A gályarabok 

Erdély trónjára 1671 után I. Lipót került, aki erős és türelmetlen uralkodó volt. Nem érdekelte őt a magyar szabadság, de a protestánsok vallásszabadsága sem. „Rossz idő” köszöntött a népére.

Ő eredetileg katolikus papnak lett nevelve, s szívében az is maradt örökre. 50 éves uralkodása alatt mindig a római egyház érdekeit vette figyelembe, a protestánsokkal és az országgal kapcsolatos békekötéseket nem tartotta fontosnak és kötelezőnek. A protestáns iskolákat, templomokat sokszor fegyverrel vették el. A magyar főurak Wesselényi nádor vezetésével összeesküvést szőttek ellene törvénytelen intézkedései miatt. Ez lelepleződött, is még csak rosszabb lett a protestáns lelkészeknek, hiába voltak katolikusok a kitervelők. A felvidéki lelkészeket az összeesküvésben való részvétellel vádolták meg. A pozsonyi vésztörvényszék előtt mindet halálra ítélték. A siralomházban jezsuiták 3 lehetőséget ajánlottak föl kegyelemként: áttérnek, lemondanak hivatalukról vagy kivándorolnak az országból. 1674-ben az ország összes protestáns lelkészét és tanárát Pozsonyba idézték, az előző eredmények miatt. Sokan nem tudtak elmenni, de 350-en megjelentek a gyűlésen. Majd megismétlődött a korábbi tárgyalás és hasonló eredmény született. Viszont most volt, aki egyik lehetőséget sem akarta elfogadni. De Lipót nem akarta aláírni a halálos ítéleteket, mert rémálmaiban már ugráló fejeket látott a sok kivégzés miatt. Egy ideig várbörtönökben éheztették, és értelmetlen munkákat végeztettek velük. Végül azokat akik életben maradtak, elindították Nápoly felé, persze bilincsbe verve. Az út hónapokon át tartott, és ez alatt sokszor próbáltak rajtuk segíteni. 1675 májusában 30 lelkileg és testileg összeomlott embert adtak el 50 aranyért fejenként gályarabnak. A gályákon volt, amikor napi 20 órát is eveztek, és enni is csak munka közben kaptak néha. Sokszor még bántalmazták is őket, ha nem tartották a tempót. A szegény gályarabok még annak is örültek, ha alvással tölthették az éjszakát, vagy akár a nappal töredékét. Régi életükre csak egy-egy régi ének vagy zsoltár emlékeztették őket, és nyújtott vigaszt egy pillanatra. Úgy látszott a keresztyén világ szégyenére ezeknek a lelkészeknek ott kell meghalniuk. Néhány nyugati protestáns ország mindent elkövetett, hogy kiszabadítsák a rabokat. Ez nagyon nehezen ment, mert vissza kellett fizetni azt a pénzt, amit a spanyolok adtak értük. A nagy összeget sok országban a protestánsok gyűjtötték össze. De a spanyolok (a jezsuiták hatására) még így is csak halogatták a szabadon engedést. Aztán Michael de Ruyter holland tengernagy segített rajtuk. A megmentett lelkészeket olyan európai országok fogadták be, akik protestánsok voltak. A lelkészek csak évekkel később térhettek vissza otthonukba. Magyarországon akkor békült ki a két fél (a római és a protestáns egyház) amikor II. János Pál pápa itt járt és megkoszorúzta a gályarabok emlékművét Debrecenben.

Ezek miatt a szörnyű események miatt van a pápai református gyülekezet régi pecsétjén egy evezős férfi.

(c) anibella.