V. fejezet

Az utolsó mozdulattal leugrottam a más-fél méter magasból. Cliff kezei már a derekamon voltak, és szinte leemelt onnan. Aztán ismét ráeszméltem hiányos öltözetemre, mert a föld hihetetlenül hideg volt úgy, mint ahogy a levegő is. Elkezdtem reszketni megint, minden erőfeszítésem ellenére. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy ez az új legnagyobb bajom, hogy fázom. De hát tényleg ez volt. Így, hogy itt álltam vele szemben, már nem aggódtam más miatt. Végszóra elkezdett zuhogni az eső. Remek. Természetesen már előtte észrevette, hogy szörnyen fázok – és most vettem észre, hogy a kabátját már akkor levette, amikor még fent voltam. Beleborzongtam. Gyorsan körém terítette a kabátját és átkarolta a derekamat. Elindult a két házzal arrébb lévő háza felé, húzott magával. Nem mintha ellenkeztem volna, csak elfogyott minden erőm. Hirtelen olyan gyengének érzetem magam, hogy azt is alig hittem el, hogy a lábaimat mozgatni bírom. Cliff kitartóan haladt a ház felé, majd hirtelen megállt. Az ölébe vett és szaladni kezdett. Gondolkodni is alig bírtam, mégis szöget ütött a fejembe, hogy vajon hogy bír el engem? És még fut is… Elértünk a házukhoz, ott rákönyökölt a kilincsre és bevitt. Szétnéztem. A ház semmi sem változott belülről. Ugyanolyan volt, mint amikor utoljára itt jártam. Az évekkel ezelőtt volt… Odavitt a kanapéhoz és letett. Leguggolt mellém, és a szemembe nézett.

- Jól vagy? – a hangjából még mindig kihallatszott az aggodalom.
- Igen. – az enyém pedig túl halk volt ahhoz, hogy elhiggye. Nyeltem egyet és újra megpróbáltam. – Igen. – talán egy kicsit hihetőbben hangzott, de őt nem tudtam átverni.
- Szeretnél száraz ruhát? – szóval ezt is észrevette. Minden ruhám csurom vizes lett, pedig nem sokáig voltam az esőben. – Nem gond, ha felmegyünk a szobámba?
Egy pillanatra sem rettentem meg ettől a kérdésétől, és rögtön megráztam a fejem.
- Nem, menjünk csak. – azzal felültem. Felállt és a kezét nyújtotta felém. Belekapaszkodtam és felálltam. Elindultam a lépcső felé, én mentem elől. Régebben annyiszor jártam itt, hogy nagyon jól ismertem a járást. Meg hát ugyebár ugyanilyen volt a mi házunk is. Bementem a szobájába. Ismét ledöbbentem. A falak tele voltak fényképekkel. Azelőtt soha, egyetlen kép sem volt a falon. Azután megnéztem őket közelebbről. A legtöbb képen velem volt rajta, amikor még kicsik voltunk. Azután az osztály képek. A maradékon – ami egyébként szintén sok volt – az édesanyja volt látható. Volt, amin ő, vagy a papája is rajta volt. Az édesanyja két évvel ezelőtt hagyta el őket. Repülőre ült, hogy Európába utazzon Cliffért. Franciaországban volt a nagynénjénél. Mrs. Daniels pedig a vakáció végén érte akart menni, hogy a nővérét is meglátogassa egyúttal. Mr. Daniels ezt feleslegesnek tartotta, mert tudta, hogy Cliff nem egyedül utazott volna. Úgy volt, hogy ha kell, unokabátyja elkísérte volna, úgyis készült ide, az Államokba.