11. A két legnagyobb problémám, amit soha senkinek nem kívánok

Sam elkezdte felvetetni az alakzatot a többiekkel, miközben én még mindig a földön voltam. Embry és Quil a két oldalamnál volt, arra vártak, hogy lenyugodjak és visszanyerjem önmagam. Éreztem a késztetést, és a szükséget, hogy felkeljek és lábra álljak. A kényszer egyre nőtt, egyre nehezebben harcoltam ellene, miközben megalázkodtam a földön, ahol voltam. Embry csendben nyüszögött a fülembe. Nem akart olyan szavakra gondolni, félt, hogy megint felfigyel rám Sam. Éreztem az értem való szótlan könyörgését, ez több volt, mint amit elvárattam.
A csapatban félelem volt, nem csak miattam, az egész ügy miatt. Hogy is tudnánk leírni, hogy mi minden történt ma este. Melyik testvérünket veszíthetjük el? Melyik elménk hagyhat el minket örökre? Melyik gyászoló családot kellene vigasztalnunk reggel? Az én elmém is elkezdett az övékkel összhangban gondolkozni, ahogy ezeken gondolkoztunk, rájöttem, hogy ezek félelmek. Automatikusan felkeltem a földről és remegni kezdtem. Embry és Quil megkönnyebbülten morogtak.  Quil óvatosan hozzányomta az orrát az oldalamhoz. Az emlékeiket a probléma töltötte be, a kihívásunk. Együtt emlékeztünk vissza azokra az éjszakákra, amikor végignéztük, hogy a Cullenek gyakorolnak az újszülöttek elleni harcra.
Emmett Cullen volt a legerősebb, de Jasper nagyobb gondot jelentett. Úgy mozgott, mint egy villámcsapás - hatalmat, sebességet és halált sugárzott egyszerre. Talán azért, mert a tapasztalatai századokra nyúlnak vissza? Mindent, ami a többi Cullen erőssége volt magába foglalt. 
"Mindent pontosan kell csinálni, hogy oldalba tudjuk támadni." - aggódott Quil. Az ő elméjében sokkal több izgalom volt, mint bárki máséban. Amikor Quil azokon az éjszakákon Jaspert figyelte, nagyon szerette volna kipróbálni magát a vámpír ellen. Számára ez egy verseny volt. Ráadásul tudta, hogy valószínűleg az életébe kerül, legalábbis így gondolta.  Paul hasonlóan érzett, és azok a gyerekek is, akik még soha nem harcoltak, Collin és Brady. Seth valószínűleg ugyanígy érzett volna, ha az ellenségek nem lettek volna a barátai.
"Jake?" - bökött meg Quil. "Mit akarsz tenni?"
Megráztam a fejem, nem tudtam összpontosítani - a késztetés, hogy az érzéseimre hallgassak megkötötte az elmémet és az izmaimat. Megmozdítottam az egyik lábamat előre, aztán a másikat. Seth mögém vánszorgott, ahogy Collin és Brady is - Leah is ott volt. Figyelmen kívül hagyta Sethet, amíg a többiekkel tervezett, de úgy láttam, hogy inkább csak ki akarta őt hagyni a küzdelemből. Anyai érzéseket táplált az öccse iránt.  Azt kívánta, hogy bárcsak Sam hazaküldené. Seth nem törődött Leah kétségeivel. Úgy irányította a nővérét, mint egy bábút a madzaggal, nagyon is.
"Talán ha abbahagynád az ellenállást…," - suttogta Embry.
"Koncentrálj ránk. A csapatra. Le tudjuk győzni őket. Elintézzük őket!" - hergelte magát Quil - buzdító szavak egy csata előtt.
