* merj álmodni! csak tudd, hogy mikor kell felébredned!* ~ dream of a girl
bárányfelhők

BLOG

DREAMS
novellák, írások

TŐLED NEKEM
vendég regény    

 

 

Blueberrystone.

 
az ajtó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
csillagok
Indulás: 2009-07-02
 
Eifffel Torony

---

 
beszélő napsugarak

vendégkönyv

 
 

 

 

 
BREAKING DAWN
BREAKING DAWN : 7. fejezet

7. fejezet

  2009.08.21. 20:46


    7. Váratlan

A fekete köpenyek egész sora közeledett felém a halotti lepelhez hasonlatos ködön keresztül. Láttam a rubinvörös szemüket, amik a vágytól csillogtak, miközben a vadászzsákmányért epekedtek. Az ajkaik hátrahúzódtak éles, nedves fogaikról – mint egy vicsorgás, vagy mint egy mosoly. Hallottam a gyermeket mögöttem nyafogni, de nem fordulhattam meg, hogy megnézzem. Bár kétségbeesett voltam, abban biztos voltam, hogy biztonságban volt, nem engedhettem meg magamnak ebben a helyzetben, hogy elveszítsem a fókuszt. Egyre közelebb jöttek, a fekete köpenyük hullámzott, ahogy mozogtak, sodródni kezdtek, hogy minden oldalra kerüljön belőlük. Körülvettek minket. Készülhetünk a halálra.
És azután, egy ugyanolyan fényt láttam, de az egész helyszín megváltozott. Vagy mégsem – a Volturi még mindig felénk tartott, hogy megöljön minket. Igazán valóságosnak éreztem a képet. Hirtelen éhes lettem. Kívántam őket.  A pánik vérszomjjá változott, ahogy előre dőltem, egy mosollyal az arcomon, és egy morgás szakadt ki a vicsorgó fogaim közül. Felugrottam, döbbenten ébredtem az álomból.
A szoba fekete volt. És nagyon meleg, szinte gőzölt. Az izzadság végigfutott a hajamon, a tarkómon és lefolyt a nyakamon. Tapogadtam a meleg lepedőket, és üresen találtam őket.
„Edward?” – éppen, ahogy kimondtam az ujjaim valami simával és hűvössel találkoztak. Egy papír, ami félbe volt hajtva. Felvettem a papírt és kimentem a fényre. A cetli külsején az állt Mrs. Cullenek.
„Remélem nem fogod észrevenni a távollétemet és nem foglak felébreszteni, de ha felébrednél. Vissza fogok jönni nagyon hamar. Éppen csak a kontinensre mentem, hogy amíg alszol addig vadásszak, és visszaérjek mire felébredsz. Szeretlek.”
Sóhajtottam. Körülbelül két hete voltunk itt, úgyhogy számíthattam rá, hogy el kell mennie, de nem gondoltam az időre. Az idő mellékesnek tűnt, amikor minden ennyire tökéletes volt. Letöröltem az izzadságot a homlokomról. Teljesen ébernek éreztem magam, bár az óra a konyhaszekrényen a hajnali egyet mutatta.. Tudtam, hogy nem tudok visszaaludni addit, amíg ilyen forrónak és ragadósnak érzem magam. Nem is említve azt, hogyha lekapcsolom a fényt és behunyom a szemem, akkor biztos, hogy megint látni fogom a portyázó fekete alakokat a fejemben. Felkeltem és céltalanul vándoroltam a sötét házon át, felkapcsolva a lámpákat. Annyira nagynak és üresnek éreztem Edward nélkül.  Más. A konyhában megálltam és úgy döntöttem, hogy eszek, amíg várakozom. Kotorásztam a hűtőszekrényben, amíg minden hozzávalót megtaláltam egy sült csirkéhez. A sülő, sistergő csirke a serpenyőben egy jó, otthonos hang volt, kevésbé éreztem magam idegesnek, amíg betöltötte a csendet.  Annyira jó illata volt, hogy elkezdtem enni a serpenyőből, és így végigégett a nyelvemen. Az ötödik vagy hatodik harapásnál, már eleget hűlt ahhoz, hogy érezzem az ízét. Lassítottam a rágáson. Valami van az ízével? Megfordítottam a húst, és az egész fehér volt, eltöprengtem, talán romlott. Vettem a számba egy másik kísérleti falatot, kétszer megrágtam. Uh – határozottan nagyon. Felugrottam, hogy a mosogatóba dobjam az egészet. Hirtelen a csirke és az olaj szagától felfordult a gyomrom. Megfogtam az egészet és a szemétbe dobtam, azután kinyitottam az ablakot, hogy kiszellőzzön a szag. Egy hűvös fuvallat jött kintről. Jól esett a bőrömnek.
