Sütött a nap. Nagyjából tíz körül járhatott az idő. A kislány a homokos tengerparton sétált, de a vízhez nem ért. Nem messze tőle egy nő feküdt egy napágyon, egy napernyő alatt. Kalap a fején, napszemüveg az arcán, és bikiniben volt. A haja barna volt, a nő pedig 38 év körüli lehetett. Újságot olvasott. Aztán megszólalt:
- Emily, hagy kenjelek be szívem!
- Jól van mama, megyek!
És odament. A kislányon egy ujjatlan és egy szoknya volt, lábán pedig szandál.
- Még mindig nem akarsz átöltözni?
- Hmm... Nem.
- Jól van. Tudod, nem erőszak. Na, menj szépen. Készen vagy. De vedd fel ezt a kalapot is.
- Oké mami. Vigyázol a nyakláncomra? - és odanyújtott egy kék tengericsillagos nyakláncot.
- Hát persze. Na, menj csak! Gyerünk, sipirc!
És a kislány tovább sétálgatott. Aztán egy kisfiú hirtelen elészaladt egy vízipisztollyal.
- Állj! Vagy lövök!
- Kevin! Kérlek ne!
- Jaj, Emily, ne legyél már ilyen izééé! Gyere fürödni, és győzzük le azt a víziszörnyet! - és rámutatott egy vízben lévő férfira.
- Hagyjál! Nem megyek!
És Kevin ott is hagyta. Beszaladt a vízbe, és elkezdte azt a pasast lövöldözni, akire az előbb mutatott, de olyan nagy hévvel, hogy az leesett a matracról. Emily látta ezt, de nem nevetett. Neki ez nem volt vicces. És rosszul hiszitek, ha azt gondoljátok, hogy ennek a kislánynak nem volt humorérzéke, és egy elkényeztetetett liba volt. Nem volt az. Csak félt. Tudniillik, neki volt három testvére: a legidősebb egy lány volt, Lisa, aki nagyon szép és okos volt. Jól szörfözött, és csak úgy tapadtak rá a srácok. Ő 19 éves volt. Az utána következő testvér fiú volt, Adam. Ő szintén nagyon helyes volt és okos, ugyanúgy tudott szörfözni, és rá pedig a jó csajok tapadtak. Adam 16 éves volt. Ők mind a ketten nagyon szerették Emilyt. Aztán ott volt még a kislány harmadik testvére, Russel. Russ (mert mindenki csak így hívta) 10 éves volt. Nagyon szeretett olvasni, de rosszalkodni annál inkább. Ahol csak tudta mindig bántotta Emilyt. Sokak szerint csak féltékeny volt a kislányra, akinek még nem kellett iskolába járnia, de nem ez volt a valóság, mert még mielőtt iskolába került is így viselkedett a húgával. Valahol a szíve mélyén biztosan szerette a lányt, de ezt nem sokszor lehetett észrevenni. Amikor úgy tett mintha nagyon szeretné Emilyt és mintha bocsánatot kérne, olyankor csak a lány egy újabb csíny áldozata lett. A víztől is azért félt a kislány, mert Russ azt mondta neki, hogy ő a kiválasztott. Mármint, hogy Emily egy olyan kiválasztott, akit a nagyhatalmú vízi szörny meg fog ölni. És a kislány annyira rettegett, hogy ezt titokban is tartotta, viszont mivel elhitte, szüleinek azt mondta, hogy víziszonya van (ezt a cselt Russel mondta neki). És ez be is vált, mivel kiskorában sem volt hajlandó a tenger közelébe menni. Pedig akkor még nem is tudott a szörnyről. Az érdekesség az, hogy a szigeten valóban történtek furcsa esetek...
Akkor most vissza Emilyhez, a családjáról majd később. Szóval a kislány tovább sétált jó egy méterrel a víz mellett. Aztán egy partrasodródott tengeri csillagot pillantott meg. Egy kisebb tócsában volt, valószínűleg egy gyerek gödröt áshatott és abba tette bele a védtelen állatot (vagy inkább növényt?? :S). Emily odaszaladt és felkiáltott:
- Mami!!!
- Mi történt? - Állt fel ijedten az édesanyja.
- Mami!!! A vödröt! Gyorsan! Kérlek!
- Minek? - kérdezte, de már vitte is a játékszert.
- Nézd! - szólalt meg végül Emily, mikor odaért Gwen. Kis kezével a csillagra mutatott. - Hazavihetem? Kérlek! Légyszi!
- Hát… Na jól van. De csak azért, mert ilyen szép színűt boltban nem találunk.
A csillag kékszínű volt, akár a kislány nyaklánca. Olyan volt mintha a nyakláncról esett volna le a medál, csak közben megnőtt volna.