Láttam, hogy mennyire könnyű lehetne - nem gondolni csak egyvalamire. Durván ábrázolva megtámadni Jaspert és Emmettet. Azelőtt ez nagyon is közeli élmény volt. Nagyon hosszú ideig ellenségként gondoltam rájuk. Most megint ezt kell tennem. Csak éppen el kellene felejtenem, hogy ugyanazt védik, amit én is védenék. El kell felejtenem az okot, amiért azt akarom, hogy ők győzzenek.
"JAke," - figyelmeztetett Embry. "Tartsd itt a gondolataidat."
A lábaim lomhán mozogtak, ahogy közelebb vánszorogtam.
"Ne küzdj ellene" - suttogta Embry.
Igaza volt. Az a fontosabb, amit Sam parancsol, ha képes vagyok rá, hogy megtegyem. És így van. Nyilvánvalóan.
Jó oka van az Alpha parancsának. A csapat sem lett volna ennyire erős, egy erős vezető nélkül. Nekünk együtt kellett működnünk, hogy gondolkodhassunk, hogy fenntartsuk a rendet. És ez megkövetelte, hogy egyet értsünk. De mi van, ha Sam ezúttal téved? Nem volt semmi, amit tehetnénk, amit bárki tehetne. Senki nem vitathatja a döntését. Kivéve. ÉS ez volt az - soha nem hittem volna, soha nem gondoltam rá. De most hirtelen, minden világos lett, megkönnyebbültem ismertem fel a kivételt - több mint megkönnyebbülés, egy vad öröm. Senki nem tudta vitatni az Alpha döntését - kivéve.
Nem akartam ezt. De voltak olyan dolgok, amik velem születtek, dolgok amik bennem vannak. Soha nem akartam vezetni a csapatot. És még most sem akartam ezt. Nem akartam felelősséget vállalni a sorsukért, hogy az én vállamat nyomja. Sam ebben sokkal jobb volt, mint és valaha is leszek, de most téved. És nem arra születtem, hogy behódoljak neki. A kétségeim elszálltak belőlem és magamhoz öleltem a születési előjogomat. Éreztem, ahogy összegyűlt bennem, két érzés a szabadság és egy furcsa üres hatalom. Azért üres, mert egy Alpha hatalma a csapatból adódott, és nekem nem volt csapatom. Egy pillanatra elárasztott a magány. Nekem nem volt csapatom. De én egyenes és erős voltam, ahogy odasétáltam Samhez, aki Jareddel és Paullal tervezett. Megfordult a közeledésem hangjára és a szemei összeszűkültek.
"Ne," - mondtam megint.
Rögtön meghallotta, hallotta a választásomat, amit az Alpha hangján adtam a gondolataimban. Döbbenten hátrált, majd előrelépett.
"JAcob? Mit csináltál?"
"Nem foglak követni téged, Sam. Addig nem, amíg hibás a döntés."
Elkábultan bámult rám.
"Te….inkább az ellenségeidet választanád a családod helyett?"
"Ők nem" - ráztam a fejem, hogy kitisztuljon - "nem az ellenségeink. Ők soha."
Amíg arra gondoltam, hogy megsemmisítem őket, átgondoltam ezt, és nem éreztem úgy, hogy ellenségek.
"Ez nem róluk szól," - mordult rám. "Ez Belláról szól. Ő soha nem választott téged, de továbbra is neki szenteled az életed."
A szavai nagyon keményen csengtek, de igazak voltak. Nyeltem egy nagyot, miközben mély lélegzetet vettem.
"Talán igazad van. De meg fogod öletni a csapatot, Sam. Fogalmad sincs, hogy hányan élik túl közülük, hogy mennyi gyilkosság tapad majd a kezükhöz ma este."
"Meg kell védenünk a családjainkat!"
"Tudom, hogy eldöntötted Sam. De nekem már nem parancsolsz."
"JAcob - nem fordíthatsz hátat a törzsnek."
Hallottam, ahogy az Alpha hangja duplán visszhangzi a fejemben, de már nem volt rám hatással. Ez már nem vonatkozott rám. Összeszorította az állkapcsát, miközben kényszeríteni próbált, de nem hatot rám.  A dühös szemeibe bámultam.