Hirtelen kimerült voltam, de nem akartam visszamenni a forró szobába. Kinyitottam minden ablakot a tévészobában és a kanapéra feküdtem, egyenesen az ablak alá. Ugyanaz a film volt a lejátszóban, amit a minap néztünk, úgyhogy gyorsan elaludtam, már a nyitó dalon. Amikor megint kinyitottam a szemeimet, a nap már félúton volt az ég felé, de nem a világosság ébresztett fel engem. Hűvös karok voltak körülöttem, ahogy felvettek. Ugyanabban a pillanatban, egy hirtelen fájdalom, mint egy utórengés kavarta fel a gyomromat és átvándorolt a beleimre is.
„Sajnálom” – mormolta Edward, ahogy a hűvös kezét a nyirkos homlokomra simította. Nem voltam alapos. Nem gondoltam át, hogy mennyire meleged lesz, ha elmegyek.
„Van itt egy légkondi, beszerelem mielőtt megint el kell mennem.”
Nem tudtam arra koncentrálni, amit mondott.
„Bocsáss meg!” – ziháltam, miközben próbáltam kimászni a karjaiból.
Automatikusan letett. „Bella?”
A fürdőszoba felé rohantam, a kezeimet összekulcsoltam a szám fölött. Annyira szörnyen éreztem magam, még azzal sem törődtem először, hogy ő is velem van, a WC fölé guggoltam és hevesen hányni kezdtem.
„Bella? Mi a baj?”
Még nem tudtam válaszolni. Aggódva tartott, közben a hajamat távol tartotta az arcomtól, várt amíg megint fellélegeztem.
„Átkozott avas csirke” – nyöszörögtem.
„Jól vagy?” – a hangja feszült volt.
„Igen” – ziháltam. „Csak egy kis ételmérgezés. Nem kell ezt látnod. Menj el.”
„Nem hiszem Bella.”
„Menj innen.” – nyögtem megint, miközben próbáltam felkelni, hogy kiöblítsem a számat. Finoman segített nekem, miközben figyelmen kívül hagyta a gyenge kis lökéseimet, amikkel őt vettem célba. Miután kiöblítettem a számat elvitt az ágyhoz és gondosan leültetett, a karjaival kitámasztott.
„Ételmérgezés?”
„Igen” – krákogtam. „Éjjel készítettem egy kis csirkét. Amikor megéreztem, hogy rossz, kidobtam, de először ettem pár falatot.”
Az egyik hideg kezét a homlokomra tette. Ez jól esett.
„Hogy érzel most?”
Egy pillanatra elgondolkodtam. Az émelygés amilyen hirtelen jött, úgy távozott is, és úgy éreztem magam, mint bármikor máskor reggelente. „Elég normálisan. Kicsit éhesen, tulajdonképpen.”
Elérte, hogy egy órát várjak és csak egy pohár vizet igyak, mielőtt sütött nekem tojást. Teljesen jól éreztem magam, talán csak egy kicsit fáradtan, mert felébredtem az éjszaka közepén. Bekapcsolta a CNN-t, annyira nem figyeltük mostanában az eseményeket, hogy akár a harmadik világháború is kitörhetett volna, anélkül, hogy tudtuk volna. Álmosan hevertem a karjaiban. A hírek untattak és megfordultam, hogy megcsókoljam. Éppen ma reggel, az éles fájdalom megint a gyomromba hasított, amikor megmozdultam. Elhúzódtam tőle, a kezem szorosan a szám fölött. Tudtam, hogy már nem fogom elérni a fürdőszobát, úgyhogy a mosogatóhoz futottam. Megint a hajamat tartotta.
„Talán vissza kellene mennünk Rióba, hogy megnézzen egy orvos.” – javasolta aggódva, mikor a számat öblítettem. Ráztam a fejemet és az előszoba felé araszoltam. Az orvosok mindig tűkre gondolnak. „Jól leszek, miután megmostam a fogaimat.”
Amikor jobb volt a szájízem, kicsit átvizsgáltam a bőröndömet, hogy milyen a készlet, amit Alice pakolt, kötések, fájdalomcsillapítók és hasonló emberi dolgokat csomagolt és – most Pepto Bismol kerestem. Talán az le tudja csillapítani a gyomromat és megnyugtatja Edwardot is, de mielőtt megtaláltam a Peptot, valami másra lettem figyelmes, amit Alice nekem csomagolt. Felvettem a kis dobozt és egy hosszú pillanatig bámultam a kezemben, minden másról megfeledkezve.
Azután elkezdtem számolni a fejemben. Egyszer, kétszer, aztán megint. Belém hasított a döbbenet, a kicsi doboz a kezemből visszaesett a bőröndbe.
„Mi történt?” – kérdezte Edward az ajtó mögül. „Megint rosszul vagy?”