- Akkor beleteszed nekem a vödörbe?
- Igen. - és már indultak is vissza a napágyhoz.
Amikor visszaértek Emily leült a plédre és maga elé tette a vödröt. Ekkor megszólalt Gwen telefonja.
- Igen? - vette fel a telefont. Az arca félelmet tükrözött. Az iskolából hívták. Ha az igazgató hívja, és nem a tanárnő, akkor pedig valami nagyon nagy baj van. A telefonban megszólalt az ismerős (persze nem jó értelemben vett) mély dörmögő hang. Az iskola nagy tekintéllyel bíró, öreg és bölcs igazgatója. Az imént említett nagyon nagy baj, lehet olyan, amit a fia művelt, és lehet olyan, amit a fiával műveltek. Nem egyszer fordultak elő ilyen esetek. Persze a lazábbik részéből, mert olyankor csak a tanárnő hívta fel és küldette el a fiút orvoshoz. Nem lelki-gondozásra. Kartörés, láb, orr és egyszer még az arcában is eltört egy csont. Russelről van szó, még mielőtt Adamre gondolnátok. Mindig minden ilyen esetben benne volt.
Gwen letette a telefont, és ezt mondta Emilynek:
- Kicsim, mennünk kell, sajnálom.
- Rendben mami. Akkor vihetem a csillagomat is?
- Hozd. De siessünk, Russ-al megint történt valami... Bele se merek gondolni!
Elkezdték összeszedni a holmikat, Gwen felvette a ruháját és elindultak. Fogta kislánya kezét, Emily pedig másik kezében a vödörben lévő csillagot vitte.
Felsétáltak a homokos domboldalon a járdáig. Emily még visszanézett a neki oly ijesztő tengerre, aztán a csillagra pillantott. Egy másodpercre elhitte, hogy a tengerben nem élhet semmilyen szörnyeteg, mert egy ilyen csodálatosan szép teremtmény nem élhet egy olyan borzalmas szörnnyel egy helyen. De aztán az jutott eszébe, hogy a csillag a parton volt, nem a vízben... Lehet, hogy a... a... a szörny...?- gondolta. Aztán meghallotta anyja hangját. Telefonált. A dadust hívta, aki tulajdonképpen egy fiatal lány volt. Mary sokmindent tanított neki. Emily szerette őt.
- Mary azt mondta, hogy 5 perc múlva ott van nálunk. Ő fog rád vigyázni, amíg én elintézem Russelt.
- Oké mami, de miért nem apa vigyáz rám? Szeretem Mary-t, de...
- Azért kicsim, mert apa dolgozik. Megint kint van a tengeren.
- Mikor jön vissza?
- Nem tudom... De megmondom Mary-nek, hogy miután aludtál, hívjátok fel a rádión apát. Oké?
- Juhúúúúúúú!!! - Emily-n hatalmas öröm tört ki.
A házak között kanyarogtak. Kicsi volt a sziget, de sokan laktak rajta. Rengeteg volt a ház, népes családokkal. Nagyon civilizált sziget volt, de volt egy különlegessége. Nem jártak oda turisták és egyetlen egy ilyen hely sem volt, ami a turistáknak épült volna. Egy zárt közösség volt ez a hely. Senki sem kommunikált a "külvilággal". Emily apja a tengeren dolgozott és nagyon sok időt töltött a hajóján, a tengeri állatokat vizsgálta. Viszont ő sem beszélt soha életében nem a szigeten élő emberekkel. Tudták, hogy létezik a világ többi része. Minden lakos tudta. De úgy döntöttek, hogy egyedül maradnak, ott egymásnak. Az összes lakos a szigeten születtet. Mindenki. Még valamikor régen, amikor megalapították a sziget közösségét, jöttek ide azok az emberek, akik ezt kitalálták. Azt is eldöntötték például, hogy ha valaki úgy dönt, hogy elhagyja a szigetet, megadják neki ezt a lehetőséget, de egy nagyon kemény feltétellel. Az, aki elhagyta a szigetet, soha nem térhetett vissza. Ráadásul minden kapcsolatot meg kellett szakítania a családjával. Kivéve, persze ha az egész család ment.
Mikor elérték a házukat, az anya sietve nyitotta ki az ajtót. Emily beszaladt az előszobába, persze óvatosan, hogy a csillagnak ne legyen semmi baja. Óvatosan felment a lépcsőn, és bement a szobájába. A vödröt letette az akvárium mellé.
- Emily, szívem! Én elmentem, remélem, nem fogsz félni, pár perc és itt lesz Mary.
- Rendben mami! Nem fogok félni. Szia!
- Szerbusz kincsem jó legyél.
