II. Fejezet

19: 00 volt. És várt. Várt, hogy Cliff visszaérjen az üveg colával. Elfelejtették és elment venni egyet magának és egyet Jaslene-nek. Meghívta a lányt a bulira. Peter Felicia-t hívta. Zoe-t pedig Felix.

Még mindig állt és várt. Egy lila felső volt rajta amire az volt írva, hogy party. És egy ezüstszínű rövidnadrág. Nagyon fázott és már teljesen elment a kedve az egésztől, mert meglátta Petert és Felicia-t együtt. „Igazán visszajöhetne már” – gondolta magában. – „Na, végre. Ott jön. És mosolyog, mint aki megnyerte a főnyereményt.” Cliff nagyon kedves srác volt mindig is, de Jaslene ezt nem igazán értékelte sohasem. Pedig nagyon kicsi kora óta ismeri Cliff-et. Egy helyen laknak. És nagyon jó barátok voltak. Együtt jártak iskolába, s sokat jártak el egy bizonyos parkba játszani. Amíg három évvel ezelőtt meg nem jelent Peter az osztályban és Jaslene mindenki mást, Zoe-n kívül, elfelejtett.

A fiú odaadta a colát Jaslene-nek és a bejárathoz sétáltak. A keze menetközben többszöris egy bizonyos tétova mozdulatot tett. Meg szerette volna fogni a lány kezét, de nem merte. Jaslene túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a körülötte levőket figyelte, nézte, hogy ki kivel jött, s így nem vette észre a mozdulatokat. Odaértek az ajtóhoz.

- Megszereztétek a colát? – kérdezte a biztonsági őr, aki egyébként egy végzős srác volt.

- Persze. Nem volt probléma. – válaszolta Cliff. – Vettem a boltban. Ugye milyen ravasz? – nevetett, s persze már a végzős srác is rájött, hogy elég idétlen dolgot kérdezett.

- Látom, a jókedved is megvan. – mondta Charlie, a végzős.

- Meg bizony!

- De a hölgyeménynek nem, legalábbis úgy tűnik. Vagy mégis?

- Jól vagyok. Köszi.

- Az minket nem igazán izgat, hogy, hogy vagy. Csak az, hogy ide csak a jókedvű embereket engedhetjük be.

- Ne már srácok, csak egy kicsit le van törve, de majd a buliban jobban fogja érezni magát. – kelt a védelmére Cliff.

- De ha egyszer nem lehet! Kivéve, ha…

- Mi?

- Hát, ha megmutatod, hogy egy iciri-piciri jókedv azért van benned.

- Mégis hogyan? – s Jaslene hangjában egy cseppnyi félelem hangzott. Nem akarta, hogy bármi olyanra szedjék rá, ami nem is érné meg ezt a bulit.

- Csókolj meg. – jelentette ki Charlie.

- Na, azt már nem!!! – fakadt ki Cliff. – Ilyen hülyeséget! Jaslene, inkább akkor menjünk egy másik helyre, ha ezek ennyire bunkók!

- Öcsi, ne bunkózz, mert ha így folytatod, a lány megteszi és téged pedig nem engedünk be!

- Jólvan. Megteszem. Ez nem nagy ügy. – és egy pillanatra Cliffhez hajolt - Cliff, ez nekem nem büntetés. Ő egy végzős és benne van a focicsapatban! Semmi gond!

Azzal odahajolt és megcsókolta. Vadul és hosszan csókolóztak, mintha szerelmesek lennének és az életük utolsó pillanatát akarnák kihasználni. Hosszú másodpercekig tartott, de a valóban szerelmes Cliffnek óráknak tűnt. Végül ő törte meg a számára kínos pillanatot:

- Öhöm… Esetleg be is fejezhetnétek.

Jaslene szívesen abbahagyta volna, hiszen jóból is megárt a sok. De Charlie szorosan ölelte továbbra is a lány derekát és csókolgatta a nyakát, vagy ahol éppen érte.