„Igen is, meg nem is.” – mondtam, de a hangom fojtottnak tűnt.
„Bella? Bemehetek?” – mondta gondterhelten.
„O...ké?”
Megnézte, hogy hol vagyok és odajött hozzám, leült mellém törökülésben, a bőröndre meredtem, és a kifejezésem üres volt és bámészkodó. Csak ült mellettem és a kezét a homlokomra tette.
„Mi a baj?”
„Hány nap telt el az esküvő óta?” – suttogtam.
„Tizenhét” – válaszolt automatikusan.
„Bella, mi az?”
Megint számolni kezdtem. Feltartottam egy ujjamat, hogy várjon, és halkan számoltam magamban. Az előbbi számításokkal tévedtem. Régebben voltunk itt, mint gondoltam. Megint átszámoltam.
„Bella” – suttogta idegesen. „Így megőrülök!”
Megpróbáltam nyelni. De nem tudtam megszólalni. Úgyhogy megint a bőröndben kezdtem turkálni, amíg meg nem találtam a kicsi doboz tampont. Csendesen felemeltem, zavarodottan bámult rám.
„Mi? Megpróbálsz túlesni a betegségen, mint egy cikluson?”
 „Nem” – sikerült kinyögnöm a szót. „Nem, Edward. Megpróbálom elmondani, hogy öt napja késik.”
Az arckifejezése nem változott. Nem reagált semmit.
„Nem hiszem, hogy ételmérgezésem van” – tettem hozzá.
Nem válaszolt, szoborrá vált.
„Az álmok” – motyogtam magamnak halkan. „Az alvás, a sírás, az étel. Oh, oh, oh.”
Edward merev tekintete üvegesnek látszott, mintha már nem is látna engem. Önkéntelenül, vagyis majdnem önkéntelenül a kezem a gyomromhoz kaptam..
„Ó!” – vinnyogtam megint.
Odadőltem a lábaimhoz, miközben kicsúsztam Edward mozdulatlan kezeiből. Soha nem vettem le a kis selyemshortokat, és trikókat, csak ha ágyban voltam. Lerángattam magamról az anyagot, hogy a gyomromat szabaddá tegyem.
„Lehetetlen” – suttogtam.
Semmi tapasztalatom a terhességről, vagy a babákról, vagy bármelyik részéről a világon, de nem vagyok hülye. Elég filmmet és TV show műsort láttam, hogy tudjam hogy ez nem lehetne az, ez nem így működik. Hiszen még csak öt napot késik. Ha terhes vagyok, akkor is koraiak még ezek a tünetek. Nekem még nem kén, hogy reggeli rosszullétem legyen. Még nem kellett volna megváltoznia az alvási szokásaimnak. És most még határozottan nem kellene ennek a kis kidudorodásnak kilógni a csípőmből. Forgattam magam körbe körbe, megvizsgáltam minden szögből, hogy hogyan látszódik. Végigfutattam az ujjaimat a finom kis dudor felett, meglepődtem, hogy mennyire érzem a bőröm alatt.
„Lehetetlen” – mondtam megint, dudor vagy nem dudor, ciklus vagy nem ciklus (és határozottan nem jött meg a ciklusom, bár soha nem késett egy napot sem életemben), nem volt más lehetőség, csak az, hogy terhes vagyok, de hát az egyetlen  személy, akivel valaha szeretkeztem egy vámpír, hangosan felkiáltottam.
Egy olyan vámpír, aki még mindig a padlóhoz volt fagyva, és nem tudom hogy valaha megmozdul-e. Úgyhogy kell lennie valami más magyarázatnak. Valami más baj van velem. Egy furcsa Dél-Amerikai-kór, amit a terhesség jeleit szimulálja, csak sokkal gyorsabban…
Aztán eszembe jutott valami – egy reggel, amikor az interneten keresgéltem, ami már nagyon távolinak tűnt. A Charlie házában levő szobámban ültem, egy kis fény mellett, ami az ablakon át jött, és néztem az ősrégi, ziháló számítógépemet, és mohón olvastam a Vámpírok A-Z-get. Kevesebb, mint egy nappal később, hogy Jacob Black beavatott a Quileute legendákba, amikben akkor még nem hitt, azzal mondta el nekem, hogy Edward egy vámpír.
