Az ember mindig tisztában van azokkal a dolgokkal, amikkel olykor nem kellene. Másokkal viszont nem tud mit kezdeni. A teljes tanácstalanság borzalmas érzése tud eluralkodni az emberen - a legalkalmatlanabb pillanatokban.
Állsz egy döntés előtt, és egyszerűen képtelen vagy meghozni. Aztán mikor végre döntöttél, történik egy-két dolog. Vannak olyanok, amik támogatják a döntést, de olykor, előkerülnek olyanok is, amik megrendítenek. Mi a teendő? Úgy értem, ha meghozunk egy döntést, később újra és újra figyelembe kell vennünk az események és részben a körülmények változását, vagy ezek után már nem szabad ezen többet agyalni, gondolkozni? Tartani kell magad hozzá?

A másik: lehet-e szerelembe esni egy olyasvalakivel, akit nem ismersz igazán? Érezhetsz-e iránta olyat, ami belülről szétszakít? Létezik-e olyan, hogy ha arra gondolsz, hogy vele vagy, odabent érzed, hogy ez jó? Néha szeretném ha ez valóságos lehetne... olykor viszont könyörgöm érte, hogy ez csak a fejemben, bennem létezhessen.
Ha valaki rettentően ragaszkodik a másikhoz, míg az fél az egésztől - ijesztő lehet. Azonban a félelem jelenléte nélkül is válhat a helyzet olyanná, hogy valami miatt úgy érzi az egyik 'tag', hogy valami nem jó így. Mindegy, ezt a gondolatmenetet inkább nem folytatom.

...Van úgy, hogy egy nyári szünet hosszúnak tűnik. Ritkán, de tényleg létezik. Most viszont úgy jártam, hogy a szokásosnál is rövidebbnek látszik. Legszívesebben minden napot a barátaimmal töltenék, mikor kivel.. illetve néha csoportosan is. Csak tanulni is kellene, ahhoz meg kedvem nincs.

Oh, shit.