Starlight in the darkness + Emily története ... Az a valami egyre kevésbé volt fényes, aztán fokozatosan egy kislány alakja bontakozott ki. Leereszkedett hozzám, majd törökülésben leült velem szemben. Még mindig fénylett a bőre, a haja, a ruhája, mindene. Így nem voltam sötétben, minden mozdulatát, minden arcvonását tisztán láttam. A szeme és az arca, annyira emlékeztetett valakiére…
- Szia, anya.
A döbbenettől mozdulni sem bírtam, és a leülésre tett kísérletem kudarcba fulladt. Álltam és néztem… a lányomat. Tudtam, hogy nem hazudik. Éreztem legbelül. A lányom, ehhez nem fért kétség. Láttam a mosolyán, a szemén, amely most egy kis félelmet sugárzott. Erőt vettem testemen, lelkemen, és befejeztem a mozdulatot. Leültem, pont úgy, mint ő. Rámosolyogtam, mert az arcizmaim hamarabb engedelmeskedtek, minthogy meg tudtam szólalni. Aztán vettem egy mély levegőt.
- Mire válaszoltad azt, hogy igen?
- Nem ezért vagyunk most itt. Egy sokkal fontosabb dolgot kell megbeszélnünk. Arra kérlek, hogy ne foglalkozz most a kérdésekkel, amiken gondolkozol, hanem figyelj rám. – meglepődtem, hogy mennyire érdekesen és határozottan fejezi ki magát, és bólintottam. – Segítek. – azzal felállt és közelebb jött hozzám. Felemelte az ölemben nyugvó kezeimet és szorosan megfogta őket. Egyik pillanatról a másikra nyugalmat éreztem, és minden aggódó gondolatom eltűnni látszott. Csak néztem a gyönyörű szép kék szemeit és már tudtam, hogy Őrá emlékeztet. Egy pillanatra megrémültem, és hátrahőköltem. Mi van, ha ez rosszat jelent? Elvégre nem normális dolog előre látni a gyermekünket egy ismeretlen sötét helyen, ami valószínűleg nem is létezik! Valami olyan fog történni, aminek nem kellene… A lányom is érezte ezt, mert ő is hátrébb húzódott, s szomorú arcával a lábát kezdte nézni.
- Sajnálom.
- Mit? Mi fog történni? Kérlek, mondd el!
- Nem tehetem. Csupán arra figyelmeztethetlek, hogy ne hagyd el magad. Nem lesz könnyű, de ki kell tartanod… Őérte… és énértem.
- Félnem kell valamitől? Valami rossz dolog fog történni? Miért nem mondhatod el?
- Anya, meg kell értened! Már így is szabályt szegtem, hogy most itt vagyunk! De még nem kell aggódnod. Ebből nem lesz baj. És igen, rossz dolog fog történni. El sem tudod képzelni, hogy mennyire rossz. És neked erősnek kell lenned. Azért vagyok itt, hogy tudd, eggyel több okod van arra, hogy végig kitarts és ne add fel a reményt. Tudnod kell, hogy ha elég erős vagy, akkor még megváltoztathatod a dolgokat! Nem kell úgy történnie, ahogy azt ők látták.
- Kik? Mégis kikről beszélsz? Kik láthatják azt, hogy mi fog történni? És én hogy változtathatnék a dolgokon? Elég erősnek kell lennem, de mégis mihez? – rémülten néztem újra égszín szemébe, amelynek pillantása ismét az enyéimbe fúródott. Ő is meg volt ijedve, de látszott, hogy nem ugyan attól félünk. Tudtam, hogy képes leszek úgy tenni, ahogy kérte, mert láthattam őt, és nem hagyhattam többé veszni. Emlékezni akartam rá örökké, és biztos lenni abban, hogy egyszer újra láthatom. Egy pillanat alatt döntöttem, és magamhoz húztam. Szorosan öleltem és ő visszaölelt.
- Most úgy ölelsz engem, ahogy Aput.
Bólintottam, mert pont ez volt a célom. Hiába hasonlít Rá, tőle kellett hallanom.
- Nem lesz baj. Megígérem.
- Egészen biztos vagy benne?
- Benned és Benne vagyok biztos, kicsim.
- Nagyon szeret téged. És én is nagyon szeretlek, bár még egy ideig nem lehetek veled…
- Én is nagyon szeretlek Titeket.
Amint ezt kimondtam, a lányom a két kezem közt köddé vált. A szívem szakadt meg, habár tudtam, hogy egy napon újra a karjaim közt tudhatom őt. De most vissza kellett jutnom Hozzá. Szükségem van Rá, hogy ezt az időt Vele együtt vészeljem át, vagy a várakozás boldog pillanatait éljem át. Ekkor eszembe jutott, hogy semmi nem megy majd könnyen. Ettől a gondolattól a szívem újra dobogni kezdett, őrült iramban. Aztán meghallottam.
- Maradj velem! Kérlek! – hangja édes érzéssel töltött el. A pörgés újrakezdődött, csakúgy, mint amikor idekerültem. Aztán fényeket láttam. Erőteljes és zavaró fényeket. Aztán újra megszólalt:
- Kicsim, nagyon megijesztettél! Jól vagy? –ekkora már egészen kinyitottam a szemem és láttam rémült arcát, és éreztem óvó kezeit a derekamon és a fejemen.