Aggódva mértem végig az első belépésnél a képet, amit a vámpírról festettek. A mítoszok világában. A filippínó Danag, a héber Estrie, a román Varacolaci, az olasz Stregoni (egy ténylegesen megalapozott legenda, miután már találkoztam a Volturival, pedig akkor még semmit sem tudtam elhinni). Egyre kevésbé figyeltem, ahogy a történetek egyre képtelenebbek lettek. Csak pár későbbi belépésem, homályos darabjaira emlékeztem még. Javarészt nem magyarázkodtak arról, hogy lehetnek csecsemők és hűtlenségek. Nem, drágám, nincs viszonyom! A szexi nő, aki kisettenkedik a házból egy gonosz succubus, szerencsés vagyok, hogy nem ölt meg.  (Persze, ha abból indulok ki, hogy mit hallottam Tanyaról és a nővéreiről, gyanítottam, hogy az olvasott dolgokban lehetett igazság.)Hölgyekkel is előfordult ilyesmi. Hogyan tudsz azzal vádolni engem, hogy megcsaltalak – csak mert hazajössz a tengerről két év után és én terhes vagyok? Csak egy incubus tehette. A misztikus vámpír a hatalmával hipnotizált engem…
Az incubus definíciójának része volt – a képesség, hogy gyermeket nemzzen a szerencsétlen áldozatával.
Kábán ráztam a fejem. De…Esmere és különösen Rosaliere gondoltam. A vámpíroknak nem lehetnek gyerekeik. Ha ez lehetséges lenne Rosalie már megtalálta volna a módját. Az incubusokról szóló mítosz csak egy mese volt. Azt kivéve….oh, egy nagy különbség. Természetesen Rosalie nem tudott megfoganni, mert megfagyott abban az állapotban, amiben átváltozott. Nem tud változni. De egy emberi nő testének könnyen lehet esélye megfoganni, hogy kihordjon egy bébit. Hiszen fennáll a havi ciklus állandó változása, és a gyermek növekedésével a test képes változni. Rosalie teste nem tudna változni. De az enyém tud. Az enyém. Megérintettem a dudort a gyomromon, ami még tegnap nem volt ott. És a férfiak – nos a férfiak képesek rá serdülőkortól, egészen a halálukig. Eszembe jutott néhány eset, amiket halottam, amiket ismertem, például :Charlie Chaplin hetven éves volt, amikor a legkisebb gyermekét nemzette. A férfiaknak nincsenek olyan problémáik, hogy az évek múlásával a termékenységi ciklusuk leáll. Természetesen honnan tudhatná bárki is, hogy a vámpír férfiak képesek a gyermeknemzésre, amikor a partnereik nem voltak alkalmasak megfoganni? Milyen vámpír próbálta volna meg a Földön tesztelni ezt az elméletet egy emberi nővel? Vagy a hajlamot? Csak egyre tudtam gondolni. Elrendeztem a fejemben a tényeket, a spekulációkat és az emlékeimet, amíg nem állt össze a kép – az a részem, ami az elmémet irányította, hogy a legkisebb izmomat is meg tudjam mozdítani – mintha elkábult volna. Nem tudtam mozgatni az ajkaimat, bár meg akartam kérni Edwardot, hogy magyarázza el nekem, hogy mit jelenthet ez. Vissza kellett mennem oda, ahol ült, hogy megérintsem, de a testem nem akarta követni az utasításokat. Csak a döbbent szemeimet tudtam bámulni a tükörben, az ujjaim óvatosan simogatták a dudort a hasamnál. Aztán visszaemlékeztem a tegnap éjjeli élénk rémálmomra, amikor a helyszín hirtelen megváltozott. Minden, amit láttam, teljesen másnak tűnt, bár semmi sem változott lényegesen. Az, ami történetesen megváltoztatta a képet, az volt, hogy egy kis lökést éreztem a kezemmel – a testem belsejéből. Abban a pillanatban Edward telefonja elkezdett csöngeni kezdett, éles és hangos. Semelyikünk sem mozdult meg. Aztán megint csöngött. Megpróbáltam visszanyerni a hangomat, amíg az ujjaimmal még mindig a hasam fogtam, és vártam. A kifejezésem a tükörben már nem volt annyira zavart – most inkább töprengő. Alig vettem észre, amikor a furcsa, csöndes könnyen elkezdtek folyni az arcomon. A telefon állandóan csöngött. Azt kívántam, hogy Edward vegye már fel – nekem most nagy pillanatom volt. Talán a legnagyobb életemben.
Cseng! Cseng! Cseng!
Végül az idegességem minden máson áttört.
„Edward” – találtam meg a hangomat, aztán elkezdtem mozogni – megpaskoltam a zsebeit, amíg meg nem találtam a telefonját, ami csengett. Vártam hátha megmozdul és felveszi, de teljesen megkövült. Felismertem a számot, és könnyen kitaláltam, hogy miért hív.
„Szia Alice, itt Bella” – A hangom nem volt túl meggyőző. Megköszörültem a torkom.
