De Mrs. Donna Daniels hajthatatlan volt. Elindult a repülő Franciaországba és aztán… félúton belekeveredett egy hatalmas viharba… lezuhant. Az óceán közepén találták meg a roncsokat és a holttesteket.
Cliffel végül Mrs. Daniels összes rokona kísérte haza. A temetésre. Akkor szakadt meg hosszú barátságunk.. Volt egy olyan verzió, hogy Cliff visszautazik Európába és odaköltözik. Én pedig nem akartam ezt elfogadni. Így hát inkább önző módon új barát után néztem. Eddig sosem gondolkoztam el ezen… Mennyire.. énközpontú dög vagyok! Egy pocsék barát… Ahelyett, hogy vigasztaltam volna.. én.. én tulajdonképpen elhagytam!

- Cliff, én… én annyira sajnálom! Ne haragudj rám, kérlek! – és elkezdtem sírni.
- Mi… mi a baj, Jaslene? – Cliff nagyon megijedt- Közelebb jött pár lépést én pedig megöleltem. Aztán gyorsan elengedtem.
- Vizes vagyok. Bocsi. – a szemébe néztem aztán megláttam, hogy mosolyog.

- Én s az vagyok, nyugi. De miért kezdtél el sírni?

- Én… rájöttem, hogy egy mekkora szemét vagyok… hogy úgy… cserbenhagytalak.

- Mikor? – felhúzta a szemöldökét és értetlenkedve nézett rám.

- Amikor a… a mamád…- nem kellett befejeznem.

Az arca visszaváltozott normálisra.

- Én nem haragszom rád ezért. – és küldött felém egy vérszegény mosolyt. Úgy tűnt tényleg nem haragszik, csak nehéz neki erről a témáról beszélnie. – Viszont még mindig vizesek vagyunk. – s a mosolya most már teljes volt. – Nem gond, ha az én pólómat kell felvenned? A nadrágod is vizes?

Elpirultam. Tényleg mindenem vizes volt..

- Igen..

- Semmi gond, - fülig ért a szája – kapsz egy nadrágot is. – nem bírtam elfojtani a mosolyomat.

-  Szerinted a Te nadrágod nem fog leesni rólam?

- Kapsz egy mackó alsót meg egy pólót. – rámkacsintott és a szekrényhez lépett. – Tessék, ez jó lesz? – odadobott egy régi nadrágot és egy pólót. – ezeket én már kinőttem.

Megfordult, háttal nekem, hogy át tudjak öltözni. Elkezdtem levetkőzni, közben fél szemmel őt figyeltem. Teljesen közömbösen állt, s nem úgy nézett ki, mint aki szándékozik megfordulni. Így hát teljes nyugodtsággal szabadultam meg a vizes ruháimtól. Gyorsan felvettem a pólóját. Kellemesen száraz volt és nem is volt túl nagy. Cliff illata járta át, ez egy kicsit fura volt… olyan közeli és mégsem bántó. Elmosolyodtam ezen. Hát persze. Épp most mentett meg, naná, hogy nem fog zavarni az illata. Gyorsan levettem a nadrágomat és belebújtam az övébe.

Ez sem volt túl nagy, de azért meg kellett kötnöm a derekán a madzagot. Pont ilyen nadrágja van apának is, abban szokott velem futni.

- Kész vagyok. De ne nevess.

Cliff óvatosan megfordult, majd a vidámság nem éppen halvány szikrája jelent meg a szemében.

– Miért nevetnék? – mosolygott – Egész jól nézel ki!

- Oh, köszönöm a bókot. Jó a stylistom. – És visszamosolygott.

- Ne haragudj, de ez olyan muris!

- Öö.. nem tudom, hogy hányas a lábad van, de az biztos, hogy egy kétszer ekkora zokni is kényelmesebb lenne, mint ez a vizes.. Ha nem lenne gond…

- Jaj, de buta vagyok! Látod, erről el is feledkeztem! Hát az tényleg tuti, hogy nagy lesz rád. De száraz. – azzal idedobott egy pár zoknit, amit most bányászott elő a fiók mélyéről.