"Ephraim Black sem arra született, hogy Levi-t kövesse Uley."
"Mi lesz ezután Jacob Black?"
A szőre felborzolódott és kivillantotta fogsorát. Paul és Jared vicsorogtak és az oldalához léptek.  
"Még akkor is, ha le tudsz győzni engem, a csapat soha nem fog téged követni!"
Hátratántorodtam és meglepődésemben nyüszítettem.
"Legyőzni téged? Nem fogok harcolni veled, Sam."
"És aztán mi a terved? Nem állok félre, hogy megvédd a vámpírt a törzs kárára."
"Nem mondom azt, hogy állj félre."
"Ha megparancsolod nekik, hogy kövessenek téged -"
"Soha nem kérném azt tőlük."
A farka suhant egyik oldalról a mársikra és visszatántorodott az elmarasztaló ítélettől a szavaimban. Akkor ugrott egyet és egészen a lábbujjaimig jött, a védtelen fogai egy centire az enyémektől. Eddig a percig nem vettem észre, hogy nála is magasabb vagyok. 
"Nem lehet több egy Alphánál. A csapat engem választott. Ellenünk harcolsz ma este? A testvéreid ellen fordulsz? Vagy befejezed ezt az őrültséget, és csatlakozol hozzánk megint?" - minden szót parancsolva mondott, de ez nem hatott már rám. Már az alfa vér futott, hígítatlanul a vénáimban.
Mostmár látom, hogy miért nincs soha egy Alphánál több egy csapatban. A testem reagált a kihívásra. Éreztem az ösztönt, ami arra késztetett, hogy megvédjem a megemelkedett igényeimet. A farkas énem primitív ösztönei megfeszültek a felsőbbségért készülő csatáért. Minden fókuszomra és energiámra szükségem volt, hogy irányítani tudjam a reakcióimat. Nem akartam egy értelmetlen, gyilkos küzdelmet Sammel.  A testvérem volt, bár én visszautasítottam.
"Csak egy Alpha lehet ezért a csapatért. Nem akarok versenyezni, csak a saját utam akarom járni."
"A szövetségesük vagy Jacob, vagy?"
Meghátráltam.
"Nem tudom, Sam. De azt tudom-""
Összerezzent, ahogy megérezte az Alpha súlyát a hangomban. Jobban hatott rá, mint ahogy ő hatott rám. Arra születtem, hogy én vezessem őt.
"Nem akarok választani közted és a Cullenek között. Épp csak nem leszek veletek, amíg a csapat ártatlanokat öl" - nehéz volt ezt a szót alkalmazni a vámpírokra, de igaz volt. - "A csapat ennél jobb. Vezesd őket a helyes irányba., Sam."
Hátat fordítottam neki, és az üvöltések kórusa vett körül. Beástam a körmeimet a földbe és elszáguldottam a zajtól, amit én okoztam. Nincs sok időm. Leah volt az egyetlen, aki aggódott miattam, és sietnem kellett. Az üvöltés a távolsággal elhalványult, és örltem, hogy a hang elhalkul és az éjszaka csendes lett. Még nem jönnek utánam. Nekem még azelőtt figyelmeztetnem kell a Culleneket, mielőtt a csapat utolérhetne és leállíthatna. Ha a Cullenek  felkészülten várják őket, akkor talán Sam úgy dönt, hogy már késő a támadásra. Vágtattam a fehér ház irányába, amit gyűlöltem és elhagytam az otthonomat. Az otthonom már nem volt az enyém. Hátat fordítottam neki. A mai nap úgy kezdődött, mint bármelyik másik. Esős napkeltére tértem haza az őrjáratból, Billyvel és Rachellel reggeliztem, rossz műsort néztem, civakodtam Paullal. Hogyan változhat meg így minden, hogy lett minden ilyen szürreális? Hogy kuszálódott össze úgy minden, hogy én itt legyek összezavarodva és teljesen egyedül, egy vonakodó Alpha, akit elszakítottak a testvéreitől, és a vámpírokat választotta? A hang, amitől féltem, félbeszakította a kábult gondolataimat - puha ütközéséket hallottam a földön, mancsok hangja, követnek. Rákapcsoltam, és suhantam a fekete erdőn keresztül. Már elég közel kellett lennem, hogy Edward hallhassa a a figyelmeztetést a fejemben. Leah nem lenne képes rá, hogy egyedül visszatartson. Azután elcsíptem a gondolatok hangulatát, amik mögöttem voltak. Nem düh, hanem lelkesedés. Nem vadászik rám…csak követ. A lépéseim lelassultak egy kicsit. Két lépést tántorogtam, aztán meghallottam.
