second version

I. fejezet

- Sajnálom Jas! – nézett rám szánakozón Zoe. – Én ezt… nem gondoltam volna. Soha. Csak bámultam magam elé némán, s igyekeztem nem úgy tűnni, mint aki végtelenül szomorú. Biccentettem egyet Zoe-nak, aki ezek után elhallgatott és leült mellém. Nagyon rosszul esett. Mármint nem az, hogy Zoe leült mellém, hanem az, amiért bocsánatot kért. Ugyan nem ő tehetett róla, de mégis egy kicsit úgy éreztem, mintha kijátszott volna. Pedig nem tehetett róla. Sőt. Erről senki sem tehetett. Legfőképpen nem ő. A többiek boldogan beszélték meg, hogy ki milyen ajándékot kapott Valentin-napra a reggel folyamán. Zoe is vidáman csacsogott az előtte ülőkkel. Épp a nyakláncot mutatta a lányoknak nagy boldogan, mikor észrevettem, hogy azért az én asztalom sem éppen üres. Ott volt rajta két bonbon. Mind a kettőn szép nagy masni. Az egyiken egy x volt, a másikon több. Nálunk ez volt a szokás. Senki sem írta rá a nevét az ajándékra, csak egy x-et tett rá. Amikor többen adtak egy ajándékot, akkor annyi x díszítette a kis cetlit, ahányan szánták. Szétnéztem, hogy csak én kaptam-e két bonbont, de szerencsére nem. Semmi kedvem nem lett volna a többiek kérdésözönére válaszolni, hogy miért is kaptam én több ajándékot, mint a többiek? . - Jas, figyelj. Én nem… Szóval én… - Zoe nyugi. Semmi gond. – nyugtattam meg. Elvégre tényleg nem az ő hibája. Egyébként is… - Nem tudhattad, mint ahogy én sem. Nem is értem, miért éltem bele magam annyira. - Akkor jó. Azt hittem, hogy nagyon haragszol rám. De hát nem én kértem Peter-t, hogy nekem ajándékozza a nyakláncot! Mind ott voltunk, amikor vette és attól még, hogy téged kérdezett meg, hogy tetszik-e, bárkinek szánhatta! Mindannyiunknak hasonló az ízlése… - és folytatta tovább. Már nem tudtam figyelni, mert közben belépett a terembe Pete és a bandája. Onnantól kezdve Zoe egyetlen szavát sem fogtam fel. Szép lassan a helyére sétált mindenki, közben üdvözölve egy-két embert. Végig Őt néztem. Egyszerűen nem tudtam más felé nézni. Azon gondolkoztam, hogy mégis miért hittem egyáltalán ezt el? Miért gondoltam, hogy van esélyem nála? Azért talán, mert kedves volt velem, és az én véleményem érdekelte? Pontosan. Semmi normális érvem nem volt. Csak ennyi. Becsengettek és a terembe belépett a tanár. Mindenki elcsendesedett, de az izgalom a levegőben maradt. Ráébredtem, hogy matek órán nem engedhetem meg magamnak, hogy ne figyeljek, így hát megpróbáltam koncentrálni a függvényekre. Aztán azt vettem észre, hogy akaratlanul is folyton Peter felé nézek. Hirtelen találkozott kettőnk tekintete és láttam a szemében a… sajnálatot… és azt, hogy valamit nem ért. Nem tudtam ezt mire vélni, s nem gondolkoztam ezen túl sokáig, mert egy-két másodpercig tartott ez a szemkontaktus. Én voltam az, aki lehajtotta a fejét. A szemem sarkából odapillantottam, mikor már biztonságosnak gondoltam, s láttam, hogy ő már mereven a táblát nézi. A nap hátralevő órái ugyan úgy teltek el. Zoe továbbra sem tudta örömét elrejteni, úgyhogy egész nap hallgathattam az áradozásait. De a világért se szóltam volna neki. Méghozzá azért, mert fordított esetben nekem is rosszul esne. A tanítás után igyekeztem haza, hogy végre olyan arckifejezést ölthessek, ami nem ennyire megerőltető. Anyu megkérdezte, hogy mi a baj, de én csak legyintettem. Pár óra múlva megszólalt a telefon. Az én szobámat is betöltötte a hangja a készüléknek, de én ültem tovább az ágyamon a házi feladataim közt. Pár perc múlva – miután elhallgatott a csöngés – valaki kopogott a szobám ajtaján. - Gyere be! – valószínűleg csak anyu az, ha meg nem, akkor úgyis megvárja, míg felállok. - Jaslene, kicsim! Mi történt? Zoe az előbb hívott és azt kérdezte, hogy beteg vagy-e, hogy kihagytad az úszóedzést? - Nem, anyu. Csak nem volt kedvem menni. Tudod, most egy kicsit rosszkedvű vagyok. Egy kicsit ”összevesztünk” Zoe-val. Azaz, inkább nem is így fogalmazok. Ez inkább amolyan tinédzser- szerelmi-csalódás. – komolyan nézett rám mindaddig, amíg a számat el nem hagyta az a bűvös szó, hogy ”szerelmi”. - Ó, drágám! Mesélj! Csupa fül vagyok! – és ezzel leült az ágyam szélére. Az anyámmal beszéljem meg a szerelmi ügyeimet? Na ne. - Anyu, kérlek! Nem akarok neked erről beszélni. Inkább hagyj tanulni! - Na, jól van. Már itt sem vagyok. De… ugye semmi komoly? Semmi… olyan? – felhúzta az egyik szemöldökét. Ez olyan igazi anyai kíváncsiság. - Jaj, dehogyis! Szia! – azzal jelentőségteljesen az ajtóra pillantottam. - Hát rendben. Azért legközelebb kedvesebben is kizavarhatnál, kisasszony! *** Talán keresnem kellene egy új ülőhelyet. Zoe valahogy eléggé ellenségesnek tűnt tegnap este. a telefonban, mikor végre hajlandó voltam vele beszélni. Közölte, hogy nem lehetek ilyen szemét barátnő, aki nem tud vele együtt örülni. Aztán biztosított róla, hogy ő bizony nem szeretett volna bele Peter-be, de mivel Pete minden valószínűség szerint beleszeretett, így hát mégsem mondhat le róla. Erre én csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok és szeretnék lefeküdni. - Szia Zoe! – köszöntem neki, mikor az osztályterembe léptem.Talán keresnem kellene egy új ülőhelyet. Zoe valahogy eléggé ellenségesnek tűnt tegnap este. a telefonban, mikor végre hajlandó voltam vele beszélni. Közölte, hogy nem lehetek ilyen szemét barátnő, aki nem tud vele együtt örülni. Aztán biztosított róla, hogy ő bizony nem szeretett volna bele Peter-be, de mivel Pete minden valószínűség szerint beleszeretett, így hát mégsem mondhat le róla. Erre én csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok és szeretnék lefeküdni.

