Szükségem volt arra, hogy valami újat alkossak. Ezt találtam most a legalkalmasabb tevékenységnek. Talán nem épp maradandó, de megteszi.
Azt hiszem, hogy ez egy kicsit letisztultabbra sikerült, mint az előző. Nekem jobban tetszik.
Várom a tavaszt. Jöhetne már.

Szavakba nem önthető az, amikor nincs elég energiád. Egyszerűen már nincs honnan elvonni.
Csak ballagtam az iskolában ma is, egyik óráról a másikra; feküdtem egyik padról a másikra, és ha Szandi nem piszkál néha, nem szólogat be, akkor talán el is alszok. Nem azért, mert álmos vagyok, csak kicsit belefáradtam a dolgokba. Pedig még csak most jön a java. És, újdonsült kocka életmódomnak ráadásul totálisan a megterhelési szint felé kerülő állapot is létrejöhet - ha úgy mint ma - lemerül a mobilom.

Az élet nehéz. De ez csak természetes. Már-már magától értetődő. Az emberek hozzászoknak... - vagy nem. Van, aki megpróbál harcolni ellene; van olyan, aki elfogadja; és van olyan, aki bosszankodik, de nem tesz semmit.Illetve... nem lehet ezt élesen elkülöníteni egymástól. Ez függhet az ember hangulatától, vagy akármi mástól is - és egyenes arányosságban nő a beletörődés mértéke a boldogság növekedésével. Illetve, személye válogatja. De szerintem ez az általános.

Az elmúlt hetek kicsit érdekesen alakulnak érzelmi téren. Vannak személyek, akik feltűntek a múltból - nem véletlen a többesszám. Hogy velük kapcsolatban mit érzek, azt nem tudom eldönteni.
Az egyik kezd ismét magával ragadni, de félek. nem akarok ismét csalódni - és igazából nem értem ezt az egészet, mert valójában meg bízom benne. De valahogy mégis ijesztő ez a helyzet. Olyan... Különleges, de valószínűleg nem egyedi. Csakhogy egy ilyen mértékű vonzalom át is fordulhat valami egészen másba...
A másikkal mindig is érdekes helyzetben voltam, és kezd visszatérni még a régmúlt hangulata, aminek valamilyen szinten nagyon örülök.
A harmadikkal sosem volt valami túl szoros kapcsolatom, de jól éreztem magam vele. Ami meg érdekes, mert szerintem barátoknak jók lennénk, csak nem tudom, ő ahhoz mennyire tudja tartani magát.

Aztán ott vannak azok, akikkel a mindennapjaimat töltöm. Egyikőjük mostanában elég furcsán viselkedik, bár már megszokhattam volna. Igazából kicsit bánt, amikor csak úgy épp gonosznak vagyok titulálva, és félre vagyok seperve. Oké, megértem, hogy sok belőlem, de akkor mondja azt, hogy fogjam vissza magam. Valójában most közölte is, hogy félre leszek tolva, ezt kis mértékben értékeltem, bár nem segített a helyzeten.
Másik barátommal (ez itt egy semlegesnem, nem akarok nemet sem írni) mostanában szerintem közel kerültünk egymáshoz, aminek nagyon örülök, mert nagyon szeretem. :) Az ő kedvéért még bulizni is hajlandó lettem elmenni. :) Köszönöm neki! :)
Harmadik személy: az ő életében sok most a változás, de hozzá is kicsit jobban ragaszkodom, remélem ő is hozzám, amellett, hogy most valaki máshoz sokkal jobban ragaszkodik majd. :)
Az, akihez ragaszkodik, szintén közelebb került hozzám, ám nem tudom, hogy részéről ez mennyire van így. :) Én őt eddig is barátomnak tartottam, de nem tudom, hogy ő ezt hogy gondolja. :D

És az utolsó ember, aki megérdemel egy külön bekezdést. :)
Őt nagyonnagyonnagyon szeretem. :)

Épp az imént állapítottuk meg, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy

an bírtuk azt, amikor nem beszéltünk naponta. Na mármost, a beszédet itt elektronikus levelezésnek kell sajnos neveznünk.

Nagyon messze van tőlem, de én őt sosem tartottam ún. "internetes barát"-nak. Az a megnevezés szerintem egyáltalán nem méltó hozzá. :) Szükségem van rá, és neki is rám. :) Ez olyan jó érzés. :) Talán lehet, hogy ő a lelki társam. Bár még nem éltem túl sokat, és valószínűleg elhamarkodott ez a kijelentés, de ahogy Anne Shirley is mondta (szabadon idézek): ~ Rokonlelkekre mindig szükség van életed útja során. Ők segítenek, óvnak, ápolnak, vigasztalnak, veled együtt örülnek. Ők a legfontosabb. ~ Így hát azt bizton állíthatom, hogy ha más nem is, rokonlelkek biztosan vagyunk egymásnak. :)

Elérkezett azon idő, amikor szerény személyemnek muszáj sokt tanulnia. Ennyire betáblázott eddigi életemben még nem voltam. Amikor végzek a suliban, hazajövök - jobb esetben - és leülhetek tanulni. Hát mekkora öröm ez nekem... Mindidáig Anikó hazajött, néha bepakolt, néha nem, aztán tv-t nézett, olvasott, gépezett. Most... leül... tanulni. Történelmet, irodalmat, angolt és társaikat. Szokatlan. És kénytelen vagyok ezt tenni. Rá vagyok utalva a tudásomra, illetve hát arra, amit pluszban megtanulok. Már nem elég azt tudni, amit órán elmondanak. Ejj. De hát ez a diák dolga. :D És még egy jó darabig ez is marad. Majdcsak belejövök. :D

Ugyanakkor a héten kétszer is 'lógtam' a suliból. :D Először kedden mentünk focizni Kisvárdára. :D Hát egy nagy poén volt az egész. :D Tulajdonképpen így foglalnám össze a eseményeket és a legjobb dolgokat: odaút - ráadás meccs - fotózkodás az öltözőben - tiramisu - HAZAÚT. :D A Bad romance már mindannyiunknak kivülről  megy, és a koreográfiát is mindenki megtanulta. XD

A második alkalommal pedig röpizni mentünk. Na erről inkább nem írok semmit... :D

Holnap....!!! :D ♥