megoldhatatlannak tűnő  problémák, intrikák, összetartás, féltékenység, egy férfi és egy nő – valójában minden sikeres bestsellernek ez a titka, az már csak a szerzőn múlik, hogy milyen sorrendben variálja a fentebb soroltakat. Ha pedig ráadásként mese-elemeket is belesző a történetbe, mondjuk vámpírokat – nyert ügye van. Mint Meyernek a Twilight Sagával.

Adva van ugyanis egy – már az első pillanattól – szerethető lány, esetünkben Isabella Swank, aki egyik napról a másikra maga mögött hagyja a napsütötte Phoenix-et, hogy Forksban kezdjen új életet. Családi okok vezérlik, hogy aztán élete legnagyobb kalandjába vágjon bele. De a történet elmesélése nem a mi dolgunk – erről kiválóan gondoskodik Stephenie Meyer, csak az, hogy az olvasó figyelmébe ajánljuk. 

A regény – és már itt az elején szögezzük le, az első regény, tehát az Alkonyat (későbbiekben a sorozaté is persze) főszereplője Isabella (a folytatásban Bella, már csak a kevesebb karakterhasználatért és a regényben való ilyen néven való említésért) egy átlagos lány, aki megtestesíti mindazt a bizonytalanságot, amit mi nők amúgy is magunkban hordozunk. Könnyen szerethető, hiszen ugyanúgy kétségekkel teli várakozással lép be új iskolájába, mint mi magunk is életünk új területein, ráadásul nem hiszi el, hogy mindaz, amire vágyik egyszer valóban megtörténik. Mint ahogy azt sem, hogy az általa fontosnak vélt és szeretett férfi – inkább fiú, hogy pontosak maradjunk a történethez (bár ez a regény olvasása közben kicsit kérdésessé válik, de erről inkább később) ugyanolyan érzelmeket táplál iránta.

Emellett adva van egy rendkívül elbűvölő, a férfiak körében is kiemelkedő Adonisz, jelen esetben Edward Cullen, aki nemcsak szépségével, hanem intelligenciájával is lenyűgöző, ráadásul bátor és ellenállhatatlan – valljuk be, ez egy így együtt annyira megragadó tulajdonsághalmaz, amiért rögtön rajongani kezdünk. És hogy ne feledjük a legfontosabbat: vámpír. És itt jön a duplacsavar. Küzdelem egymás ellen és persze egymásért, harc az emberiség többi tagja és a vérivók ellen. Utóbbi ellen viszont mégsem, hiszen úgy tűnik, a társadalomból kirekesztettek csoportja sokkal nagyobb toleranciával rendelkezik, mint az átlag. Végül harc az életért és a fennmaradásét. 

Mindez pedig igen ügyesen szerkesztve, az események dinamikáját tekintve egyre fokozva tárul az olvasó elé, szinte megelevenedik a regény. Érzünk, vágyakozunk, sírunk, olyannyira magával ragadó a történet, a folytatás pedig az Alkonyat végén nyitott marad – már kereshetjük is a sorozat következő kötetét a polcon. Nem is kell sokáig – október végére immár a harmadik regény is elérhető magyarul is, de maradjunk első körben a következő Újholdnál. A New Moon már csak azért is érdekes, mert november 19-én kerül a hazai mozikba. No meg azért, mert az elképzelt világot hiteles karakterekkel sikerült megformálni, a magát szürkének látó Bella (Kristen Stewart) vagy a végtelenül vonzó Edward (Robert Pattinson). A szinte a semmiből a filmiparba a Twilight Sagával betört ifjú titánok alakításukkal és magánéleti titkolózásukkal rajongók százezreit tartják folyamatos izgalom, helyenként hisztéria alatt. De elméletekről később.