"Lassíts. A lábaim nem olyan hosszúak, mint a tieid."
"Seth! Mit gondolsz, megőrültél? Menj haza!"
Nem válaszolt, de éreztem az izgalmát, ahogy utánam rohan. Láttam a szemein keresztül, hogy milyennek lát engem. Az éjszakai színhely számomra sívár volt - teljes kétségbeesés. Ő viszont reményteljes volt. Észre sem vettem, hogy  lelassultam, de hirtelen mellettem termett.
"Nem viccelek Seth! Semmi keresnivalód itt. Tűnés."
A nyakigláb barna farkas felhorkantott.
"Mellég állok Jacob! Úgy gondolom, hogy igazad van. És nem fogok Sam oldalán állni, amikor - "
"Oh, a pokolba is, menj és állj Sam mellé! Menj. Tedd azt, amit Sam mond, hogy tegyél!"
"Nem!"
"Menj Seth!"
"Ez paracs, Jacob?"
A kérdése felidegesített. Csúsztam megállás közben, a körmeim barázdákat véstek ki a sárban.
"Nem parancsolom meg senkinek, hogy mit tegyen. Éppen csak azt mondom neked, amit már tudnod kellene."
Megállt mellettem.
"Mond, hogy mit kellene tudnom - tudom, hogy rettenetes csönd van. Nem hallanak téged."
Pislogtam. A farkam idegesen suhogott, ahogy ráébredtem, hogy mit is mondott. Hogy hogyan értette a rettenetes csendet. Az üvöltéseket még mindig hallottam a távolban.
"Visszafogják magukat" - mondta Seth.
Tudom. A csapat most riadón van. Így viszont használják az elmét, hogy mindent világosan lássanak. De nem hallottam, amit mondtak, miközben gondolkodtak. Én csak Sethet tudtam hallani. Nincs senki más.
"A különálló csapatok nem kapcsolódnak össze. Hu. Azt hiszem, az apáinknak ezt nem volt alkalma megtapasztalni. Soha nem volt két vezető farkas. Ez igazán furcsa. Elég hátborzongató. De ez jó, nem? Lefogadom, hogy Ephraimnek, Quilnek, és Levinek így könnyebb volt. Nem egy egész csapattal kommunikálni, csak eggyel vagy kettővel."
"Hallgass, Seth."
"Igen uram!"
"Állj le. Nincs két csapat. Ott van a csapat és vagyok én. Ez minden. Úgyhogy menj haza most."
"Ha nincs két csapat, akkor miért csak egymást halljuk és a többieket nem? Úgy gondolom, hogy amikor hátat fordítottál Samnek, az egy elég jelentős lépés volt. Egy nagy változás. És amikor követtelek téged, azt gondolom, hogy az is egy nagy változást eredményezett."
"Ott a pont"- egyeztem bele. "De a változást vissza is tudjuk fordítani."
Felkelt és elkezdett kelet felé rohanni.
"Nincs idő ezen vitatkozni, most. Nekünk Sam előtt kell odaérnünk…"
Igaza van. Nincs idő arra, hogy ezt most vitassuk meg. Megint futottam, bár nem olyan keményen, mint az előbb. Seth a sarkamban maradt, miközben tartotta a távolságot, a hátsó lábaim környékén volt.
