Azaz Minek írjak - írjak egyáltalán? Miről írjak - de most komolyan -? Miért ne írnék? :D
Írnék én akár oldalakat is, szíves örömest, de amikor az ember feje tele van a semmivel és a jókedvvel - ami szintén a semmiből jön - akkor kicsit nehéz. :D
Úgyhogy most ajánlok egy könyvet, amit nekem is ajánlottak [ Köszönöm szépen Móni! És azt is, hogy kölcsön adtad! : )♥] és most olvasom:
 

The Picture of Dorian Gray

'Amikor boldogok vagyunk, jók vagyunk.' mondja Lord Henry, 'de amikor jók vagyunk, nem vagyunk mindig boldogok.'

Lord Henry lassú, okos szavai bevezetik a fiatal Dorian Gray-t egy olyan világba, ahol jobb szépnek lenni, mint jónak; egy világ ahol minden elfelejthető - még a gyilkosság is - ha ez megnevetteti az embereket a vacsora partin.

Tud egy festmény többet mondani a személyről, akiről készült, mint a személy saját arca? Ha beleszeretsz egy festménybe talán többet mutat majd a lefestett külsejénél - talán megmutatja a belsőt is.

Gyakran mondjuk, hogy az arc olyan, mint egy nyitott könyv: 'az arc elmeséli a saját történetét' - mondjuk mi. Amikor Dorian Gray meglátja a festményt a saját arcáról, beleszeret a saját szépségébe. Semmi sem érintheti ezt a szépséget, semmi sem bánthatja vagy változtathatja meg - sem szeretet, sem az idő. Így tehát ő elvágja a kapcsolatot az arca és a szíve közt, a külseje és a belsője közt. Az arca nem változik; fiatalságot és gyönyörűséget mutat. De a kép - ami szeretettel lett festve - elmondja az igaz történetet. Megmutatja az igazi Dorian Gray-t, aki öreggé és csúnyává vélik tele utálattal.

Én még nem fejeztem be az olvasást, a szövegek a könyvből származnak, saját fordítás formájában. Majd ha elolvastam, leírom a saját véleményemet is. : )