Az álom

Elég volt ebből a napból. Bár a végén már nem is volt annyira szörnyű…

Egyhosszú, ablaktalan folyosón álltam. A szoba végén egy nagy szekrény volt.  Egyáltalán nem volt barátságos hangulatú ez a hely. Ha tehettem volna, sarkon fordulok és elfutok. De nem tudtam hova, ugyanis mögöttem egy óriási nagy fa ajtó volt, rajta egy lakattal. Elindultam a szekrény felé. nagyjából egy méterre lehettem tőle, amikor egy ismerős hang gonoszan nevetni kezdett, a szekrényben.  Hátrálni kezdtem. Egyre gyorsabban próbáltam szaladni úgy, hogy a szememet nem veszem le a szekrényről. A levegőt egyre nehezebben vettem, de nem tudtam eldönteni, hogy a futás vagy a félelem miatt, ami ebben a pillanatban ragadott el, amikor felismertem a bútordarabot. Az én szekrényem volt az. Nekiütköztem a hátammal az ajtónak. Lekuporodtam és magamhoz öleltem a térdeimet. Elkezdtem magamban dúdolni, hátha ezzel elterelem a figyelmemet. Aztán egy furcsa láncot találtam a nyakamban. Egy kulcs volt rajta. Nem értettem hogyan került oda. Rögtön felálltam és a kulcsot a lakatba tettem. Elfordítottam.
- Én a helyedben nem tenném.

Azonnal a hang irányába fordultam. A szekrényem ajtaja egy résnyire nyitva volt, de a folyosón egyedül én voltam. Nem mertem megkérdezni, hogy ”mégis miért?”, inkább megpróbáltam leszedni a lakatot.

- Gratulálok. De én akkor sem mennék tovább a helyedben. – egy kacajt hallatott.

Ez a hang szörnyen ismerős volt, és rossz érzés fogott el. Nem akartam még egyszer hallani, így hát gyorsan lenyomtam a kilincset és meglöktem a nehéz ajtót. Lassan kezdett el kinyílni.

- Hát jó. Menj csak. Úgyis visszajössz még.

Hátrafordultam és a szekrényre néztem. Az ajtaja már majdnem teljesen nyitva volt. A sötétségben két szempár mosolygott rám, gonoszul-várakozón.

Gondolkodás nélkül léptem be az ajtón, a vaksötétbe. Ismét egy szobában voltam. Bár nem láttam semmit, így csak tippelni tudtam. Előreléptem kettőt, és akkor meghallottam.

- Ne félj, Jas!

Rögtön megismertem a hangját. Ez Cliff volt. A hangja valahogy alólam szólt. Mintha egy veremből beszélt volna. Leguggoltam és elkezdtem négykézláb lassan előre haladni. Alig indultam el, a kezemmel megtaláltam a talaj végét. Elég nagy lyuknak tűnt.

- Ne félj, Jas!

Felálltam és teljes nyugodtsággal belesétáltam a lyukba…

A földön ébredtem. Kapkodtam a levegőt.