"Nem kell, hogy alakzatban fuss velem. Ott futhatsz, ahol akarsz."
"Ez nekem nem probléma, jó így."
Nem hallottunk üldözőket, de mindketten egyszerre gyorsítottunk. Gondterhelt voltam.
"Ha tudtam volna, hogy leválok a csapat elméjéről. Ez nehezebbé teszi a dolgokat. Nekem nem lesz több tudásom a támadásokról, mint a Culleneknek."
"Őrjáratozni fogunk." - javasolta Seth.
"És mit teszünk, ha a csapat hív minket?" - a szemeim összeszorultak. "Megtámadjuk a testvéreinket? A nővéredet?"
"Nem - riadót fújunk és elmegyünk."
"Jó válasz. De akkor mi? Nem hiszem…"
"Tudom" - értett egyet.
Kicsit magabiztos volt. Nem hiszi azt, hogy tudok harcolni bármelyikükkel is. De ők sem örülnek jobban a gondolatnak, hogy megtámadjanak minket, ha ellenségesek vagyunk.
"Lehet, hogy az is elég, ha csak eléjük állunk. Most csak nyolcan vannak."
"Hagyd abba…" - kellett egy perc mire megtaláltam a megfelelő szót. "Optimuizmus. Azt idegeimre mész."
"Semmi gond. Azt akarod, hogy legyek szomorú és pesszimistaa, vagy csak hallgassak."
"Csak hallgass."
"Megoldom."
"Igazán? Csendben tudsz maradni."
Végülis elhallgatott. Azután már csak a csendes erdőn keresztül száguldottunk a Cullenek háza felé. Edward vajon hallana már minket?
"Talán valami megnyugtatóval kellene kezdenünk. 'Békével jöttünk'."
"Hagyd ezt."
"Edward?" - gondoltam a nevére próbaképpen. "Edward, ott vagy?Oké, most nagyon hülyén érzem magam."
"Hülyén is hangzik"
"Gondolod, hogy hall minket?"
Kevesebb, mint egy mérföldre vagyunk. "Úgy gondolom. Hé, Edward. Ha hallasz engem - hahó, vérszopó. Van egy problémád."
"Nekünk van egy problémánk." - javított ki Seth.
Aztán áttörtünk a fákon a pázsitra. A ház sötét volt, de nem volt üres, Edward a tornácon állt Emmett és Jasper között. Hófehérek voltak a sápadt fényben.
"JAcob? Seth? Mi történt?"
Lassultam, aztán visszaléptem pár lépést. A szag annyira erős volt az orromban, égetett engem. Seth csendesen nyüszített, habozott, aztán visszaállt mögém. Hogy adjak választ Edward kérdésére. Végül hagytam, hogy az elmém megmutassa a konfliktust Sammal, hogy láthassa mi történt. Seth velem együtt gondolkozott és kitöltötte a réseket, valamint bemutatta egy másik szemszögből a történteket. Megálltunk, amikor odaértünk a gyűlöletről szóló részhez, mert Edward dühösen sziszegett és leugrott a tornácról.
"Meg akarják ölni Bellát?" - vicsorgott.
Emmett és Jasper azt hitte, hogy ez egy felkiálltás volt, nem kérdés, úgyhogy azonnal mellé ugrottak és a fogaikat láthatóvá tették.
"Hé" - gondolta Seth, miközben hátrált.
"Em, Jazz - nem ők. A csapat jön."
Emmett és Jasper egy kicsit hátrébb ment. Emmett Edwardhoz fordult, amíg Jasper rajtunk tartotta a szemét.
"Mi a problémájuk?" - követelte Emmett.
"Ugyanaz, ami a miénk." - sziszegte Edward. "De nekik van egy saját tervük, hogy hogyan oldják meg. Szólj a többieknek. Hívd Carlislet! Neki és Esmenek vissza kell jönniük azonnal."
