(...)

Kezei ökölbe szorulva. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt pontosan miért teszi. De ha csak egy pillanatra is elgondolkozok, azonnal leesek innen, úgyhogy ezen ráérek később agyalni. Ismét mély levegőt vettem és ráléptem az első kiálló téglára az egyik lábammal, miközben a kezeimmel húztam magamat felfelé. Így már nem is annyira nehéz, csak ne lenne ilyen magasan… Nem szabad erre gondolnom… Gyorsan elhessegettem a gondolatot… Peter kiabálását és a dühöngését továbbra is hallottam, bár egyre halkabban. Ezek a falak jól voltak szigetelve. Ezt. Nem. Hiszem. El. Sikerült! Az arcom csillogott a remény kifejezésétől. Már a tetőn ültem, így nyugodtan néztem le Cliff-re. én most nyugodt voltam és bizakodó. Ő még nem egészen. Nem törődtem a rám törő tériszony érzésével. Négykézlábra emelkedtem és elindultam a szobám ablaka felé. Összeszorult a gyomrom. Mi lesz, ha pont kinéz majd, mikor lefelé készülök mászni? A függönyön át pont megláthat… Nem szabad előre félnem. Csak pozitívan. Elkezdtem reszketni. A félelem és a hideg egyaránt átjárt. Megremegtem és még így négykézláb is meginogtam. Cliff természetesen észrevette ezt, mert tett még egy lépést felém. Tovább mentem. Pont az ablakom  felett jártam, amikor egy autó haladt el az utcán. A sofőr egy fiatal nő volt, és nem vett észre engem. Egyébként is jól beleolvadtam a háttérbe, hisz sötétszürke felső és egy árnyalattal sötétebb farmer volt rajtam. A tető is pont ilyen színű volt. Sötétbarna hajam sem tűnt ki. Egyedül a hófehér színű zoknim és a hasonló színű arcom. És ez csak most jutott eszembe… Nem volt rajtam cipő… Elmosolyodtam a gondolaton, de észrevettem még valamit. Az autó hátsó ülésén egy szőke, hajpántos kislány ült. Zoe húga. Ő tátott szájjal bámult engem. De csak engem. Cliff-et nem vette észre, túlságosan el volt foglalva azzal a ténnyel, hogy engem – akinek köztudottan szörnyű tériszonya van- a házunk tetején lát. Ha hazaér, fogadok, hogy az első dolga az lesz, hogy Zoe-nak elújságolja. Mary-Liz mindig is ilyen volt. Mindent – kivétel nélkül – elmond fiatalabb nővérének. A kocsit ugyanis az idősebb nővére vezette. Most már felismertem őt is, meg a kocsit is, a kék Golf volt. Ezt a kocsit Zoe nővére, Tyra vette, s az volt ígérve, hogy ezt fogja megkapni Zoe, miután megszerezte a jogsit. Még volt egy hónapja hátra ebből. Nekem már megvolt a jogsim, de nem szerettem vezetni… Aztán hirtelen beugrott, hogy hol vagyok, és mit csinálok éppen. Ránéztem Cliff-re, szörnyen türelmetlennek látszott, s megpróbált a tekintetével óvatosan sürgetni. Eszembe jutott, hogy azt mondta, nagyon fontos, hogy gyorsan másszak le… Én meg itt időzök. Elindultam, s amikor túljutottam az ablakom felett, tanácstalanul néztem le Cliff-re. Aztán leesett. A pillantásától visszamentem gondolatban pár évet és eszembe jutott, hogy hol másztam le régen. Zuhogott az eső, amikor utoljára megpróbáltam itt lemászni. Ha akkor sikerült, most miért ne sikerülne? Elkezdtem leereszkedni. Micsoda szerencse, hogy csak egy emelet volt a házon, és nem a másodikon volt a szobám. Most még nagyobb bajban lennék…