Azzal Gwen kiment az ajtón és kulcsra zárta azt. De Emily, ha nem zárták volna be sem félt volna. Tudja, hogy mitől fél, és hogy mitől nem. De mégsem ment fel az emeletre a csillagához, inkább ottmaradt a nappaliban. Bekapcsolta a tv-t és nézni kezdte. Nagyon hamar megunta. Amúgy is most volt az alvás ideje lassan, de elfáradt a tengerparton, így még inkább aludnia kellett volna. De Mary nélkül nem! És legfőképpen mese nélkül nem. Mert ne felejtsük el, hogy ő egy kicsike lány volt még. De ekkor szerencsére megérkezett Mary. Emily elészaladt és megölelte.
- Szia, te nagylány!
* * *
2 évvel később
A tanács minden tagja a teremben ült már. Egyedül Maryre vártak. Pár perccel később kopogtatás nélkül rontott be az ajtón a fiatal nő, és foglalt helyet az ovális asztalnál.
- Köszönjük, hogy ismét körünkben üdvözölhetjük.
- Nem kell itt a jópofizás Philipp, ezt mindketten tudjuk. És azt is, hogy csakis Emily miatt vagyok itt. Nem nézhetem tétlenül, hogy tönkretegyék egy ártatlan kislány életét!
- Egyenlőre ártatlan, de nem ártalmatlan! Bármikor felfedezheti, és akkor nem vagyunk biztonságban!
- Ugyan már! Ezt maga sem hiszi el! El tudja képzelni, hogy Emily megöli a fél szigetet? Vagy bárkire rátámad? Ő fog a legjobban megijedni, mikor megtudja, hogy mire képes! És ezért nem zárhatják be őt, mint egy állatot vagy egy bűnözőt! Ő csak egy kislány!
- Nyugodj meg, Mary. Senki sem akarja bántai őt, csupán tennénk néhány lépést annak érdekében, hogy ne árthasson senkinek.
- Igen? És mégis hogy, Anthony? Nem mondod komolyan, hogy te is az ő pártjukon állsz! Ismered Emily-t, hiszen a tanára vagy! Te beveszed ezt a maszlagot, hogy nem akarják bántani?
- Talán néhány orvosi beavatkozás segítene…
- Miféle műtétnek akarnak alávetni egy tízéves gyereket?! Még nem is biztos, hogy ő az, akitől maguknak állítólag félniük kell. Rendben, tudom, hogy sok furcsaság történt Emily-vel ezidáig, de lehet, hogy minden más gyerekkel is megtörténnek ilyen dolgok, csak nem veszik észre, mert annyira Emily-re koncentrálnak!
- Semmi gond nem lehet a műtétekkel. A legjobb professzorok hajtanák végre…
- Honnan tudhatjuk bizonyosan?? Magán talán már elvégezték a beavatkozásokat? Vagy a gyerekén? Vagy magán Philipp? Vagy rajtad Anthony? Mert nekem erről eddig nem beszéltél… Pedig elég sok mindent megosztottál már velem…
- Kérlek, ne most, Mary. Ezt majd megbeszéljük utána.
- Remélem is, hogy kapok némi magyarázatot. De igazad van, Emilyr-ről van most szó, nem kettőnkről.
A tanács tagjai kényelmetlen pillantásokat váltottak egymás közt, és rosszallóan néztek egyik fiatalról a másikra.
- Mary, kérem, meg kell értenie, hogy miért félünk. Nem akarjuk, hogy ugyan az történjen, mint száz ötven évvel ezelőtt. Az akkori tanács nem vette elég komolyan a fenyegetést, és ez kis híján a szigetlakók életébe került. Ha tényleg Emily a kiválasztott gyermek, akkor…
- És ha nem ő az? Tudja valamivel ténylegesen bizonyítani?
- Ismeri a történetet?
- Persze, hogy ismerem. Hiszen itt vagyok. A jelenlévők mind ismerik. És ezért mondom azt, hogy szóljon, aki biztosra tudja mondani, hogy Emily a Kiválasztott. Látta bárki is, hogy mind a négy elemet irányítja? Vagy bármelyiket is?
- Voltak arra utaló jelek, hogy…
- Pontosan milyen jelekre gondol, Philipp? Hogy nem megy a vízbe? Mert fél!
- Láttad már, hogy milyen az időjárás, amikor Emily szomorú? Mert én láttam, Mary. És ijesztő. Úgy gondolom, hogy ez elég elrettentő jel, és muszáj valamit tennünk ellene…
- Emily vagy a képességei ellen? Ha meg is vannak neki, nem ő tehet róla! És nem hiszem, hogy bárkit is bántani tudna!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Archívum
Érdekes :P Várom a folytatást :)