöltöztem, összefogtam a hajam, hatalmas lélegzetet vette, és kinyitottam az ajtómat. Lent szólt a rádió. Lementem a lépcsőn, és megláttam Chase-t ahogy reggelit készít és ...nézi a falat...és néha elmosolyodik, néha rosszalóan néz. Ijedtemben hátrálni kezdtem, de a fal beárult...! Chase hátrafordult, és mosolyogva jó reggelt kívánt!
-Mi ez az egész??? –ordítottam.
-Nyugalom. Ma mindent megtudsz. Ülj le! –mutatott a nappali felé. Lerakta a serpenyőt a kezéből, és ő is követett. Leültem egy kanapéra. Chase állva maradt, és figyelt, mikor nyugszom le. Megpróbáltam lehiggadni.
-Tehát. Nagyon hihetetlen lenne, ha azt mondanám, mások vagyunk? Te és én és még néhányan.
-Miért nincs árnyékod?
-Van árnyékom, csak te nem látod. Éppen az árnyékom tesz különlegessé. És téged is! Képes vagy...Szólni hozzá. Az árnyékod több mint másoké. Ismer téged! Ismeri a múltadat, sőt, segít dönteni a jövő kérdéseiben! Mások árnyékaiban is képes leszel majd olvasni!
-De nem látom! Nincs árnyékod!
-Az enyémet nem látod. De csak mert én Látó vagyok. Idővel látod majd. Most nézd a sajátodat. –felhúzott a kanapéról, és egy fehér fal elé állított. A nap mögöttem boldogan sugározta fényét, az árnyékom a szemben lévő falra vetődött. Idegesen néztem, de szerencsére nem mutatott különös dolgokat. Chase felé fordultam, és közöltem:
-Sajnálom, téves. Teljesen normális vagyok.
-Ugyan már! Szólj hozzá. még sosem beszéltetek. Köszönj neki! –visszafordultam a fal felé és únott hangon a következőket mondtam:
-Helló árnyék! Victoria vagyok, de te szólyts Vic-nek. –és a legnagyobb meglepetésemre... az árnyékom integetett nekem, majd elmosódott, aztán szöveggé alakult: „örülök, hogy végre beszélhetünk! az én nevem Ria”.
Kerek szemekkel Chase-re néztem, de ő csak elégedetten mosolygott.
-Ez csak valami trükk! –mondtam.
-Nem dehogyis! Rengeteg dolog van még! Mindent megmutatok! jó barátok lesztek majd meglátod. –ismét a fal felé tekintettem és Ria bólogatott.
-Chase-nek nem azt mutatom, mint neked. Kérdezz bátran, nem kell hangosan feltenned a kérdéseket, elég, ha rájuk gondolsz. Megértem. –„mondta” Ria.
-Mit tudsz Chase-ről?
- A szülei is látták az árnyékokat, így képes erre ő is. Igen ritka eset, hogy két látó között ilyen kapcsolat alakuljon, ki, és roppant veszélyes is. Chase 10 volt amikor a szüleit megölték. Szerencsére ő addigra már tudott az árnyékáról, és így el tudott rejtőzni.
-Elrejtőzni? –kérdeztem hangosan. Ria Chase-re nézett, ő pedig rám.
-Micsoda? Hogy hová rejtőzhetsz? –kérdezte Chase –Mutatok néhány egyszerű trükköt! –nevetett.
-Az első és legegyszerűbb, ha egyszerűen belesétálsz az árnyékodba. Nem kell hozzá más, mint elindulni, és tudatni azt az árnyékkal. –és elindult a fal felé. Ria leült a földre, és onnan figyelte, ahogy a gyámomat elnyeli a fal. Nem hittem a szememnek. Egyszerűen belement. Ria persze jól mulatott rajtam. Chase visszajött és folytatta.
-Másokat is bevihetsz! –hadarta, és kérdés nélül magáhozszorított. Behúzott a falba. Egy kék színű, zselés anyagban voltunk. Chase azonban nem volt ott. Egy szőke hajú, zöldeskék szemő alak állt előttem, akire ha álarcot raktunk volna, tökéletesen megegyezett vlna azzal a férfival, akivel álmomban táncoltam. Meg sem tudtam mozdulni, az alak azonban könnyedén járt-kelt. Kőszobor módjára álltam és figyeltem, mit csinál „Chase”.
-Ez az én árnyékom, ezért nem tudsz mozogni. Azt hiszem ezt elfelejtettem megemlíteni...-majd megfogta a derekam és egyszerűen kitolt a zseléből. Újra a nappaliban voltunk, előttem megint Chase állt.
4.
-Ki volt az? Odabent nem te voltál!
-Odabent Albert van. Mint ahogy...várj, mutatok még valamit, és megérted. –újra besétált a falba, de nem tűnt el nyomtalanul. Újra ott állt előttem a szőke fiú.