Szorongva siránkoztam. "Talán már elválasztották őket."
"Nincsenek távol" - mondta Edward ugyanolyan hallott hangon.
"megyek rájuk nézek" - mondta Seth. És a nyugati kerület felé indult.
"Veszélybe akarsz kerülni, Seth?" - kérdezte Edward.
Seth és én váltottunk egy pillantást. "ne hidd ezt" - gondoltuk egyszerre. Aztán arra gondoltam. "Talán nekem mennem kellene. Elővigyázatosságból…"
"Kevésbé valószínű, hogy engem kihívnának" - mutatott rá Seth. "Én csak egy gyerek vagyok nekik."
"Te éppen nekem vagy gyerek, kölyök."
"Én rendben vagyok. Neked a Cullenekkel össze kell hangolódnod."
Megfordult és eltűnt a sötétségben. Nem akartam Sethnek parancsolni, úgyhogy megengedtem, hogy menjen. Edward és én álltunk és néztük egymást a sötétségen kersztül, hallottam Emmettet, amint a telefonjába motyog. Jasper a helyet figyelte, ahol Seth eltűnt a fák között. Alice hirtelen megjelent a tornácon, nyugtalan szemekkel rám meredt és odarepült Jasper mellé. Úgy gondolom, hogy Rosalie bent van Bellával. Megnyugtatott, hogy vigyáz rá - a rossz veszélyektől.
"Ez nem az első alkalom, hogy hálával tartozom, Jacob." - suttogta Edward. "Soha nem kértem volna ilyet tőled."
Arra gondoltam, hogy mit mondott korábban a nap folyamán. Hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tenne Belláért, minden olyan feszült. "Igen, tudom."
Elgondolkozott, aztán bólintott. "Feltételezem, hogy igazad van."
Nagyot sóhajtottam. "Szóval, ez nem az első alkalom, hogy nem miattad tettem."
"Igaz" - mormolta.
"Sajnálom, hogy nem tudtam ma semmi jót tenni. Mondtad, hogy nem hallgat rám."
"Tudom. Igazából sosem hittem. De…"
"Meg kellett próbálnod. Tudom. Jobban van?" - a hangja és a szemei üresek voltak.
"Rosszabbul." - nyögte.
Nem akartam belesüllyedni abba, amit mondott. Hálás voltam, amikor Alice megszólalt.
"Jacob, nem lenne ellen kifogásod, hogy beavass?" - kérdezte Alice. "Tudni akarom, mi történt."
Megráztam a fejemet, pont akkor amikor Edward válaszolt.
"Kapcsolatban kell maradnia Sethtel."
"Jó, akkor lennél olyan szíves és elmondanád nekem, hogy mi történt?"
"Rendben," - érzéketlen mondatokban magyarázott. "A csapat azt gondolja, hogy Bella problémát jelent. Potenciális veszélyt látnak…attól, amit hordoz. Úgy érzik, hogy el kell távolítaniuk a veszélyt. Jacob és Seth leváltak a csapatról, hogy figyelmeztessenek minket. A többinek az a terve, hogy ma este támad."
Alice sziszegett, miközben hátrahőkölt. Emmett és Jasper váltottak egy pillantást, és a szemeiket a fákra szegezték.
"Nincs itt senki" - jelentette Seth. "Minden csendes nyugat felé."
"Talán be akarnak keríteni"
"Csinálunk egy hurkot."
"Carlisle és Esme úton vannak" - mondta Emmett. "Legfeljebb húsz perc."
"El kell foglalnunk a helyeinket." - mondta Jasper.
Edward bólintott. "Maradjunk belül."
"Fuss a külső kerületre Sethtel. Ha túlságosan messzire mentek, akkor is maradjatok olyan távolságban, hogy az üvöltésetek kivehető legyen."