- Jól vagyok. Semmi gond. Tényleg. Mennyi ideig…?
- Csak pár percig. Amint hallottam, ahogy a kés leesik, rögtön idejöttem, hogy megnézzem, mi történt. Aztán a földön találtam rád. Azóta próbállak ébresztgetni. Már majdnem a mentőket hívtam, mikor nyöszörögni kezdtél. Mintha csak aludnál. De mi történt? Hogy kerültél a földre? – közben segített nekem felülni, s ahogy ült mellettem a földön, az ölébe húzott.
- Nem tudom. Egyszer csak nem érzékeltem semmit.
Sokáig beszélgettünk még ott, de nem meséltem el neki a lányunkat. Nem azért mert nem bíztam benne, de lehet, hogy az elkövetkezendő dolgokat csak nehezebbé tenné számára, ha még a gyermekünk miatt is aggódnia kellene. De nekem ő egy kapaszkodó, egy csillagfény a sötét éjszakában.
Emily története
(...)
2 évvel később
A tanács minden tagja a teremben ült már. Egyedül Maryre vártak. Pár perccel később kopogtatás nélkül rontott be az ajtón a fiatal nő, és foglalt helyet az ovális asztalnál.
- Köszönjük, hogy ismét körünkben üdvözölhetjük.
- Nem kell itt a jópofizás Philipp, ezt mindketten tudjuk. És azt is, hogy csakis Emily miatt vagyok itt. Nem nézhetem tétlenül, hogy tönkretegyék egy ártatlan kislány életét!
- Egyenlőre ártatlan, de nem ártalmatlan! Bármikor felfedezheti, és akkor nem vagyunk biztonságban!
- Ugyan már! Ezt maga sem hiszi el! El tudja képzelni, hogy Emily megöli a fél szigetet? Vagy bárkire rátámad? Ő fog a legjobban megijedni, mikor megtudja, hogy mire képes! És ezért nem zárhatják be őt, mint egy állatot vagy egy bűnözőt! Ő csak egy kislány!
- Nyugodj meg, Mary. Senki sem akarja bántai őt, csupán tennénk néhány lépést annak érdekében, hogy ne árthasson senkinek.
- Igen? És mégis hogy, Anthony? Nem mondod komolyan, hogy te is az ő pártjukon állsz! Ismered Emily-t, hiszen a tanára vagy! Te beveszed ezt a maszlagot, hogy nem akarják bántani?
- Talán néhány orvosi beavatkozás segítene…
- Miféle műtétnek akarnak alávetni egy tízéves gyereket?! Még nem is biztos, hogy ő az, akitől maguknak állítólag félniük kell. Rendben, tudom, hogy sok furcsaság történt Emily-vel ezidáig, de lehet, hogy minden más gyerekkel is megtörténnek ilyen dolgok, csak nem veszik észre, mert annyira Emily-re koncentrálnak!
- Semmi gond nem lehet a műtétekkel. A legjobb professzorok hajtanák végre…
- Honnan tudhatjuk bizonyosan?? Magán talán már elvégezték a beavatkozásokat? Vagy a gyerekén? Vagy magán Philipp? Vagy rajtad Anthony? Mert nekem erről eddig nem beszéltél… Pedig elég sok mindent megosztottál már velem…
- Kérlek, ne most, Mary. Ezt majd megbeszéljük utána.
- Remélem is, hogy kapok némi magyarázatot. De igazad van, Emilyr-ről van most szó, nem kettőnkről.
A tanács tagjai kényelmetlen pillantásokat váltottak egymás közt, és rosszallóan néztek egyik fiatalról a másikra.
- Mary, kérem, meg kell értenie, hogy miért félünk. Nem akarjuk, hogy ugyan az történjen, mint száz ötven évvel ezelőtt. Az akkori tanács nem vette elég komolyan a fenyegetést, és ez kis híján a szigetlakók életébe került. Ha tényleg Emily a kiválasztott gyermek, akkor…
- És ha nem ő az? Tudja valamivel ténylegesen bizonyítani?
- Ismeri a történetet?
- Persze, hogy ismerem. Hiszen itt vagyok. A jelenlévők mind ismerik. És ezért mondom azt, hogy szóljon, aki biztosra tudja mondani, hogy Emily a Kiválasztott. Látta bárki is, hogy mind a négy elemet irányítja? Vagy bármelyiket is?
- Voltak arra utaló jelek, hogy…
- Pontosan milyen jelekre gondol, Philipp? Hogy nem megy a vízbe? Mert fél!
- Láttad már, hogy milyen az időjárás, amikor Emily szomorú? Mert én láttam, Mary. És ijesztő. Úgy gondolom, hogy ez elég elrettentő jel, és muszáj valamit tennünk ellene…
- Emily vagy a képességei ellen? Ha meg is vannak neki, nem ő tehet róla! És nem hiszem, hogy bárkit is bántani tudna!
|