Remélem elnyerte a tetszéseteket, elég sok munkám és mégtöbb elhatározásom és időm van benne.

Kicsit sajnálom, hogy lassan vége van az ősznek, így ez lett a téma. A színben már remélem lehet érzékelni a hidegebb idők közeledtét, de érezni lehet a melegséget a szép falelév miatt. Legalábbis szerintem.

Holnap hétfő. Fúj. Utálom a hétfőt.

"Garfieldot sem hoznánk össze a hétfővel." HIMYM

...
Szemeit lecsukva tartotta, amikből apró könnycseppek szivárogtak. Kezeivel megmarkolta a szék oldalát, s igyekezett egyensúlyban maradni. Óvatosan – s látszott, hogy ez a mozdulat is mennyire megfontolt – felemelte a fejét, kinyitotta a szemeit, s remegve megszólalt:
- Sajnálom, hogy megvárattam Önöket, barátaim – nézett a még várakozókra – de attól tartok, hogy a mai napon nem tudok Önöknek segíteni. – Ezután rám nézett, de nem szólt semmit. A tekintetét a még mindig kezemben lévő papírra irányította.
Rögtön olvasni kezdtem. Egy orvosi papír volt. A dátum régi, de ami állt rajta, annak nem számított az idő. Kétségbeesetten néztem barátomra, de az ő szemeit ismét csukva találtam. Arcán kis nyugtalanság játszott, de úgy tűnt, nem emiatt aggódik.

- Hazaviszlek. – Erre nem szólt, csak gyengén bólintott. Közelebb léptem hozzá, a papírt a zsebembe hajtogattam, majd barátom oldalát támasztva - így támogatva őt, elindultunk.
- Mióta tart ez? – bár a papíron láttam a dátumot. – És… - „miért nem szóltál?” akartam kérdezni, de nem tettem. - … mi történt, hogy most ennyire rossz bőrben vagy?
- Felesleges ezen rágódnunk, drága barátom. Tudtam már egy ideje, hogy így lesz vége. Nem akartalak ezzel terhelni. Ismerlek annyira, hogy jobban aggódtál volna, mint az szükséges. Különben is, aggódni is kár lett volna emiatt. Én sem tettem. Megbékéltem a helyzettel. – Ezekhez a mondatokhoz felhasznált egy- két percet, a szavakat nehezen formálta, a láz a hangján is hallatszott. – A gyógyszerek eddig hatottak. De ma reggel már így ébredtem. Mondták, hogy ez így működik. Már számítottam rá. De… Nem akarok erről beszélni. Amit tudnod kell erről – amit én is tudok, az ott van a papíron. Ezért hoztam. Van egy sokkal fontosabb mondanivalóm. – Belenéztem a szemeibe, és láttam a komolyságát a dolognak. A papírt a zsebembe süllyesztettem – később elolvasom.
- Hallgatlak, figyelek rád.
- Én írtam. Nem kitalációkat, nem meséket, nem verseket. Rólunk írtam. Mint egy napló. A napjaink, a műveink, a barátaink, minden. A köztünk lévő barátságról, mindenről, amit megtettél értem. – Ekkor összecsuklott, épp hogy el tudtam kapni. Az ölembe vettem a lesoványodott Jean-t. Barátságom szégyene, hogy nem vettem észre, az utóbbi időben milyen drasztikusan lefogyott.  Haragudtam magamra és úgy éreztem, nem érdemlem meg a törődését.
Ő nem ellenkezett a segítség ellen.

folyt. köv.

"Boldog voltam. Már idestova egy éve járok ezzel a lánnyal és így elhatároztuk, hogy megházasodunk. Szüleim mindenben segítettek, a barátok bátorítottak. És a barátnőm? Ő egy álom. Csak egy dolog zavart, de nagyon, a leendő anyósom. Anyósom, egy karrierista, okos de főleg nagyon szép nő és időnként nagyon is célzó pillantásokat irányított felém olyannyira, hogy többször hozott zavarba. Most már a készülődés vége felé jártunk mikor meghívott lakására, kontrollálni a már kinyomtatott meghívókat. Elmentem. Egyedül várt leendő anyósom s közvetlenül megérkezésem után csendes csábító hangon közölte velem, hogy hát most már csak egy hónap és utána már nős ember leszek ám neki igenis nehezen legyőzhető vágyai vannak irántam tehát mielőtt lánya életéhez kötném saját életemet szeretne velem egyszer szeretkezni. Ezt pontosan így mondta. Mit mondjak úgy meglepett az egész, hogy szinte gyökeret vert a lábam a földbe. Szóval nézd, folytatta, én most bemegyek a halószobába, Te pedig, ha te is benne vagy akkor nyugodtan gyere utánam. Ezzel lassan ellibegett, nyál csorgatva néztem utána... Egy pár pillanatig még ott álltam, aztán a lakás bejárati ajtaja felé indultam... kinyitottam és kiléptem a lakásból. Kint a férje állt és könnyes szemekkel ölelt át: - Boldogok vagyunk fiam, a mi kis vizsgánkon nagyon sikeresen álltad meg a helyedet, és lányunknak nem kívánhattunk volna jobbat és megfelelőbbet mint Téged. Fiam vagy. Tanulság: Mindig tartsd az óvszereidet az autódban!"

Megjegyzésem:
Ez szerintem nem épp egy normális ember. Ezután a döntés után - mivel ugyebár ő nem úgy döntött igaából, hogy elmegy - engem rohadtul ne vegyen el egy ilyen. Ez gusztustalan. Egyáltalán ilyenre gondolni is. Ezez.. ha igazából szereti a lányt, ilyet nem tesz. Meg hát, amikor a leendő após könnyes szemmel öleli át - pff, neki meg nincs lelkiismeret furadlása.

Basszus, most belekötöttem, egy mások számára vicces történetbe. Ez is azt mutatja, hogy megint nagyon a kötekedős- piszkálódós- ideges hangulatomban vagyok. Előre és utólag is bocsánat mindenkitől, akit ezalatt az időszak alatt megbántok. Nem szándékos. Ilyenkor még magamat is bántom.

Olyan rossz napom volt ma. -.-

Az előbb írtam valamit, és ledobott, én kimásoltam, de utána mást is, mert elfelejtettem. -.-" Vá.