"Rendben"
Bementek a házba, láttam, ahogy szétszóródnak. Mielőtt még teljesen beértek volna, megfordultam és nyugat felé futottam.
"Még mindig nem hallom őket" - mondta Seth.
"Menjünk félkörben. Mozogjunk gyorsan - nem akarom, hogy legyen esélyük áthatolni rajtunk."
Seth előredőlt és még jobban gyorsított. Száguldottunk a csendben, és a percek teltek. Hallgattam a zajokat, mindent kétszer ellenőriztem.
"Hé - valami gyorsan közeledik!" - figyelmeztettet kb. negyed óra múlva. "Az utamba jön!"
"Tartsd a poziciód - nem hiszem, hogy a csapat az. Máshogy hangzik."
"Seth-"
De megfogta a közeledő illatot a szélben, és olvastam az elméjén át.
"Vámpír, fogadjunk, hogy Carlisle."
"Seth, vissza. Lehet, hogy valaki már."
"Nem, ezek ők. Felismerem az illatot, megyek, hogy megmagyarázzam mi történt."
"Seth, nem hiszem - "
De eltűnt. Aggódva végigszáguldottam a nyugati határ mentén. Mi lesz ha nem tudok gondoskodni Sethről még egy éjszakát sem? Mi van ha történik vele valami? Leah össze fog tépni. Legalább nem tartott sokáig a kín, két perccel később újra éreztem őt.
"Igen, Carlisle és Esme volt. Meglepődtek, hogy láttak. Valószínűleg már beértek. Carlisle köszöni. Ő egy jó srác."
"igen, ez az egyik oka, amiért itt vagyunk."
"Ne reménykedj ennyire."
"Mi a baj, Jake? Lefogadom, hogy Sam nem fogja idehozni a csapatot ma éjjel. Nem fog egy öngyilkossági küldetést indítani."
Sóhajtottam. "Nem tűnik úgy, hogy bármelyik út helyes lenne."
"Oh, ez nem csak Samről szól igaz?"
Az őrjáratom végén elkaptam Seth illatát, és felé indultam. Nem hagytunk semmilyen rést.
"Azt hiszed, hogy Bella mindenképpen meghal" , suttogta Seth.
"Igen, ezt hiszem."
"Szegény Edward. Bele fog őrülni."
"Szó szerint"
Edward neve felszínre hozott néhány emléket, amik ma történtek. Seth megdöbbenve olvasta őket. Azután ordított.
"Oh, ember! Semmiképpen! Nem hiszem el, hogy ilyen kőszívű lennél, Jacob! Nem hiszem el, hogy azt mondtad neki, hogy meg fogod ölni."
"Mi az? Neked el kell mondanod nekem."
"Hallgass, hallgass, te idióta! Azt fogják hinni, hogy jön a csapat!"
"Hoppá!" - üvöltötte halkabban.
Megfordultam és a ház felé rohantam.
"Maradj távolabb Seth! Az egész kört megteszem."
Seth morgott, de figyelmen kívül hagytam.
"Vaklárma, vaklárma,"  - gondoltam miközben rohantam. "Sajnálom, Seth még fiatal. Elfelejtette. Senki nem támad. Vaklárma."
Amikor a sötét réthez értem, láttam Edwardot, a sötét ablakon bámult kifelé. Átfutottam a pázsiton, úgy láttam megkapta az üzenetet. "Nincs kint senki - hallottad?"
Bólintott.
Sokkal könnyebb lenne, ha a kommunikációnak nem ez lenne a módja. Aztán örültem, hogy megint nincs senki a fejemben. A válla fölött benézett a szoba felé és láttam, ahogy az egész teste megrándul. Elküldött, anélkül, hogy rámnézett volna, aztán elment.
"Mi történt?"
Vártam a választ. Nagyon nyugodtan ültem a réten és hallgattam. Ezekkel a fülekkel hallottam a puha lépéseket, mérföldekre akár az erdőből is. Könnyű volt hallani a hangokat a sötét házban.