„Bella? Bella? Jól vagy?”
„Igen. Carlisle. Carlisle ott van?”
„Igen. Mi a baj?”
„Én nem vagyok…nem biztos…nem biztos…”
„Edward rendben van?” – kérdezte óvatosan. Kiabált Carlislenak, aztán követelte a választ. „Miért nem vette fel?” – kérdezte mielőtt válaszolhattam volna.
„Én nem vagyok biztos benne”
„Bella, mi folyik ott?”
„Épp ezt akarom kideríteni – Láttál valamit?”
Csend volt. „Itt van Carlisle.” – mondta végül
Mintha jeges vizet fecskendeztek volna a vénáimba. Ha Alicenek látomása volt, látott engem egy zöld szemű, bronz hajú, angyalarcú gyermekkel a karjaimban, akkor azt elmondta volna, nem? Amíg vártam, hogy Carlisle megszólaljon eltöprengtem. Egy pici, szép baba – egy kicsi Edward karjaimban, több mint szép. Átfutott rajtam a forróság.
„Bella, itt Carlisle. Mi történt?”
„Én-„ persze nem tudtam, hogy is mondjam. Lehet, hogy őrültnek tart majd és kinevet? De hát nekem volt egy színes álmom? Aztán először inkább azt kérdeztem, ami a legjobban aggasztott, abban a pillanatban.
„Carlisle, egy vámpír kaphat sokkot?”
„Baja esett?”Carlisle hangja hirtelen ideges lett.
„Nem…nem, azt hiszem épp csak….megdöbbent.”
„Nem értem, Bella”
„Gondolom….nos azt hiszem….talán….ööö…” – vettem egy mély lélegzetet.
„Terhes vagyok.” – mintha a hasamban valami apró bökést éreztem volna. A kezem automatikusan a hasamra tévedt.
Egy hosszú szünet után Carlisle orvosi tréningbe kezdett.
„Mikor volt az utolsó menstruációd kezdete?”
„Tizenhat nappal az esküvő előtt.” – elég alaposan ismertem az erre vonatkozó matematikát, de ő biztos nagyobb bizonyossággal tudja.
„Mit érzel?”
„Furcsa”- mondtam neki a hangom elcsuklott. A könnyeim már csöpögtek az arcomon. „Ez őrülten fog hangzani – tudom, hogy ezek a dolgok még túl koraiak. Talán őrült vagyok, de furcsa álmaim vannak és egész idő alatt nagyon sokat eszek és sírok és…és …esküszöm, hogy mozog bennem valami.”
Edward végre falkapta a fejét. Megkönnyebbülve sóhajtottam. Hirtelen kitartotta a kezét a telefonért, de még mindig nem szólalt meg, arca kemény, és sápadt.
„Carlisle, azt hiszem, hogy Edward beszélni akar veled.”
„Add át neki” – mondta feszülten Carlisle. Nem tudtam, hogy Edward képes lesz-e megszólalni, de beletettem a telefont a kitartott kezébe. A füléhez nyomta.
„Ez lehetséges” – suttogta.
Sokáig hallgatott, miközben üres tekintettel bámult a semmibe.
„És Bellánál?” – kérdezte. A karját körém fonta, ahogy beszélt és közelebb húzott magához. Egy hosszú ideig hallgatott, nekem legalábbis hosszú időnek tűnt, aztán annyit mondott
„Igen. Igen, én – „
Elhúzta a telefont a fülétől és letette.. Aztán azonnal egy másik számot tárcsázott.
„Mit mondott Carlisle?” – kérdeztem türelmetlenül.
Edward élettelen hangon válaszolt. „Azt gondolja, hogy terhes vagy.”
A szavak hirtelen forrósággal árasztottak el a gerincem mentén. A kicsi angyalra gondoltam.
„Kit hívsz most?” – kérdeztem, amikor visszatette a telefont a füléhez.
„A repteret. Haza megyünk.”
Edward megszakítás nélkül több, mint egy órát beszélt a telefonon, hogy elrendezze a haza repülést, de nem voltam biztos semmiben, mert nem angolul beszélt. Úgy tűnt vitatkozik, mert sűrűn szűrte a szavait a fogain keresztül. Amíg vitatkozott, közben csomagolt. Úgy örvénylett a szobában, mint egy dühös tornádó, hatalmas rombolást hagyva maga után. A ruháimból néhányat az ágyra dobott, azt hiszem azért, hogy azokat vegyem majd fel az útra. Folytatta a beszédet, amíg engem teljesen felkavart a mozgása. Amikor már nem bírtam tovább elviselni az erőszakos energiát, ami áradt belőle kimentem a szobából. A mániákus koncentrációjától nagyon ideges lettem és felkavarodott a gyomrom – a reggeli hányinger meglehetősen kényelmetlen. Máskülönben csak arra következtethetnék, hogy a viselkedése volt az egyetlen ok. Nem tudtam megszólalni, egy kicsit próbáltam nem Edwardra összpontosítani, aki megijesztett egy kicsit. Amíg a konyhába nem értem. A szekrényben volt egy zacskó perec. Szórakozottan rágcsálni kezdtem, miközben kibámultam az ablakon, és a fákat, a homokot és a vizet kémleltem, mindent, ami ragyogott a napon. Mintha valaki megbökött volna.
