11. fejezet

Miután hazaértem, bezárkóztam a szobámba, elővettem a füzetet, majd ledobtam a táskát az ajtó mellé. Behuppantam az ágyamba és olvasni kezdtem: “Ha ezt a füzetet megtalálod, maradéktalanul juttasd vissza nekem! Julia “ Továbblapoztam…
“Kedves Naplóm!
Tudom, lehetetlennek tűnik, hogy én, akinek annyi barátja van akikre számíthat és akiknek mindent elmondhat, naplót írok. De ezek az események nem tartoznak rájuk…”
-Vic! Nem jönnél le? -szakított félbe Chase hangja. Leraktam a füzetet és a földszint felé lépkedtem. A lépcső alján tudatosult bennem, hogy Chase bizonyára azért hívott, mert elszöktem a családom házához.

-Tessék? -kezdtem ideges lenni, nem ismertem Chase büntetési szokásait, sem azt, hogy hogyan viselkedik mikor dühös.
-Nem lenne kedved vásárolni jönni velem? -mosoly futott végig az arcán, aztán komolyságot erőltetett arcizmaira s folytatta:
-Nem tudom pontosan, mit szeretsz, és gondoltam talán neked is kell valami. Szóval ha nincs ellenedre, velem tarthatnál. -értetlenül néztem rá. “ ez valami trükk?” gondoltam “ hol marad a szidás?”
Töprengésemből Albert zökkentett ki.
-Nem mondtam el neki– sóhajtott– de ne csinálj többet ilyet.
Mérhetetlenül boldog voltam. Valami különös érzés kezdett uralkodni bennem. Forgott velem a világ, kalimpált a szívem. Ezek szerint mégis fontos vagyok neki. Mosolyogtam és éppen meg akartam szólalni, mikor ráeszméltem, hogy Chase értetlenül néz rám és a válaszomat várja.
-Persze, hogy megyek. -vele is kedvesebb voltam, ő persze nem tudta mire vélni mérhetetlen örömömet, úgyhogy saját érdemnek tekintette a mosolyomat. Mondott valamit Albertnek, aztán felém fordult: “Hozom a kabátodat”
Chase gyakran beszélt hangosan az árnyékához, azt mondja, így egyszerűbb és kevésbé érzi, hogy magához beszél. Azonban ha nem akarta, hogy értem, miről társalognak, valami ismeretlen nyelven szólt Alberthez, melyet nagy erőfeszítések árán sem tudtam kideríteni, milyen nyelv. Most is így beszélt vele.
Az üzlet, ahova mentünk nem volt olyan közel, mint azt én elképzeltem. Út közben elhaladtunk a rendőr őrs előtt is. Albert hirtelen megszólalt:  
-Nézd meg, mit csináltál! -súgta.
Benéztem a rácsos ablakon, és megláttam a szüleimet és a húgomat, amint egy asztal előtt ülnek. Az asztal másik oldalán két rendőr ácsorgott, úgy tűnt, értetlenül kérdezgetnek.
– Miről beszélnek? -fordultam Riához.
– Anyukád miután hazaértek tudomást szerzett a történtekről, és attól félnek, valaki betört a házukba…
Mire ezt megtudtam, már két házzal továbbhaladtunk. Elfogott a kétségbeesés és a lelkiismeret furdalás. “ Talán mégsem kellett volna elmenni oda.” gondoltam.
-Meg is érkeztünk. – szerencsére Chase mindig a legjobbkor szólal meg…

Még sosem voltam vásárolni senkivel, az árvaházban mindig csak csomagot kaptunk. Ritkán voltunk kiengedve, olyankor pedig azokat a lányokat látogattam meg, akik már kikerültek.
Az első vásárlásom kifejezetten élvezetes volt.  Rengeteg finomságot vettünk, bármit belepakolhattam a bevásárlókocsiba, ami megtetszett.
Visszafelé elsétáltunk egy női ruha bolt mellett. Irigykedve pillantottam a divatos darabokra a kirakatban álló babákon. Legnagyobb meglepetésemre Chase lassított, aztán felém fordult:
-Ha nem vagy olyan fáradt, ide is benézhetnénk… Nincs valami sok ruhád, és ha ezt már egy olyan személy is észreveszi, mint én, akkor az már tényleg kevés lehet. Alig van valami a szekrényedben…mellesleg szeretném visszakapni a fehér pizsamámat. -Chase nevetett…tetszett, ahogyan nevet. Azon kezdtem gondolkozni, vajon Albert milyen lehet nevetés közben.
Beléptünk az üzletbe, és Chase leült.
-Válogassatok! -mondta, rám, majd Riára pillantott. -Szólj, ha segítség kell valamiben!
Szétnéztem és elindultam a legközelebb álló fogasok felé. Egy hölgy mellém csapódott és a “segíthetek?”, “Mit keresel pontosan?”, “Milyen a méreted?” kérdésekkel ostromolt. Szerencsémre egy idő után eltűnt mellőlem és Chase-t szórakoztatta.
Összeválogattam egy csomó ruhadarabot, aztán mindegyiket felpróbáltam. Néhány nekem, néhány pedig Riának nem tetszett, de az így megmaradt darabok száma is több volt, mint az összes eddigi ruha-tulajdonom. Odaléptem Chase elé a kupaccal és megkérdeztem tőle:
-Ezek közül melyikeket vigyük el?
-Ezt most tőlem kérdezed? -csodálkozott Chase.
-Úgy gondolom, nem kéne ennyit vásárolni, mert kimerítjük az üzlet készletét, így nem akarom, hogy mindet elvigyük, de én már nem tudok dönteni, melyik maradjon itt.
-Ne hülyéskedj, ha tetszik, elvisszük mindet. A bolt majd rendel újat…  -mosolygott– de …-tétovázott -Albert azt mondja, szerinte jól állna neked az a ruha, és ami azt illeti, nekem is nagyon tetszik. -egy zöld nyári ruhára mutatott, aminek vékony pántjai voltak, a szoknya pedig üde fodrokkal volt díszítve. Mesés darab volt, az egyik legszebb az üzletben, de rengeteg pénzbe került és nem akartam, hogy Chase ennyit költsön rám.
-Nem, az nagyon drága. -válaszoltam– amúgy sem tudnám hová felvenni– tettem hozzá.
-Legalább próbáld fel! – kérlelt Chase…
Ebben igaza volt. Ha nem is lehet az enyém, legalább lássam, hogy áll… fogtam a darabot és bevonultam egy fülkébe. Felöltöttem és Ria tapsolt örömében.
– Elbűvölő vagy! – mondta.
– Komolyan tetszik? – nem volt tükör a fülkében, így ki kellett mennem a külső tükörhöz. Kiléptem az üzlet fényes padlózatára, és Albert hangját hallottam:
– Nahát! Gyönyörű vagy! – a hang felé fordultam, de Albert csak egy csöppnyi árnyék volt a földön. Kétségbeesve Chase-re néztem, és az ő arca is különös volt. Csodált engem; kerek szemekkel bámult rám. Annyira szokatlan volt számomra az ilyesmi. Talán élveztem volna, ha Albert néz így rám… Bárcsak Ő lenne az ember, és Chase az árnyék.
Akkor fordult meg először ez a gondolat a fejemben.