-Helló Vic. Én Albert vagyok, Chase árnyéka. Igazából csak mint árnyék létezem. Csak akkor ölthetek testet, ha ő árnyékká lesz. Ilyenkor ő lát úgy mint én, és én ember lehetek. Meg kell hagyni, innen kintről még szebb vagy. Főleg, hogy végre rám nézel. –egészen közel jött, és ujja végével megérintette az arcomat, majd elmosolyodott.
-Chase most mit lát? –kérdeztem.
-Egy árnyék több mindent lát... De pontosan nem tudom. Én mikor árnyék vagyok, látok olyasmit is, amit Chase megszeretne vagy épp nem szeretne megtenni... látom, hogy mi történt mikor, de a jövőt még nem látom, csak néha sejtek dolgokat. Azt hiszem most jobb ha megyek, és nem zavarom a tanítást. –a hanja sokkal megnyerőbb volt mint Chase-nek, igazából az egész karakter jobban tetszett... Albert behátrált a fehér falba és újra Chase derűs arcát láttam.
-Van kérdés?
Úgyéreztem hatalmasat fordul velem a világ... Most tudom meg, hogy a kisgyerekek olykor hűséges „képzelt barátjaik” lehet, hogy léteznek, sőt...ők maguk a saját képzelt barátjaik??? Nekem van egy állandó társam, aki mellesleg én vagyok, csak mégsem???
-Én normális ember vagyok? –fakadtam ki. –Most akkor ő én, vagy valaki más?
-Nos ez igen összetett, de megpróbálom elmagyarázni. Vegyünk példának engem és Albertet... Mi egyek vagyunk, azonban a természetönk egészen különböző. Ő is egy önálló személy, hisz saját öntudata van. De az akaratát alárendeli az enyémnek. Tehát tanácsot adhat, kérhet, de minden döntést én hozok. Ez persze nem azt jelenti, hogy neki nincs akarata.
Albert szabad, de nélkülem nem létezik. Ez valamilyen egymásra utaltság.
Az árnyék soha nem mondhat ellent neked. Mindig olyanná lesz, aki az adott helyzetben neked legtöbbet tud segíteni. A személyisége viszont nem változik.
Nagyon fontos tisztázni magadban, hogy Nem vagy skizofrén! Sokan épp azzal rontják el, hogy az árnyékot egyenrangúnak tekintik.
-És ez miért baj?
-Ha túlbecsülöd, ha a saját döntéseidet lecseréled az ő tanácsaira, ha teljesen átengeded az életed neki, azzal az árnyékod is megzavarod. Ő is felcseréli az alárendeltséget, és uralni akar majd.
Egy alkalommal elintézi, hogy örökké felcserélődjetek, hiszen „ez így lenne rendjén” és te árnyékká válsz, aki már képtelen lesz a saját akaratra is.
Még valami! Az árnyék nem mindenttudó. Ő is tanul, megismer, fejlődik, párhuzamosan veled.
-Bárhol alkalmazhatom ezeket a „trükköket”?
-Elméletileg igen, de nem ajánlom zsúfolt helyeken, mert akik nem Látnak, azok igen nehezen dolgozzák fel. És nagyon fontos: Az egész alapja a Fény! Fény nélkül nincs árnyék, nincs semmi. Ha éppen bent vagy, vagy ő van kint, és a fény megszűnik, akár véglegesen is úgymaradhattok, de legalább ddig, míg újra fényhez nem jutottok. Itthon ilyesmitől nem kell tartani, mindig van fény, de ezt jól vésd a fejedbe!
-Mit kell tnnem, hogy lássam az árnyékod?
-Nem tudom. Délután jön a mester, akitől a feladatot kaptam. Ő sokkal többet tud. Majd megmondja.
-Feladatot?
-Igen. Hogy fogadjalak örökbe, és vigyázzak rád. Cserébe új képességet kapok.
egyet értek az előző kommentelővel, de még annyit hozzá fűznék hogy remélem lesz folytatása :D türelmetlenül várjuk :P:)
Válasz:
Ez nem az én művem, barátnőm írja, de kis is van írva, hogy vendég mű. : ) ; )
2010.09.12. 18:21
hessa
Te jó ég, elolvastam végig a történetet, nagyon tetszik, te találtad ki az egészet? Nincs folytatása, ugye? Ha te írad, írhatnál még :) Tényleg nagyon tetszik, nagyon jól írsz, csak így tovább :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Archívum
egyet értek az előző kommentelővel, de még annyit hozzá fűznék hogy remélem lesz folytatása :D türelmetlenül várjuk :P:)
Ez nem az én művem, barátnőm írja, de kis is van írva, hogy vendég mű. : ) ; )