„tudom” – mondtam. „Nem akarok elmenni innen, sehová.”
Egy pillanatra az ablakon bámultam ki megint, de a kicsi nem válaszolt.
„Nem értem” – suttogtam. „Mi a baj?” Meglep, teljesen. Megdöbbentő, valóban.
De baj? Ezt nem hiszem.
Miért olyan ideges Edward? Ő volt az, aki mindig azt akarta, hogy haladéktalanul házasodjunk össze. Nem hagyta, hogy érveljek ellene. Talán az zavart össze hirtelen, hogy Edward azt akarta, hogy haladéktalanul menjünk haza. Biztos azt akarja, hogy Carlisle haladéktalanul vizsgáljon meg, hogy meggyőződjünk róla, hogy tényleg terhes vagyok – bár nem volt kételyem a dolog felől. Valószínűleg ki akarják deríteni, hogy miért ilyen gyors a folyamat a terhességemben, hogy már rúgásokat érzek. Ez nem normális.
Amint erre gondoltam, biztos voltam benn, hogy igazam van. Csak annyira aggódik a baba miatt. Még sose láttam így kiborulni. Az agyam lassabban működik, mint az övé – ez még mindig így van, miközben a kép fölött csodálkoztam, amit megint magam  elé idéztem. Az apró gyermek Edward szemeivel – zöld, mint az övé, amikor még ember volt – egy pici a karjaimban. Reméltem, hogy az arca pontosan olyan lesz, mint Edwardé. Elég vicces volt, ahogy az érzéseim hirtelen megváltoztak. Az az első kicsi érzés, amitől az egész világ megváltozott. Ezelőtt csak egy dolog volt, ami nélkül nem tudtam élni, mostmár kettő lesz. Nem lehetett különbséget tenni – a szeretetem nem hasíthatom ketté, az egyik nem olyan, mint a másik. Úgy éreztem hirtelen, hogy a szívem megnőtt, a kétszeresére ebben a pillanatban. Már mindenemet betöltötte az érzés. A növekedése szinte hihetetlen volt. Soha nem értettem meg igazán Rosalie fájdalmát és neheztelését. Soha nem tudtam magam elképzelni, mint anya, soha nem is akartam. Soha nem törődtem a gondolattal, hogy Edwarddal nem lehet babánk, hogy nem áll majd módunkban, tényleg nem. Úgy tűnt, hogy a babák túl hangos teremtmények, gyakran nyáladzanak és problémásak. Soha nem vágyakoztam utána. Mikor arról álmodtam, hogy Renee ad nekem egy testvért, mindig idősebben képzeltem el. Valaki olyat, aki majd gondoskodik rólam. De ez a baba, Edward babája, ez egy egészen már történet. Szeretni akartam, az akartam, hogy itt legyen. Nem választás – inkább szükséglet. Talán én mindent rosszul képzeltem el. Talán az volt a baj, hogy képtelen voltam elképzelni a dolgot, amíg nem voltam házas, de már az vagyok – még nem voltam képes elgondolkodni ezen, de a baba már jött is… Ahogy a kezemet a hasamra tettem és vártam a következő moccanást, a könnyeim megint száguldottak végig az arcomon.
„Bella?”
Megfordulta, amikor meghallottam a gyengéd hangját. Szinte megremegtem, annyira aggódó volt. Az arca nem illett a hangjához, mert az arca üres és kemény volt. Aztán észrevette, hogy sírtam.
„Bella!” – átvetette magát a szobán egy pillanat alatt és a kezei már az arcomon voltak.
„Fájdalmaid vannak?”
„Nem, nem – „
A mellkasára húzott. „Ne félj. Tizenhat óra múlva otthon leszünk. Minden rendben lesz. Carlisle készen áll, mire odaérünk. Gondoskodunk erről, és nem esik semmi bajod.”
„Gondoskodni erről? Ez mit jelent?” – kicsit eltávolodott, hogy a szemembe nézzen.
„Azelőtt eltávolítjuk belőled azt a dolgot, mielőtt bárhogyan kárt tehetne benned. Ne félj. Soha sem fogom hagyni, hogy bántson téged.”
„Azt a dolgot?” – még jobban eltávolodott tőlem és a bejáratot figyelte.
