Szóval visszatérve a fiúövezethez. Mark, Mike, Tom és Cliff beszélgettek a fejem felett, mivel az első páros előttem, a második pedig mögöttem ült. Egyáltalán nem zavarta sem őket, sem engem, hogy ez így volt. Jól kijöttem velük. És Cliff-el amúgy is régi barátok vagyunk...
Az úszásóra már annál inkább szörnyűbb volt. A víz rettenetesen hideg volt és a fiúk közül az idiótábbak még az órai egyest is bevállalták, csakhogy minket bámulhassanak. Mondanom sem kell, hogy Peter nem volt köztük, mert ő a következő bajnokságra edzett. Én is nagyon sokat úsztam, mert így, hogy a tegnapit kihagytam, volt mit pótolnom. A mozgás kell. Szükségem van rá. Ilyenkor át tudok mindent nyugodtan gondolni. És ez az uszoda pont alkalmas volt erre, mert csendes volt. Kivéve olyankor, ha az iskolánkból egy egész osztály megszállja, s hangos nevetéssel és visítással töltötte be az egész teret. Viszont, ha a víz alatt vagy, ez mind nagyon halk és elviselhető. Felicia a parton sétállt Peter sávja mellett és magyarázott valamit Zoe-nak. Erre már nem tudtam higgadtan reagálni, ezért kimentem az öltözőbe. Az órának már úgyis vége, én meg legalább hamarabb érek haza, mint anyu, így elkerülhetek egy kínos beszélgetést. Mikor kiértem a februári hidegre, megborzongtam. A hajam csurom vizes volt, így feltettem a kapucnimat, hogy ne fázzak meg. Elindultam a parkolón keresztül, amikor valaki mögöttem dudált. Mikor már a szemem megszokta a fényszórókat, a kormány mögött Cliffet pillantottam mge. Mosolygott és intett, hogy szálljak be. Megráztam a fejem, de aztán észrevettem, hogy elkezdett cseperegni az eső, így hát sietve beszálltam Cliff mellé.
- Szia! - köszöntem neki mosolyogva. - megmentettél! Most biztosan jól eláztam volna, míg hazaérek.
- Szia! Csak jól időzítettem. - és rámkacsintott. belülről már joban felismertem a kocsit.
- Ez apukád kocsija, igaz?
- Igen.
- És - ez most jutott az eszembe - hogy hogy itt van? Hisz mind busszal jöttünk.
- A rendelő itt van az uszodától nem messze, így apám itt szokott parkolni ilyenkor, hogy kocsival tudjak hazamenni.
- De rendes! és akkor ő fog gyalogolni? - értetlenkedtem.
- Dehogy. Majd visszajövök érte, vagy hazahozza az egyik kollégája. De már nem sokáig kell várnom a saját kocsira. Ma este megkapom!
- És akkor majd mehetsz gyalog haza...- kuncogtam. - Mivel akkor már nem lesz aki idehozza neked. - magyaráztam el értetlen arckifejezését látva.
- Tényleg! Erre nem is gondoltam. Hát... - úgy látszott, nagyon töri valamin a fejét. - mondjuk kérhetnék engedélyt, hogy hagy menjek az uszodába is kocsival. Vagy... nem. Nincs már ötletetem. - vigyorgott rám - Esetleg neked valami?
- Nem. Semmi. - nevettem vele együtt.
Tétován rám pillantott, mint aki nem tudja eldönteni, hogy feltegyen-e egy kérdést. Ismertem már annyira, hogy rá mertem kérdezni erre:
- Mi az? - közben mosolyogtam. - Kérdezz nyugodtan bármit.
- Hát, rendben. Azon gondolkoztam, hogy vajon mész-e a Valentin-napi bulira... És, hogyha igen, akkor kivel...
Ó, a parti! Erről el is felejtkeztem. egészen tegnapig nagyon lelkesen vártam rá, de aztán, hogy történt az a kis... hogy is mondjam... "hiba" a számításomban, el is felejtkeztem róla. Egyszerre nem tűnt már olyan fontosnak, így az agyam egyszerűen kitörölte. hoppá.
- még nem tudom, hogy megyek-e. Talán egy másik buliba megyek el. Valahogy Jaslene Brown nem illik most bele abba a képbe, ahol Peter Hoffman és Felicia Garner együtt enyelegnek és Zoe Swift a medállal a nyakában Peter után áhítozik.
