Egy itáliai nemes kisasszony vagyok, Isabella. Arra gondoltam, hogy le kellene írnom, hogy milyen a mai világ, hogy a később élő emberek is tudják majd.
Apám, egy itáliai főnemes, egy nagyon nagy hírnevű építészt pártfogol, aki magának a német-római császárunknak a palotáját, és éppen most is, felújítja, hogy a mai művészeti formának megfeleljen. Ez a forma a reneszánsz. Eddig a palota gótikus volt, de a tanítóm mesélte, hogy előtte román stílusú volt. Pedig nekem nagyon tetszettek a gótikus stílusú rózsaablakok. Életemben egyszer jártam ott annál a kastélynál. Gyönyörű volt.
Anyám a mindennapi házi teendőket látja el. Ő szerzi be az élelmeket, és főzi is meg őket a szakáccsal együtt. Mi szerencsére sok húst eszünk, persze egy tálból mindannyian. A szolgálólány mesélte, hogy ő többnyire csak akkor eszik húst, amikor nálunk kap a maradékból. Ők nagyon szegények, azért is szolgál nálunk, mert náluk otthon nagyon rosszak a körülmények. Szegény amilyen rongyos ruhákban jár! El is tudom képzelni, hogy milyen körülmények között élhet a családja. Egyébként nagyon szorgalmas teremtés, ha segítségre van szükségem, vagy egy kis információra a ”külső” világból, ő azonnal segít. Természetes körülmények között nem is nevezhetném személynek, hiszen ő csak egy szolgáló. De én megbarátkoztam vele. Remélem, hogy nem hal bele valamilyen betegségbe még egy jó darabig. Hiszen itt mindennaposak az ilyen esetek. Az ő édesanyja korán meghalt. Belehalt az ő szülésébe. Azért is került a mi családunkhoz, mert az apja 8 éves korában elküldte szolgálónak. Van egy bátyja is. Ő az én egyik testvéremnek a fegyverhordozója. Az egyik bátyám tudniillik lovag lett. Az idősebbik bátyám pedig tanul Bologna-ban, az egyetemen. Van még persze más helyen is egyetem, például Oxfordban (ami Angolországban van valahol), és Párizsban is, ami pedig Franciaországban van. Már elvégezte a szabad művészetek fakultását. És engem is megtanított írni, és olvasni, amikor hazajött. Könnyen tanulok, úgyhogy nem tartott sokáig. Egy nyár alatt megtanultam az olvasást, és utána már egyedül is ment az írás. Nekem nem volt muszáj ezt megtanulnom, ugyanis csak egyetlenegy feladatom van. Azt eltanulni, hogy hogyan leszek jó anya és feleség. De engem annyira érdekelnek a művészetek! Nagyon szeretnék én is odajárni, ahová az elsőszülött bátyám. Utána pedig a teológián fogja folytatni tanulmányait. Valami egyházi személyiség szeretne lenni. Tanulhatott volna még az orvosi és a jogi karon is, de ő ezt választotta.
„Az ókori bölcseleten alapuló keresztény filozófia a skolasztika.” – mindig ezt mondogatta az apám. Valószínűleg valami nagyon okos embertől hallotta, de szerintem nem érti, hogy mit jelent. Ő egy okos ember, de mivel nem járt egyetemre, én úgy gondolom, hogy ő ezt nem értheti pontosan. Megkérdeztem hát levélben a bátyámat, hogy mit is jelent ez. Azt mondta, azt foglalja magába ez a mondtat, hogy a vallás és a tudomány egyensúlyba hozása. Mikor azt mondtam neki, hogy még így sem értem, akkor úgy magyarázta meg, hogy a hitben vannak olyan magyarázatok, amik a tudományban az észszerű gondolkozással ellentétben állnak. Mondtam neki, hogy számomra túlságosan ismeretlen szavakat használ, és inkább ne is gondolkozzunk tovább eme kérdésen. Legott nagyon sok olyan szót tanult, amiket, még egy nemes sem ismer, mert az egyházi bölcsek használják. Mesélte, hogy volt egy Domonkos-rendi szerzetes, Aquinói Tamás, aki elválasztotta a teológiát a többi tudománytól, és elsőbbséget adott a hitnek. Ezt is tanítják nekik, mert aki ezután tanító lesz, ami egy nagyon hosszú folyamat, annak ezt ugyanúgy tovább kellesz adnia, mint ahogy nekik továbbadták. Eme szerzetes által fejlődött tovább a skolasztika. Egyébként a nevét, pedig onnan kapta, ahol ezt megtanítják.
Az egyetemen, az első fakultáson, két részre volt osztva a tananyag. Volt a trivium és a quadrivium. Mivel nem tudom megmagyarázni a szavaimat, ezért a bátyámhoz írt következő levélben meg fogom kérdezni, hogy mit jelentenek ezek a szavak.