„Fenébe! Elfelejtettem Gustavót, hogy ma jön. Gyorsan megszabadulok tőle megmondom, hogy haza repülünk.”
Megragadtam a pultot, hogy kitámasszam magam. A térdeim remegtek. Edward dolognak nevezte a kicsikémet. Azt mondta, hogy Carlisle gyorsan ki fogja szedni.
„Nem” – suttogtam. Rosszul gondoltam az előbb. Egyáltalán nem érdekelte a baba. Meg akarják ölni. A szép kép a fejemben, amit kialakítottam, hirtelen elkomorodott. A könyörgésem és a gyenge karjaim nem lesznek elegendőek, hogy meg tudjam védeni… Mit tehetnék? Mivel érvelhetnék? Talán ez a magyarázat Alice hirtelen hallgatására a telefon másik végén? Ez az, amit látott? Edwardot és Carlisle miközben megölik a tökéletes gyermekem, aki nélkül nem tudok élni?
„Nem” – suttogtam megint, a hangom kicsit erősebb volt. „Nem hagyhatom. Nem fogom ezt megengedni.”
Hallottam Edwardot, ahogy megint portugálul beszél. Megint vitatkozik. A hangja, amit egyre közelebbről hallottam elkeseredett volt. Akkor hallottam egy másik félénk hangot is. Egy női hang. Bejöttek a konyhába és így már láttam őket. Letöröltem a könnyeket az arcomról és mormolta halkan, de keményen a fülembe.
„Ragaszkodott ahhoz, hogy itt hadja az ételt, amit hozott, vacsorát készített nekünk.”
Ha kevésbé lett volna feszült, akkor tudtam, hogy csak összezárta volna a szemeit.
„Ez csak kifogás – arról akar meggyőződni, hogy még nem öltelek meg téged.” – a hangja megint megtelt dühvel.
Kaure idegesen jött befelé egy tele  tállal a kezeiben. Nem tudtam portugálul és a spanyolom is csak kezdetleges volt, így nem próbáltam meg megköszönni, hogy bátran feldühített egy vámpírt, hogy ellenőrizze jól vagyok-e. A szemei rajtunk vándoroltak. Láttam őt, ahogy végigmérte az arcomat, és a könnyeim. Motyogott valamit, amit nem értettem és a pultra tette a tálat. Edward valamit elcsípett a gondolataiból, mert még sosem hallottam ilyen udvariatlanul beszélni. Megfordult, hogy elmenjen, és a hosszú szoknáyja susogása az étel szagát az arcomba fújta. Nagyon erős hagyma és hal szag volt. Fulladoztam és rámtört a hányinger. Éreztem, hogy Edward keze a homlokomon van és hallottam nyugtató morajlását a fülemben. A kezei eltűntek egy pillanat alatt és hallottam a hűtőt becsapódni. Szerencsére a szag a hanggal egy időben eltűnt, és Edward kezei megint hűtötték nyirkos arcomat. Gyorsan vége volt. Kiöblítettem a számat a csapnál, amíg az arcom oldalát simogatta. A méhemből megint egy kis bökést éreztem.
Rendben. Jól vagyunk. Gondoltam a bökés irányába. Edward megfordított és a karjaiba húzott. A vállán pihentettem a fejem. A kezeim pedig ösztönösen összekulcsolódtak a hasam fölött.
Hallottam egy kicsi zihálást és felnéztem. A nő még mindig ott volt, habozott az ajtónál, és úgy nézett ki, mint aki azon gondolkodik, hogy hogyan segíthetne rajtam. A szemeit a kezeibe temette, aztán egy kicsit ugrott. A szája kinyílt. Akkor Edward hirtelen szintén zihálni kezdett, megfordult, hogy szembe nézzen a nővel, és maga mögé húzott. Az egyik karját körém fonta. Kaure hirtelen kiabált valamit – hangosan és dühösen, de nem értettem a szavait, amik a szobán keresztül repültek felénk, mintha kések lennének. Felemelte a kicsi öklét a levegőbe és tett előre két lépést, miközben az öklét hevesen rázta. A vadsága ellenére könnyű volt észrevenni a rémületet a szemében.
Edward is lépett felé egy lépést és hevesen beszélni kezdett, én megragadtam a karját, megijedtem a nőtől. Amikor hirtelen félbeszakadt a szóáradat, a hangja hirtelen megfontolttá vált. Most halk lett, esedező. Nem csak a hangnem, de a hangszín is megváltozott, sőt a nyelv is. Azt hiszem már nem portugálul beszélt. Egy pillanatra a nő csodálkozva bámult rá, a szemei összeszűkültek és ugyanazon az idegen nyelven válaszolt a kérdésre.