A New Moon az elhagyás-elhagyatás, vagyis a lelki vívódás mintapéldája. A kezdő kötetben már megszokott első személyben  írt narráció csak tovább fokozza a kétségbeesett ragaszkodás, a gyógyulni nem akarás történetét – az első szerelemre áhítozó fiatalokat elvarázsolja, a már ezt megélőket viszont a nosztalgikus múltba repíti. Barátság és szerelem közötti lavírozás, az önmagunkhoz való őszinteség és őszintétlenség kettőssége hatja át. Míg ez a sajátos harc a felemelő Eclipse (Napfogyatkozás) kötetben erősödik csak fel igazán – már ami a regényt illeti, hamarosan a hazai filmvásznokon is kiderül, hogyan látják ezt Hollywoodban – amikor feljön az Újhold. 

Minden esetre azért azt olvasás, vagy mozizás előtt is leszögezhetjük, akkora aggódásra (talán) nincs ok. A címfordítást tekintve ugyanis szinte végig maradunk a sötétségnél – vámpír-körökben egyértelmű következtetést vonhatunk így le: hiszen az Alkonyat, az Újhold, a Napfogyatkozás, illetve a magyar fordításban jövőre ígért Hajnalhasadás marad a sötét köröknél. Már ha Meyer nem tartogat valami abszolút meglepetést a befejező kötetben. 

És ha már a vérszívókról is szó esett, szögezzük le: a vámpír-történetek évszázadok óta nem veszítenek érdekességükből. Mendemondákat a mai napig találunk róluk, visszatérő témái a filmkészítőknek – gondoljunk csak a klasszikus, az Interjú egy vámpírral című mozira –, hogy ne feledjük a legendákat. Olykor véresek, máskor kevésbé azok, de az egyszerű halandó lényekkel való kapcsolatuk a mai napig rabul ejtenek bennünket. Meyer ezt ragadja meg igazán, ráadásul egy, a felnőttség határán járó fiatal lányt és fiút helyez a középpontba, emlékeztetve minket első, diákszerelmünk minden szépségére, olykor fájdalmára. 

De a Twilight-Saga nem csak ezért kiváló olvasnivaló. A cselekmény eredetisége, a karakterek megformálása, az első szám első személyben írt narrációja és persze dialógusai olyan világot teremtenek, amiből nem akaródzik kiszállni, kellő idő lévén – akár pár nap alatt is elolvasható egy-egy kötet. Nem véletlen a siker sem: az Alkonyatot már láthattuk a moziban is, ahol szintén tömeget indított meg, pedig valljuk be, a történet valójában sablonos, de olyan köntösbe bújtatták, hogy csak a rosszmájú kritika húzhatja le. Ennek ellenére érdekesség, hogy idén augusztusban plágiummal vádolták meg Meyert, méghozzá Jordan Scott, aki a The Nocture című könyv szerzője. Igaz, a vád nem az Alkonyatra, hanem a sorozat negyedik kötetére, a Breaking Dawn-ra vonatkozik. Scott szerint ugyanis a két alkotás mind nyelvezetében, mind tartalmában igen hasonlít egymásra. A férfi azt állítja, hogy Meyer regényének tematikája, párbeszédei, karaktere és hangulata is hasonlóságot mutat a 2003-ban általa írt könyvvel. Az, hogy a fentebb leírtak valóságot tükröznek-e, vagy csak jól kitalált marketing-fogás – ez majd kiderül, minden esetre egy biztos: Meyer vámpír-sorozatából világszerte több mint 70 millió példányt adtak el. Ráadásul – bár elsősorban a női olvasókat fogja a könyvesboltok polca elé vonzani, és mint minden ilyen típusú regény, belőlük farag rajongó tábort – kortól függetlenül ajánlható.  

De talán nincs is olyan, aki ne hallott volna róla – hiszen nagyobbat szól, mint a Harry Potter-őrület. Minden szinten. (A közösségi portálokon például már szavazhatunk, vajon melyik férfi-típus való hozzánk, vagy hogy melyik figurával azonosulunk leginkább a vámpírok közül.) Nem túlzás azt állítani, már nemcsak afféle Twilight-(tini)-láz terjeng e földgolyón, hanem tudományos körökben is egyre érdekesebbé válik. Szociológusok szerint ugyanis a sorozat főszereplője, Edward Cullen azt a férfi ideált mintázza, ami a női vágy abszurduma. Talán ettől (is) érdekes.