El kezdett hangosan nevetni, aztán meglátta a fájdalmas arcomat. Megköszörülte a torkát, és komoly arcra váltott.
- Bocsi. De elég röhejesnek tűnt. - mentegetőzött.
- Semmi gond. - legyintettem egyet.
- De hát neked színésznő az anyukád, az apukád, és te is az vagy valamilyen szinten, szerintem nem lenne nagy dolog lesöpörni a pályáról Felicia-t! Olyan könnyen el tuidnád jászani a gonosz, kegyetlne vetélytársat és a sexy csábítót egyszerre, hogy mindenki csak pilogna!
- Hát, az lehet, de az már tényleg nem én lennék. És itt ez a probléma.
- Ja, ez igaz. Akkor ne foglakozz velük, csak bulizz egy jót! Én... - tétovázott... - szívesen elkísérnélek, ha gondolod...
- Tudod mit? igazad van. Bár nem garantálom a felhőtlen jókedvet.
- Arról majd én gondoskodom! - ígérte és látszott rajta, hogy ezzel örömet okoztam neki. Ettől nekem is jó kedvem lett, és amíg hazaértünk, a buliról beszélgettünk és midenféle cikis helyzetet találtunk ki Felicia-ról. Zengett tőlünk az autó. Ilyen jól már régen éreztem magam. Már el is felejtettem, hogy Cliff mennyire jófej. Mikor már nem bírtam abbahagyni a nevetést, hazaértünk. Épp időben, mert különben belefulladtam volna a hahotázásba. Kiszálltunk a kocsiból, elköszöntünk, s elindúltam a házunk felé. A lámpák az ebédlőben már fel voltak kapcsolva, így biztosann tudtam, hogy anyu ért haza hamarabb. Apu ugyanis külföldön forgatott valami akció filmet. Már alig vártam, hogy láthassam. Odabent jóval melegebb volt, mint odakint, és ez rendkívűl jólesett. Bementem az ebédlőbe, tudván, hogy a kínos beszélgetés elől már úgysem menekülhetek el a szökéssel. Így inkább az utazás mulatságos dolgaira gonolva felöltöttem egy vidám, mosolygós arcot. Anyu már az asztalnál ült és evett.
- Ne haragudj, szívem, hogy nem vártalak meg! Azt hittem, később jössz és már nagyon éhes voltam.
- Ó, semmi gond. Én úgysem vagyok most éhes. Majd később eszek. Most inkább megyek és megírom a házikat.
- Ahogy gondolod, menj csak.
- További jó étvágyat, anyu! - Felsétálltam a lépcsőn, be a szobámba. Gyorsan átöltöztem és bekapcsoltam a számítógépemet. Míg betöltött, leszaladtam anyuhoz és szóltam neki, hogy én ma már nem leszek, és ha csörögne a telefon és Zoe az, akor ne vegye fel. Aztán kijavítottam és mondtam neki, hogy  egyetlenegy osztálytársamnak se vegye fel. Furcsán nézett rám, de beleegyezett. Visszamentem a szobámba és leültem a gép elé. Gyorsan megnéztem az email-eimet. 3 olvasatlan várt rám. Az első arról szólt, hogy végre megjelenik a kedvenc könyvsorozatom következő része, és ha tőlük rendelem, akciós áron kapom. Az ezzel való foglalkozást elhalasztottam. A második és a harmadik Zoe-tól jött. Mindkettő lényege ugyan az volt, Peter. Az egyik tegnapi dátummal, a másik pedig 10 perccel ezelőtt jött. Ezek szerint még nálam is hamarabb hazaért. Vajon hogy csinálta? A frissebb levelet kezdtem el figyelmesebben olvasni. Itt már bőven ejt szót Felicia-ról is, illteve nem érti, hogy hova tűntem és hogyan "jutok" - jutottam haza. Ezek szerint észrevette, hogy eljöttem. Csoda. Gyorsan írtam neki egy választ, amiben biztosítottam róla, hogy igen, egyetértek vele, Peter csodálatos. Ezt már muszáj volt leírnom. Majd elmagyaráztam neki, hogy milyen módon jutottam haza. Aztán mielőtt az "Elküld"-re kattintottam, gyorsan kitöröltem a Peter-es részt. Mégsem találtam olyan jó ötletnek azt, hogy vele együtt áradozok - álmodozok Peterről. Elküldtem a levelet, aztán gyorsan átfutottam a másik levelét is. Semmi fontos nem volt benne.