"Vaklárma volt," - magyarázta Edward ugyanabban a halott hangban. "Seth valami mástól volt feldúlt, és megfeledkezett róla, hogy ez a jel. Ő még nagyon fiatal."
"Ez történik, ha az erődöt totyogó csecsemők védik." - morgott Emmett
"Úgy gondolom, hogy ma este nagy szolgálatot tettek nekünk Emmett" - mondta Carlisle. "Nagy személyes áldozatot hoztak."
"Igen, tudom. Csak féltékeny vagyok. Jobb szeretnék odakint lenni."
"Seth nem hiszi, hogy Sam támadni fog ma este" - mondta Edward gépiesen. "Nem tudnak meglepni, és a csapat két tagja levált róluk."
"Jacob mit gondol?" - kérdezte Carlsle.
"Ő nem optimista."
Senki nem beszélt. Csak egy nyugodt csöpögő hangot hallottam, amit nem értettem. Hallottam egy alacsony légzést - és könnyedén megkülönböztettem Bellát tőlük. Érdesebb volt, küszködő. Furcsa ritmusban. Hallottam a szívét. Úgy éreztem…túl gyorsan ver. A saját szívverésemhez volt hasonló, de nem gondoltam úgy hogy ez idegen lenne. Nálam normális volt.
"Ne nyúlj hozzá! Fel fogod ébreszteni." - suttogta Rosalie.
Valaki sóhajtott.
"Rosalie," - morgott Carlisle.
"NE kezdj ki velem Carlisle. Megengedjük, hogy azt csináld most amit szeretnél, de ez minden, amit hajlandóak vagyunk megengedni."
Úgy láttam, hogy Rosalie és Bella mindig többes számban beszélnek,. Kialakították a saját csapatukat. Csendben lépdeltem a ház előtt. Mindig egy kicsit közelebb araszoltam. A sötét ablakok olyanok voltak, mintha egy TV-t néznék, - lehetetlen volt a szemem sokáig levenni róluk. Még mentem néhány percig, a bundám már a tornác oldalát simogatta. Beláttam az ablakon keresztül - láttam a plafont, és a mennyezetet, a kivilágított csillárt. Elég magas voltam, tudtam, hogy mit akarok tenni, egy kicsit megnyújtottam a nyakam…és talán felteszem az egyik mancsom a tornácra… Kukucskáltam a nagy nyitott utcai szobába, és arra gondoltam, hogy valami olyasmit látok majd, mint délután. De minden olyan más volt, hogy összezavarodtam. Egy pillanatra azt hittem, hogy rossz szobánál vagyok. Az üvegfal eltűnt - minden bútor félre volt húzva az útból, Bella ügyetlenül felkunkorodott egy keskeny ágyon, a szabad terület közepén. Nem egy normális ágy - olyan mint a kórházakban van. Kórházi monitorokat szíjaztak a testéhez és csövek is voltak benne. A fények villantak a monitoron, de nem volt hangjuk. Csak a csepegés zaját hallottam - egy kis folyadék, ami tiszta volt és fehér. Nyugtalanul aludt és Edward és Rosalie fölé hajoltak. A teste megrándult, és nyafogott egy kicsit. Rosalie megsimogatta Bella homlokát. Edward teste megmerevedett - háttal volt nekem, de nem kellett látnom a kifejezését, Emmett hirtelen közöttük termet, még pislantani sem volt időm. Lefogta Edward kezeit.
"Ne ma este, Edward. Most sokminden már miatt kell aggódnunk."
Edward elfordult tőlük, és megint láttam ahogy kínlódik. A szemei egy pillanatra találkoztak az enyémmel, aztán elengedtem a tornácot. Visszafutottam a sötét erdőbe, miközben futottam vissza Sethhez arra gondoltam, hogy mit láttam az imént.
"Rosszabbul. Igen, rosszabbul van."