Ennek is vége lett. Még emlékszem, mikor kis ötödikesként azon tűnődtem, hogy vajon befejezem-e egyszer a gimnáziumot. Hosszúnak tűnt az a nyolc év úgy előre nézve, de igazából nem volt az. Minden páros év gyorsabban repült el (legalábbis meg vagyok róla győződve másodikos korom óta, hogy ez törvényszerű), ugyanakkor a páratlan évek sem tartottak örökké - mint a mellékelt ábra mutatja. "Nyakunkon az érettségi!" - Na persze, kösz, hagyjál már. Körülbelül ennyi volt a reakciónk megannyiszor, mikor osztályfőnökünk híressé/hírhedté vált mondatát hangoztatta. Még van addig 8 év... 7 év... 4 év... 1 év... Fú, már csak fél év... Óh, holnap érettségi!... És túl vagyunk rajta. Nyolc év munkája befejeződött. Vagyis, igazából megadtuk az alapokat egy új élet kezdetéhez. De akkor is furcsa dolog ez. Nyolc éven keresztül minden egyes tanítási napon (ami valljuk be, nem volt kevés) ugyan azokat az embereket láttad, ugyan azokat a tanárokat, diákokat. Na jó, abba hagyom.

Szóval vége. Meg volt az összes érettségi, az egész osztályom érett lett végre. :)) Kezdődhet az élet!

...amit mi sikeresen el is kezdtünk péntek este - a banketten. Ettünk, beszélgettünk, aztán szépen lassan mindenki inni kezdett. Nekem egy rendkívül kalandos és vegyes italokban gazdag estében lehetett részem a következő személyek társaságában: Kitti, aki az elejétől a legvégéig velem volt; Fru, aki vigyázott rám, míg túl vidám voltam; Zoli, aki kivitt, hogy Fruval csatázzak; Regina, aki a pultos fiúval trécselt; Reni; Melinda; Peti; Nóra; a két új barátunk Tibi és Józsi, akiket Kitti nem kedvelt - nagyon nem.
Sok helyet bejártunk, kezdve a Lagúnával, majd Shamrock, Zenor, Móricz kert, végül a Jafi. Hm hm.

Tegnaptól minden más. Minden.