Jaslene már nem csókolt vissza, de arckifejezésével elmondta Cliffnek, hogy ne lépjen közbe. Majd megszólalt:

- Charlie, kérlek, fejezd be.

A fiú elengedte az általa fogva tartott lányt és így szólt:

- Jólvan menjetek, remélem, már jobb kedved van. Ha a buli alatt megint rossz kedved támadna, csak keress meg engem! – azzal egy kacsintás kíséretében kinyitotta az ajtót és a két barát besétált.

A zene már szólt. Már egy félórája megérkeztek, mégis csak most kerültek be a terembe. A buli már javában zajlott. A nagyterem volt teljesen ”kitakarítva”, így csak a DJ-pult, a büfés asztalok és a székek voltak a teremben. Na meg persze a bulizó diáksereg. Jaslene és Cliff megpróbált nem szétszakadni egymástól, de akkora volt a tömeg, hogy ez képtelenség volt. Cliff eltűnt, míg Jaslene kitűzött egy pontos célt. Eldöntötte, hogy meg kell mindenképpen közelítenie a lépcsőket, és fel kell mennie. Úgy mindent fog látni és megtalálja Cliffet. Mivel vele jött úgy érezte, hogy vele kell maradnia. Meg egyébként is, bűntudatot érzett a csók miatt. Nem tudta, hogy miért. De mégis legbelül tudta, hogy ez Cliffnek nagyon fájdalmas volt. Szerette Cliffet. Ha még konkrétan ő maga nem is tudta ezt. Tolakodott. Valószínűleg nem nagyon örültek neki, hogy egy lány mindenkit lökdös, és egy héé! kiáltás arra utal, hogy valaki miatta borította magára italát. De ő senkivel sem törődött. Neki fel kell jutnia a lépcsőre, bármi áron. Közben hallotta, hogy a szám megváltozott. Egy nagyon pörgőset váltott fel ez a kissé összebújós jellegű szám. Valaki megfogta a vállát. Egy kicsit megijedt, és megfordult. Peter állt előtte. Egyedül. (Mármint Felicia nélkül.) És egyszer csak megszólalt azon a Jaslene által annyira imádott hangján:

- Beszélnünk kell. Mármint nem kell, de szeretnék.

Jaslene csak bólintott és követte. Egy aránylag csendes helyre mentek. Egy emeleti folyosóra. Teljesen kihalt volt. Jaslene fejében kavarogtak a gondolatok, és Cliffet teljesen elfelejtette. Töprengett, hogy vajon miért hozta őt ide Peter.

- Tudod, a Valentin-napon történt egy kis félreértés. Erről szeretnék veled beszélni. – kezdte nagyon komoly hangon Peter. – Az az ajándék, ami a padotokon volt.. Azt én neked szántam! Most jöttem rá, hogy mégsem te kaptad meg. Láttam Zoe nyakában. És egy cseppet meglepődtem. De nem értem! Én direkt ráírtam a J betűt!

- Az egy Z volt! És Zoe azt mondta, hogy az övé, mert ugyebár a mi padunkon van és kettőnk közül neki kezdődik Z-vel a neve.

- Szóval itt kezdődött a félreértés. Sajnos akkor a J betűm túlságosan hasonlít a Z-re. – mondta mosolyogva Peter.

- Ezek szerint. – Jaslene nem igazán értette még mindig Peter mondanivalóját, mert túlságosan el volt vele foglalva, hogy Peter most vele beszélget, és rá mosolyog. A mosolyát ugyebár már nagyon sokszor látta, s az elmúlt napokban is, de most biztosan tudta, hogy neki mosolyog.

- Pedig próbáltam neked a napokban mutatni, hogy remélem tetszett az ajándék, de te mintha észre sem vettél volna.

- Mert azt hittem, hogy az ajándék Zoe-nak szólt, meg legfőképpen Feliciának.

- De hiszen Feliciának csak azért adtam ajándékot, hogy ne hisztizzen, meg hát neki mindenki adott.