- Szia Zoe! – köszöntem neki, mikor az osztályterembe léptem.

- Szia. Gyere, foglaltam neked helyet. – Úgy tűnt, mintha duzzogna.

- Azt ne mondd, hogy tehnap megbántottalak!- néztem rá kérdőn. A legjobb védekezés a támadás…

- Felicia. – csak ennyit mondott és máris tudtam, mi a baja. Máris tudtam, hogy mit néz olyan mereven. Felicia Garner ott ült Peter padján, és bőszen gesztikulálva adta elő, hogy hogyan szurkolt Peternek a múltkori úszóbajnokságon. Gyorsan a padunkra néztem és csalódottan leültem a helyemre. Ma lesz úszás és biztos, hogy Felicia ezt az alkalmat sem fogja kihagyni a flörtölésre. Nem mintha Peternek ez nem tetszene, de hát Felicia ”kedvessége” melyik fiúnak nem tetszik? Zoe-ra néztem, hogy még mindig őket nézi-e. A tekintetét egészen a csengőszóig nem vette le róluk. Én közben észrevettem, hogy nincs rajta a nyaklánc. Különös.
Órák után az osztály elindult az iskolabuszhoz, ami az uszodába vitt minket, minden alkalommal. Most is mindenki végigbeszélgette az utat, s a szokásos párok jól kibeszélték az előttük ülőket. Egyszóval minden ugyan úgy ment, mint szokásosan. Egyetlen egy dologtól eltekintve.  Azaz inkább kettőtől. Én ugyanis egyedül ültem egy ”fiú övezetben”, míg Zoe pompásan szórakozott Felicia ”udvarnői” közt. A másik szokatlan dolog az volt, hogy Felicia Peter mellett ült. Hosszú, fekete, egyenes haját csavargatta ujja körül, csakhogy utána újra leomolhasson a vállára.
Szóval visszatérve a fiúövezethez. Mark, Mike, Tom és Cliff beszélgettek a fejem felett, mivel az első páros előttem, a második pedig mögöttem ölt. Egyáltalán nem zavarta sem őket, sem engem, hogy ez így volt. Jól kijöttem velük. És Cliff-el amúgy is régi barátok vagyu nk...
Az úszásóra már annál inkább szörnyűbb volt. A víz rettenetesen hideg volt és a fiúk közül az idiótábbak még az órai egyest is bevállalták, csakhogy minket bámulhassanak.