Figyeltem, ahogy Edward arca szomorú és komoly lett, majd egyszer bólintott. Tett pár lépést hátrafelé és megállt.
A nő leeresztette a kezét, miközben megint mondott valamit, aztán rám nézett.
Edward megint dühösen beszélt miközben rázta a kezét. Amikor végzett, hirtelen megint esedező lett és ideges a hangja.
A nő kifejezése megint megváltozott – kétségekkel az arcán bámulta őt és engem, a szemei ismét rám meredtek. Abbahagyta a beszélést és úgy láttam tanakodik valamin. Hol engem, hol Edwardot nézte, aztán vett egy mély lélegzetet. A kezeivel úgy csinált, mintha egy hatalmas léggömb állna ki a hasából. Talán a ragadozó vérívó legendáját magyarázza? Esetleg tud valamit arról, hogy mi történik velem?
Ekkor előre sétált néhány lépést, és még kérdezett néhány rövid kérdést a nőtől. A nő idegesen válaszolt. Amikor az utolsó kérdést feltette. Nem válaszolt, habozott egy pillanatig, majd megrázta a fejét. Amikor megint megszólalt a hangja annyira aggodalmas volt, hogy elképedtem. Az arcán láttam a fájdalmat. Lassan előre sétált, amíg elég közel volt, hogy a kezét a hasamra tegye. Mondott még egy szót portugálul.
„Morte (halál)” – sóhajtotta. Aztán megfordult a vállait előrerántotta, és elhagyta a szobát. Azért egy pár szót megértettem belőle. Edward megint megfagyott és a nő után bámult egy fájdalmas kifejezéssel az arcán. Néhány pillanattal később hallottam egy hajó motorját felbőgni, aztán egyre halkabb lett.
Edward nem mozdult, amíg el nem indultam a fürdő felé. Akkor hirtelen elkapott engem.
„Hova mész?” – a hangja fájdalommal teli suttogás volt.
„Megmosom a fogam.”
„Ne aggódj, amiatt, amit mondott. Ez csak egy legenda, régi hazugság, csak szórakozásból mesélik.”
„Nem értettem semmit” – mondtam, bár ez nem volt igaz így teljesen. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, amit mondtak, a legendákról. Az egész életemet legendák töltötték be, és eddig még mindig igaznak bizonyultak.
„Becsomagoltam a fogkeféd. Mindjárt előveszem.”
Elindult a háló felé.
„Nemsokára indulunk?” – kiáltottam utána.
„Amint elkészülsz!”
Megvárta amíg elkészültem, csendesen állt a hálóban. Amikor kész voltam odaadtam neki a fogkefémet.
„Elviszem a csomagokat a hajóba.”
„Edward – „
Visszafordult. „Igen?”
Haboztam, miközben megpróbáltam kisütni, hogy hogyan maradhatnék egyedül pár percre.
„Be tudnád….csomagolni az étel egy részét? Tudod, ha megint rám tőrne az éhség.”
„Persze” – mondta csendesen, a szemei hirtelen gyengédek lettek. „Ne aggódj semmi miatt. Pár óra múlva odaérünk Carlislehoz. Hamarosan mindennek vége lesz.”
Bólintottam, mert a hangomban jelenleg nem bíztam. Elhagyta a szobát, a kezeiben a nagy bőröndökkel. Gyorsan a telefonhoz mentem, amit a pulton hagyott. Szerencsére elfelejtette, hogy letette – ahogy azt is elfelejtette, hogy Gustavó ma érkezik, a telefonját is elfelejtette. Ma alig volt önmaga. Felpöccintettem a telefont és gyorsan a beprogramozott számokhoz mentem. Örültem, hogy nem hallok semmilyen hangot, de azért féltem, hogy rajtakaphat. Vajon a csónakban van? Vagy már visszafelé jön? Hallana engem a konyhából, ha csak suttogva beszélnék?
Azt a számot akartam felhívni, amit azelőtt soha nem hívtam életemben. Kicsit szorongtam, amikor megnyomtam a hívás gombot.
„Hallo?” – a hangja olyan volt, mintha csengettyűket hallanék.
„Rosalie?” – suttogtam. „Itt Bella. Kérlek. Segítened kell.”  

 
Halk szavak

 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 

szabályzat:
 

 

ne írj a szerkesztő nevében!
 

ne beszélj csúnyán!

ne itt hirdess!

 

 
Madárkák

---

 
csacsogó sugarak
Friss bejegyzések
2013.01.08. 12:05
 

[css by: anibella.]

 
A köd

---

 

 

 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?