- Nekem is mindenki adott ezek szerint, de akkor csak azért, mert nekem úgyis mindenki ad.

- Nem. Neked nem azért adtam, mert úgyis mindenki ad. Hanem mert neked én akartam adni. Valentin-napon azoknak adunk, akik fontosak nekünk. És te fontos vagy.

Jaslene-nek elállt a lélegzete. Mélyen a fiú szemébe nézett. Az közelebb lépett hozzá és magához ölelte. Aztán megcsókolta. Bár a zene felszűrődött az emeletre, ők ebből semmit sem érzékeltek. Csak egymást érezték, ahogy a karjaik egymásba fonódnak. Ez a csók sokkal tovább tartott, mint a buli előtti. Nem csak az ő érzékeik szerint, hanem a Cliff érzéke szerint is. Cliff ott állt a folyosó végén és nézte őket. Nem akarta látni, de nem bírt mozdulni. Egyszerűen nem hitte el, amit lát. Aztán a csóknak egyszer csak vége lett. És miután abbahagyták, még mindig ölelkezve maradtak és egymás szemébe néztek. Majd Jaslene megfordult és még éppen látta, ahogy Cliff befordul a lépcsőre. Jaslene utána akart szólni, de nem tette. Kézen fogva lesétáltak a földszintre, és belevegyültek a tömegbe. A zene ismét pörgősre váltott és mindenki nagyon élvezte a táncot. Aztán egyszer valaki felsikított a teremben. Olyan hangosan, hogy a zene hiába üvöltött, a sikoly tisztán hallatszott. Majd hirtelen egy másik hang, Felicia belekapaszkodott Jaslene hajába és elkezdte kihúzni a teremből. A zenét leállították. És mindenki őket nézte. Aztán egyszer csak Jaslene számára minden elsötétült. Elájult. Feliciát nagy nehezen leszedték Jaslene-ről. Feliciát a terem másik végébe húzták, Jaslene-t pedig Peter az ölébe vette, és pár székre fektette. Cliff a tömegben maradt és egyáltalán nem volt meglepődve. Zoe csak nézte a Peter – Jaslene párost. Nem számított erre. Amióta itt van a buliban, csak Petert kereste. Felix átkarolta Zoe-t és ő hagyta. Már úgyis mindegy volt.

Felicia még mindig ordított:

- Te idióta liba! Te rohadt szemét dög!!! Hogy vagy képes ilyet tenni??!! Peter velem jött!!! Mindent tönkre tettél!!! – és sírásba ment át a kiabálása.

Peter odasétált Feliciához:

- Én nem akartam tőled semmit. Csak meghívtalak. De nekem nem jelentett semmit.

- De hát… adtál nekem ajándékot Valentin-napra!

- Miért? Ki nem adott neked?

Erre már semmit sem mondott, csak kisétált a teremből. Peter visszament Jaslene-hez és ébresztgetni kezdte. Magához tért és vizet kért. Illetve mindenek előtt, magyarázatot. Peter elmagyarázta neki, hogy Felicia azt hitte, hogy Peter azzal, hogy elhívta, egyúttal azt mondta neki, hogy kedveli és örülne neki, ha több lenne köztük.

- De már semmi gond. Felicia elment. Akarsz tovább bulizni?

- Nem tudom. Azt hiszem, inkább nem szeretnék itt maradni.

- Rendben. Akkor mit szólsz, mondjuk az egyik clubhoz a környéken?

- Inkább kísérj haza, jó?

- Hát, ahogy akarod…

Azzal Jaslene és Peter kéz a kézben kisétáltak a teremből. A fiú hazakísérte, s egy búcsúcsókkal elköszöntek egymástól. Jaslene besétált az ajtón és felszaladt a lépcsőn a szobájához.

Eközben Cliff úgy döntött, hogy nem búsul tovább és megkereste haverjait, akikkel elment egy nagyon menő helyre.

Felicia már új embert hódított, hogy szerelmi bánatát enyhítse…