A fiatalabbik bátyám, mint már említettem, lovag lett. Először ő is úgy kezdte, mint a többiek. Még gyermekkorában apródnak állt, és elsajátította a kardforgatást, és megtanulta, hogy hogyan él egy igazi lovag. Utána fegyverhordozó lett, és Urát már a csatákba is elkísérte. Volt, hogy egy nemes kisasszonyt kellett megmenteniük a sárkánytól. Mostanában, már kevésbé vannak sárkányok. A hős lovagok már majdnem mindet kiirtották. De jobb is ez így. Én nem szeretnék eggyel sem találkozni. Egy időben én is lovag szerettem volna lenni. De én nem lehetek. Mert hát nő vagyok. De mióta rájöttem, hogy a lovagok a mi kegyeinkért harcolnak, azóta nem bánom. Mert ha én is lovag lettem volna, én kinek a kegyéért harcoltam volna? Van egy lovag, aki mindig eljön hozzánk ünnepnapokon, és együtt ebédel velük. Mindig kedvesen mosolyog rám. Apám neki szánt engem. Azt mondta, hogy a családnak, és persze magamnak tennék vele jót, ha hozzámennék. Hát ezt majd még meglátjuk.
A lovagi tornákról még nem is meséltem! Nagyon izgalmas esemény! Olyankor több lovag, persze egyszerre csak kettő, méri össze a bátorságát, és gyorsaságát. Nagyon félelmetes, hogy nem látszik az arcuk, és nem láthatjuk, hogy mennyire félnek, vagy mennyire elszántak hogy akár halálos sebet is ejtenének a másikon a győzelemért.
A lovagi tornán a lovagok teljes páncélzatban jelennek meg, még a lovakon is páncél van. Adott jelre a porond két végpontjáról nekiiramodnak, s előreszegezett lándzsájukkal igyekeznek kiütni az ellenfelüket a nyeregből. A döféseket pajzsokkal próbálják elhárítani. Aki legtovább marad a nyeregben és a legtöbb ellenfelet legyőzi, annak a legelőkelőbb hölgy nyújtja át a díjat. Van, hogy halálosan megsebesülve veszik át azt. De hát, ilyen a lovagi élet. Csupa harc és kaland.
Akkor most vissza az én életemhez. A sok háború miatt a mi házunk is már nagyon meg van erősítve úgy, mint a többi főnemesé. Így már lassan mi is egy várban lakunk. Először volt, egy magas lakótornyunk, majd újabb tornyokat építettek. Ezeket fallal vették körül. A váron belül úgynevezett palotaszárnyak vannak, és ki-ki a maga helyét foglalja el. Az én szobám az egyik torony felső szintjén van, így ha kinézek az ablakon, messzire ellátok. Sokat szoktam az ablakon át kitekinteni, és elképzelem, milyen lehet máshol. Milyen lehet, hercegnőnek lenni, vagy királynőnek, aki az egész birodalmat a magáénak tudhatja. Elképzelem, hogy milyen lehet lovagnak lenni. Ők teljesen máshogyan élnek, mint mi. Náluk minden szabály, rend másképpen van. Milyen jó lehet úgy lovagolni a messzeségbe, hogy bármi csodálatos megtörténhet, persze a személyes kíséret nélkül.
A szobámban nincs túl sok bútor, de szerintem ennyi is elég. Van egy gyönyörű ágyam, amiben minden reggel felébredek. Van egy fésülködő asztalom, amin például, ezt is írom, illetve amin természetesen a fésűm pihen. Nagyon szeretek fésülködni, mert nagyon hosszú hajam van. Van egy karosszékem, ugyanolyan, mint például az ebédlőben, csak máshogyan van díszítve. A reneszánsz stílusjegyei vannak rajta, csakúgy, mint az egész házon. Van egy ládám is, ami szintén reneszánsz díszítést ”visel”. Ebben vannak a ruháim, és egyéb ingóságaim. A ruháim ugyanolyanok, mint a felnőtteké, mert mindenki egyforma ruhákat hord, csak más méretekben. Persze a nők és a férfiak eltérő ruhát hordanak. Mi ruhát viselünk, míg ők nadrágot. És ha egy nőn nadrágot látnának meg, na abból lenne csak a baj! A vár minden helyiségében szőnyegek és egyéb melegítésre alkalmas kárpitok vannak elhelyezve. Nagy a vár, és a kandalló nem tudja eléggé felmelegíteni a várat. Gyertyákkal és fáklyákkal világítunk, mert ugyan mi mással világítanánk?
A szolgálólány most szólt, hogy kezdődik a vacsora. Ha visszatértem folytatom, és azt is leírom, hogy milyenek nálunk az étkezések.
Hús és búzakenyér volt. Azt hiszem, már említettem, hogy egy tálból étkezik az egész család. Mi, a nemesség, szinte mindig jóllakunk, ellenben a szegényebbekkel. Itt van például a szolgálólány. Ő még így, hogy nálunk lakik is csont és bőr. Ott van az a sok kisgyerek az utcán, akik mindig lopnak a piacon. Ők is nagyon soványak. A szolgálólány azt mesélte, hogy ők mindig csak kását esznek. Köleskása, tönkölykása, rozskása. Mikor mi terem meg. Az ivóvíz többnyire szennyezett, ezért mi nem igazán iszunk belőle. A bort kedveljük, illetve az állatok tejét. Az apám nagyon sokszor issza mindkettőt.
Nagyon sok az ünnepünk. Természetesen ezek vallási ünnepek. Mindet tisztességesen megünnepeljük, és amikor kell, böjtölünk is.
Egyelőre ennyi az én történetem, mert elmélkedéseim fontosabb részeit itt és most leírtam. Remélem, az utókor tanulni fog az ekkor élt emberek hibáiból, ha van nekünk olyan.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum