10. Miért nem megyek el egyszerűen? Tényleg ekkora idióta vagyok?

Úgy éreztem – nem tudom hogyan éreztem magam. Mintha ez nem lenne valóságos. Mintha valami rémséges, rossz komédiában lennék, amiben az utolsó percbe érkező vérfarkas, aki megkérdezi a vámpír asszonykát, hogy összeköltözik-e és nemz-e gyermeket vele. Aranyos.
Nem,én nem akartam ezt csinálni. Ez szövevényes és téves. Megpróbáltam mindent elfelejteni a hallottakból. De beszélni fogok vele. Csak ahogy mindig.
Edwárd nem válszolt, vagy kommentálta  a gondolataimat, ahogy visszafele mentünk a házhoz. Meglepett az ötlete, amivel megakarta állítani. Elég távol voltunk a háztól, hogy a többiek ne hallhassanak minket?Ez volt a lényeg?
Talán. Ahogy bementünk az ajtón, a többi Cullen szeme zavart, gyanakvást tükrözött. Senki nem nézett undorodva. Így biztos nem hallották,amit Edwárd az imént kért tőlem. Kicsit tébláboltam az ajtóban, nem tudván, hogy mit is tegyek. Jobb volt ott, a kintről bejövő friss levegőn.
Edwárd merev vállakkal sétált a zűrzavar közepébe. Bella nyugtalanul nézte, majd szemeit rám függesztette egy percre. Majd ismét őt nézte. Arca szürke lett, így láthattam, hogy értette Edwárd, hogy a stessz ront az állapotán.
„Menjünk, és hagyjuk hogy Jacob és Bella egy kicsit négyszemközt beszélhessenek. Hangjában nem volt jele görbítésnek. Szinte robotszerű volt.
„Csak a testemen keresztül.”sziszegte Rosalien vissza.Már ott is volt Bella fejénél, kezeivel védelmezően megfogva arcát. Edwárd nem nézett rá. „Bella.” Hangja ugyanolyan színtelen volt.”Jacob beszélni akar veled. Félsz egyedül maradni vele?”
Bella gondolkodva nézett rám, majd Rosaliera.
„Rendben lesz Rose.Jake nem fog minket bántani. Menj Edwárddal.”
„Lehet,hogy trükk.”mondta a szőke.
„nem tudom, hogy lehetne az,”válaszolta
„Charlisle és én mindig az oldaladon fogunk állni Rosalie,”mondta Edwárd. Hangjában az idegesség csendült.”Mi vagyunk azok, akiktől félnie kell.”
„Nem.”suttogta Bella. Szemei csillogtak, az önostorozástól,”Ne Edwárd.Nem vagyok…”
Megrázta a fejét és enyhén elmosolyodott. A mosoly tele volt félelemmel, ahogy ránézett.”Nem úgy gondoltam Bella. Jól vagyok. Miattam ne aggódj.”
Undorító. Edwárdnak igaza volt – Bella önmagát hibáztatta, hogy megbántja Edwárd érzéseit. A lány klasszikus mártír. Teljesen rossz századba született. Akkor kellett volna élnie, amikor felajánlhatta volna magát néhány oroszlánnak jó választásként.
„Mindenki.”mondta nyugodt monoton hangján Edwárd.”Kérem.”
A tartása,amit Bella előtt színlelt, nagyon nehezen ment neki. Tudtam,hogy amint kint lesz összeroppan ismét. Ahogy a többiek is. Csendben mentek keresztül a szobán, én pedig igyekeztem kitérni az útjukból. Gyorsan mozogtak, mire  a szívem kettőt dobbant a szoba szinte teljesen kiürült,csak Rosalie téblábolt , és Edwárd aki az ajtónál várta.
„Rose.”szólt Bella lágyan.”Szeretném, ha kimennél.”
A szőke Edwárdra nézett és mutatta neki, hogy követni fogja. Edwárd eltűnt Rosalie pedig egy figyelmeztető pillantás kíséretében követte. Csak mi maradtunk,átmentem  aszobán,és leültem Bella elé a földre. Hideg kezeit kezeim közé vettem, nagyon óvatosan.
„Köszönöm Jake.”Ez jól esik.”
„Nem fogok hazudni neked Bells. Förtelmesen festesz.”
„Tudom, sóhajtotta”ijesztően nézhetek ki.”
„mint a mocsári szörny”értettem egyet.
Nevetett.”Olyan jó hallani téged. Jó érzés mosolyogni. Nem tudom mennyi drámát tudok még elviselni.”
Felhúztam a szemeimet.
„Rendben, rendben,”értett egyet”Hozom a formámat.”
„Igen azt teszed.Mit gondoltál Bells?Hihetetlen!”
„Azt kérte, hogy ordíts velem?”
„Majdnem. Nem tudom miért gondolja, hogy hallgatsz rám.Sosem tetted.”
Sóhajtott.
„azt mondom,”-kezdtem hozzá.
„Tudod, hogy neked mennyi mindent elmondtam Jacob? Akár egy testvérnek.”kérdezte félbeszakítva engem.”úgy hívják.Hagyd a pokolba.”
„Jó.”
Grimaszolt. Bőre csontjaira feszült. „Nem veszíthetek a hitelemből – a Simpsonból vettem.”
„ezt elhibáztad.”
„Vicces volt”
Nem beszélt pár percig. Kezei kicsit felmelegedtek.
„Tényleg megkért, hogy beszélj velem?”
Hallgattam. „Mesélj valamit magadról. Van egy csata, ami azelőtt elveszett, hogy elkezdődött volna.”
„Nos,miért értesz egyet?”
Nem válaszoltam. Nem tudtam biztosan.
Nem tudom – minden perc, amit vele töltöttem, csak még nagyobb félelemmel töltött el. Később akartam elvenni tőle. Mint egy narkós, akinek megvonják az adagját. Az ellenállásom nőt, nagyobb volt mint korábban kint.
„Működni fog,tudod.” Mondta negyed perccel később.”Hiszek benne.”
Ettől vörös lettem. „Ez a téboly első jele?” csattantam fel.
Nevetett azon, hogy dühömben az öklömet ráztam mellette.
„Talán,”mondta.”Nem azt mondtam, hogy könnyű lesz, Jake. De hogy élhettem mindezt túl, ha nem hinnék a csodában, ezen a ponton?”
„Varázslat?”
„Különösen neked,”mondta Mosolygott. Egyik kezével felnyomta magát, majd megfogta a vállamat. Melegebb, mint korábban, de még így is hidegnek tűnt a bőre, mint a legtöbb halott dolog.”Jobban, mint bárki másnak, te mindig valami varázslatra vársz, hogy rendbehozzák a dolgaidat.”
„mire akarsz kilyukadni?”
Még mindig mosolygott.”Edwárd egyszer elmesélte nekem,hogy mi tetszett – a lenyomatodban. Azt mondta,hogy olyan, mint a Midsummer Night Dream’s,akár egy varázslat. Ki fogod találni, mit is akarsz valójában, Jacob és talán mindez értelmet nyer.”
Ha nem nézne ki ilyen törékenynek, , sikítottam volna.
Ahogy lenni szokott, rámorogtam.
„Ha azt hiszed, hogy ez a lenyomat valaha is értelmet ad…”hadartam egy szuszra.”Tényleg azt hiszed ez mind csak azért volt, hogy egyszer egy erősebb lenyomat igazolja ezt?” Megsimítottam fakó testét. „Mond csak milyen pont volt akkor az, Bella! Melyik volt az  a pont, ami miatt beléd szerettem? Melyik volt az a pont, amiért ő belé belészerettél? Amikor meghalsz”- a szavak vicsorogva törtek elő – „hogy lehetne minden rendben újra? Enyém, tied, övé!” Őt is megölöd, de én nem ettől tartok.”Láttam hátrálna, de folytattam „nos akkor hol van a te csavargó szerelmi törtétedben az a pont,ami a végét jelenti? Ha van bármi igazolás,akkor mutasd meg Bella,mivel én nem látom.”
Bella felsóhajtott.”Most még nem tudok JAke. De én csak.. érzem..hogy mindez valami jó felé vezet, nehéz most ezt látni. Azt hiszem hívhatod bizalomnak.”
„A semmiért fogsz meghalni Bella”Semmi!”
Keze leesett az arcomról és hasára siklott, simogatva azt. Nem kellett kimondania a szavakat,hogy tudjam mire gondol. Érte fog meghalni.
„Nem fogok meghalni,” szűrte fogai között, majd megismételte korábbi szavait. „Megőrzöm a szívem verését. Elég erős vagyok hozzá.”
„Ez nagy hülyeség,Bella. Túlságosan sokáig voltál a természetfeletti erőkkel. Egyetlen normális ember sem élné túl ezt. Nem vagy hozzá elég erőd.” Kezeimbe fogtam arcát. Egyáltalán nem voltam szelíd. Mintha törékenységét sikította volna teste.
„Meg tudom csinálni, meg tudom csinálni,” motyogta, olyan hangon,mintha egy gyerekkönyvben egy aprócska motor lenne.
„Nekem nem úgy tűnik. Mi a terved? Remélem,hogy van.”
Nem válaszolt,kerülve tekintetemet. „Tudtad,hogy Esme leugrott egy szikláról? Amikor ember volt.”
„ÉS?”
„És elég halottnak tűnt, hogy ne foglalkozzanak vele, és levigyék a hullaházba. Még vert a szíve, amikor Charlisle megtalálta…”
Ez volt amire korábban utalt a szívverés megőrzésénél.
„Nem az a terved,hogy emberként éld túl.”állítottam tompán.
„Nem. Nem vagyok buta.”Találkozott tekintettemmel. „Úgy vélem meg van a saját elképzelésed ennél a pontnál.”
„Sürgősségi vámpirizálás.”mormogtam
„Ez működött Esménél, és Emmettnél, meg Rosalienál,és még Edwárdnál is. Egyiküknek sem volt olyan nagy formában. Charlisle csak azért változtatta át őket, vagy csak a halál várt rájuk. Nem fejezte be az életüket, megmentette őket.”
Éreztem a jó doktor bűnösségét, jobban mint korábban. Elhessegettem a gondolatokat,  és az elején kezdtem.
„Hallgass rám Bella. Ne tedd ezt.” Mint korábban,mikor befutott Charlie hívása, éreztem mennyi ellentét van bennem. Tudtam, hogy  életben kell tartanom, valamilyen formában. Vettem egy mély levegőt.” Nem várj, míg késő lesz Bella. Ne így. Élj. Rendben? Csak élj. Ne tedd ezt velem. Ne tedd ezt vele.” Hangom keményebb lett.”Tudod,mit fog tenni,ha meghalsz. Láthattad korábban. Azt akarod,hogy visszamenjen azokhoz az olasz gyilkosokhoz?” Meghajolt a kanapén.
Figyelmen kívül hagytam , hogy mennyire lehet ez most veszélyes. Gyengédebb hangom kérdeztem. „Emlékszel, amikor én szétmarcangoltam néhány újszülöttet? Mit mondtál nekem?
Vártam, de nem válaszolt. Összeszorította ajkait.
„Azt mondod, hogy legyek jó és hallgassak Charlira.,”emlékeztettem.”És mit tettem? Hallgattam a vámpírra. Érted.”
„Azért hallgattál rá,mert az volt a helyes döntés.”
„Rendben – nézzük máshonnan.”
Bella mély levegőt vett.” Most nem a helyes dologról van szó.”Megérintett hatalmas hasát,és kisziszegte  a levegőt, „Nem akarom megölni a fiamat.”
A kezeim megint leestek. „Ó, nem hallottam a nagyszerű hírt. Az ivadék egy fiú, ha? Hozhattam volna néhány kék léggömböt.”
Elpirult. Annyira szép volt a színe – mintha kést szúrtak volna  a gyomromba. Egy rozsdás, és barázdált kés.
Elvesztem. Ismét.
„Nem tudom,hogy fiú-e,” mondta szégyenlősen. Az ultrahang nem hatásos. A burok túl kemény a baba körül – mint  a bőre. Ő egy apró rejtély. De a fejemben, mindig egy fiút látok.”
„Ő nem egy helyes baba, Bella.”
„Nos majd meglátjuk.”mondta,majdnem önelégültem.
„Nem fogod.” Vicsorogtam.
„Nagyon pesszimista vagy,Jacob. Minden esély meg van rá,hogy épp bőrrel megússzam.”
Nem tudtam válaszolni. Lenéztem és csak egy mély morgás jelezte dühömet.
„Jake,” mondta miközben végigsimított hajamon, majd megfogta arcomat.”Minden rendbn lesz.Csitt, semmi baj.”
Nem néztem fel. „ Nem. Nem  lesz rendben.”
Valamit lesimított arcomról. „Sshhh.”
„Mi a tét Bella? A sápadt szőnyegen piszkos mezíttelen lábaimat bámulva. Jó. „A pont az volt,hogy te mindennél jobban akartad a te vámpírodat. És most egyszerűen eldobod? Ennek nincs értelme. Amióta elképzelted,hogy anya leszel. Ha ez az amit ennyire akarsz, akkor miért mentél hozzá,egy vámpírhoz?”
Nagyon féltem, hogy mit fog tenni ezért a kérdésért velem. Tudtam merre visznek a szavak, de nem tudtam megváltoztatni a jelentésüket.
Felsóhajtott. „Ez nem így van. Nem igazán foglalkoztam avval, hogy gyerekem legyen. Sosem gondoltam rá. Ez nem csak annyit jelent, hogy lesz egy baba. Ez..nos…az a bizonyos baba.”
„Egy gyilkos baba, Bella. Nézz magadra.”
„Nem ő. Én vagyok az. Én csak egy törékeny ember vagyok. De túl tudok lenni ezen, JAke, tudok-„
„Aj, gyerünk már! Fogd be a szádat, Bella. Ezt hagyd meg a vérszívódnak, de ne vezess félre engem. Tudod, hogy nem te okoztad.”
Rám morrant. „Nem tudhatom. Aggódom miatta, igaz.”
„Aggódsz miatta,”sziszegtem a fogaimat összeszorítva.
Zihálva fogta meg a hasát. A dühömet,mintha elfújták volna.
”Rendben vagyok,”felelte.”Semmiség.”
De nem hallottam,kezei felhúzták pulcsiját, és borzalmas dolgot láttam, a bőre foltos volt, Hasa úgy nézett ki, mintha tintapaca folyt volna rá. Látta döbbenetem, és visszahúzta felsőjét.
„Erős, ez minden.”mondta védekezően.
A lila foltok horzsolások voltak. Még mindig nem tértem magamhoz.
Úgy éreztem megőrülök.
„Bella,”mondtam.
Hallotta,hogy megváltozik a hangom. Hevesen lélegezve nézett fel.
„Bella, ne csináld ezt.”
„JAke,-„
„Hallgass rám. Nem kell most döntened. Rendben? Csak hallgass. Mi  van ha…?”
„Mi van ha mi?”
„Mi van ha ez nem egy egylehetőséges döntés? Mi van ha nem lenne mindent vagy semmit?
Mi van , ha jó kislányként hallgatsz Charlislra,és életben tartod magad?”
„Nem akarom-„
„Nem kell most döntened. Maradj életben. Akkor túl lehetsz rajta. Nem fog kitudódni. Próbáld újra.”
Rosszallóan nézett. Megérintette összeráncolt homlokomat. Egy pillanatig simított egyet a homlokomon, mintha kiakarná simítani.
„Nem értem…Mit értesz azon, hogy újra megpróbálni?Nem gondolhatsz arra,hogy Edwárd el hagyna…?ÉS milyen különbség lenne?Biztos ,hogy másik baba-„
„Igen” csaptam le. „ Másik gyereket tőle, ugyanaz lenne.”
Meggyötört arca feszültebb lett.”Tessék?”
De nem tudtam többet mondani. Nem volt több pont. Sosem tudtam megmenteni őt önmagától. Soha nem is tenném. Majd felnézett és láttam,hogy rájött.
„ó, fúj ,Kérlek Jacob. Azt hiszed,hogy megölném a babámat, hogy kicseréljem néhány dologra? Mesterséges megtermékenyítés? „ Őrült volt.”Miért akarnák másik erőset babát? Elhiggyem,hogy az más lenne? Másik baba jó lenne?”
„Nem így értettem.” Motyogtam.”Nem erőset.”
Elnézett.”Akkor mi a francot akarsz mondani?”
„Semmit. Nem mondok semmit. Mint mindig.”
„Ki találta ezt ki?”
„Felejtsd el Bella.”
Rosszalló gyanúval nézett rám.” Ő mondta, hogy ezt mond?”
Hezitáltam meglepődve,hogy ilyen hamar rájött.”Nem.”
„Ő volt, ugye?”
„Nem teljesen. Nem mondott semmi konkrétat.”
Arca ellágyult és visszasüppedt a párnák közé.
Elnézett mellettem, ahogy beszélt. „Bármit megtenne értem. És én annyiszor bántom…De mit gondolhat?Hogy el fogom ezt fogadni –„ végigsimított hasán.”néhány erős…”
Motyogta a végét, hangja elcsuklott. Csillogtak szemei.
„Nem bántottad őt.” Suttogtam. A méreg égette a számat, koldultam , de tudtam ez lehet a legjobb lehetőségem,hogy életben tartsam.”Megint boldoggá tudnád tenni őt Bella. És tényleg azt hiszem, hogy elvesztette. Becsületes leszek.”
Mintha nem is hallana, ujjai a pocakján köröztek. Hosszúideig csend volt. Azon gondolkodtam,hogy a Cullenek milyen távol lehetnek. Hallgatták elkeseredett  érzelmes csatámat vele?
„Nem erőset?”mormogta, magának. Hátráltam.”Mit akarhatott Edwárd ezzel mondani?”
„Semmit. Azt gondolta, talán rám hallgatni fogsz.”
„Ebben nem. Az újra kezdéssel.”
Szemei az enyémbe fúródtak, éreztem túl sokat mondtam el.
„Semmit.”
Ajkai kicsit szétnyíltak.”Váó,”
Néhány szívdobbanásnyi szünet jött. Ismét lenéztem a lábamra, kerülve tekintetét.
„Tényleg megtenne mindent,ugye?”suttogta.
 „Mondtam megőrült. Szó szerint, Bella.”
„Meglep, hogy nem terelted a helyes útra. Kapd el még egyszer.”
Amikor felnéztem vigyorgott.
„Gondold el.”próbáltam vissza vigyorogni.
Tudta mit ajánlottam fel, és nem volt szándékában még egyszer átgondolni. Tudtam, hogy így lesz. De azért fájt.
„Nincs sok minden,amit ne tennél meg értem, ugye? „suttogta.”Nem értem miért vagy bosszús. Nem szolgáltam rá.”
„Nincs különbség nem igaz?”
„Nem most.”sóhajtotta. „Bárcsak megmagyarázhatnám ezt neked,hogy megértsd. Nem bánthatom,”- megérintette a hasát.”többé, így akár le is lőhetnélek. Szeretem őt.”
„Miért szereted mindig a rossz dolgokat,Bella?”
„Nem gondolom,hogy azt tenném.”
Megköszörültem a torkomat,hogy hangom keményebb legyen, ahogy szerettem volna.”Bízz bennem.”
Felálltam.
„Hova mész?”
„Semmi hasznom itt.”
Kezével visszafogott.”Ne menj.”
Éreztem a késztetést, hogy menjek, minél távolabb tőle.
„Nem maradhatok, vissza kell mennem.”
„Miért jöttél ma el?” kérdezte kíváncsian
„Csak hogy lássam tényleg élsz-e. Nem hittem el,hogy beteg vagy,ahogy Charlie mondta.”
Nem tudtam kiolvasni az arcából, hogy bántja-e ez.
„Vissza jössz még? Mielőtt…”
„Nem fogom végignézni a halálodat, Bella.”
Fanyargott.”Igazad van, igazad van. Menned kell.”
Elindultam az ajtó felé.
„Viszlát,” suttogta mögöttem.”Szeretlek Jake.”
Majdnem visszamentem. Majdnem letérdeltem a szőnyegre, hogy megint könyörögjek neki. De tudtam, hogy magára kell hagynom Bellát, mielőtt még megölne, inkább,mint hogy megölje őt.
„Persze,persze” motyogtam útban kifelé.
Nem láttam egy vámpírt sem. Az biciklim ott árválkodott a mezőközepén. Most nem volt elég gyors nekem. Az apám kikészül – és Sam is. Mit tenne a falka, ha nem hallanának rólam? Azt hinnék,hogy a Cullenek elkaptak mielőtt lehetőségem lett volna? Én meztelenül futásnak eredtem,nem törődve avval, hogy ki láthat meg. Majd átváltoztam farkassá. Vártak rám. Természetesen vártak. Jacob,Jake, szólított meg a 8 hang válaszra várva. Most azonnal gyere haza,utasított az Alpha hím hangja. Sam ideges volt. Hallottam hogy PAul kiszáll, és tudtam, hogy Billy és Rachel arra várnak, hogy híreket kapjanak, arról mi történt. Gondoltam Paul rohan,hogy elmondja neki  a jó hírt, hogy nem lettem vámpír áldozat,elmondva az egész történetet.
Nem akartam ezt megosztani a falkával, láthatták, ahogy elmegyek az erdő mellett, útban haza felé. Nem akartam elmondani,hogy majdnem megőrültem. A bizonyíték a fejemben volt.
Láttak mindent, -Bella puffadt hasát, fakó hangját, ő kemény, ez minden, a fájdalmat Edwárd arcán, mindent,ahogy Rosalie átöleli Bella testét,de Bella élete nem jelentett számára semmit – senki nem tudta mit mondjon. Néma volt a döbbenetük a fejemben,szavak nélküli.
Félúton jártam, amikor valaki szólt volna. Aztán elindultak, hogy találkozzanak velem.
Már majdnem sötét volt a felhők eltakarták a lenyugvó napot. Átszaladtam a főúton ,nem törődve semmivel.
La PUshnál találkoztunk, egy félreeső,ék alakú részénél a hegynek, ahol senki nem láthatott minket. Paul is ránk talált ,így teljes volt a falka. Totális káosz volt a fejemben. Mindenki egyszerre beszélt.  Sam úgy járt fel, le, mint egy patak amint összeszedi az apró darabokat. PAul és JAred árnyékként mozgott mögötte,  füleik teljesen rálapultak a fejükre. Az egész kör izgatott volt. A dühük elsőre meghatározhatatlan volt, gondoltam, mert eltűntem. Teljesen elfelejtettem emiatt aggódni. Azt tehettek volna velem, amit csak akartak, hogy figyelmen kívül hagytam az utasítást.
Majd figyelmük egyszerre másra fókuszált.
„Hogy lehet ez?Mit jelent? Mi fog történni?”
„Nem biztonságos. Nem helyes. Veszélyes.”
„Természetellenes. Szörnyű. Utálatos.”
„Nem engedhetjük meg ezt.”
A falka egy véleményen volt most, hittek az azonos véleményben, mindenki kivéve én és még valaki. A testvéreim között álltam, mindenki túlságosan fel volt háborodva, hogy egymásra nézzen a körben.
Az egyezmény erre nem tér ki. Ez mindenkit veszélyeztet. Igyekeztem megérteni az összetekeredő szavakat, igyekeztem visszakövetni a gondolatokat, hogy melyik kihez tartozik, de nem igazodtam ki. A központi képek tőlem származtak – a legdühösebb közülük..  
Bella sebzett teste, Edwárd égő arca. Túlságosan is féltek. De tudtak tenni semmit, amivel megvédhették volna Bella Swant. Ez befolyásolt minket. A családunk biztonsága, mindenkié itt, sokkal fontosabb, mit egyetlen emberé. Ha ők nem ölik meg, nekünk kell megtenni. Védeni a törzset. Védeni családunkat. Meg kell ölnünk, mielőtt késő lesz. Egy másik emlékem, Edwárd szavai jöttek elő. „Ez a dolog, növekszik. Sebesen.”
Küzdöttem, hogy felismerjem az egyéni hangokat. Nem volt kétség, JAred volt az.
„Ez harcot jelent,”gondolta Embry.”A legrosszabbat.”
„Készen állunk.” Mondta PAul
„Nos a meglepetés ereje a mi oldalunkon áll.”gondolta Sam.
„Ha meg tudjuk osztani őket, akkor egyenként könnyebben legyőzzük őket. Veszélyes, de győzelmet hozhat.”Gondolta JAred, vázolva fel a stratégiát.
Megráztam a fejemet, lassan felemeltem a lábamat. Értetlenséget éreztem – mintha a körben álló farkasok tébolyultnak hinnének. A mellettem lévő farkas is felállt. Testével vissza akart nyomni.
„Várj.” Gondoltam
A kör elcsitult egy percre, majd ismét beindultak.
„Van még egy kis időnk.”mondta Sam.
„De – mit gondoltok? Nem fogsz nekik esni, felrúgva az egyezményt ma délután. Azt tervezed, hogy akkor támadj, mikor már majdnem megszegik az egyezményt?”
„Ez nem az egyezmény idő előtti megszegéséről szól, „ mondta Sam.”Ez a veszélyről szól, ami minden embert érint itt a környezetünkben. Nem tudjuk, milyen teremtményt alkottak a Cullenek, de azt tudjuk, hogy erős, és sebesen növekszik. ÉS  túl fiatal lesz ahhoz, hogy bármilyen szabályt kövessen. Emlékeztesselek azokra az újszülött vámpírokra akiket elkaptunk? Vad, erőszakos, a vágyaik vezéreltek voltak. Erre gondolj, és így védd a Culleneket.”
„Nem tudhatjuk” – próbáltam ellenkezni.
„Nem tudjuk”értett egyet.”És esélyt sem adhatunk, ennek az ismeretlennek.” „Nem lehetünk biztosak, hogy a Cullenek tudják majd kezelni. Ez most nem a bizalomról szól.”
„Ők sem örülnek neki jobban, mint mi.”
Sam kirángatta Rosalie arcképét, védelmemből és mindenki elé tárta.
Néhányan készen álltak megküzdeni, lényegtelen volt az ok.
„Ez csak egy baba.” Hangom sírós volt
„Nem sokáig.”sziszegte Leah.
„JAke, haver, ez egy hatalmas probléma”mondta Quil” Nem hagyhatjuk csak úgy figyelmen kívül.”
„Felfújjátok.” Vicsorogtam. „ Az egyetlen aki veszélyben  van, az Bella.
„Ismét a saját döntésének köszönhetően.”mondta Sam.”De most a döntése ránk is hatással van. Nem így látom.”
„Nem halaszthatjuk el az esélyünket. Nem akarunk egy vérszívót a földünkön.”
„Akkor mondjátok, hogy menjen el,”mondta a farkas, aki támogatott. Seth volt az. Természetesen.
„És sodorjunk veszélybe másokat? Amikor a vérszívó keresztül megy a földünkön, megállítjuk, nem számít, hogy kit akart bántani. Mindenkit megvédünk, akit tudunk.”
„Ez őrület.”mondtam.” Ma délután még azért aggódtál, hogy az egyesség veszélybe kerül.”
„Ma délután még nem tudtam, hogy a családjaink veszélyben lehetnek.”
„Nem hiszem el! Hogy ölhetnéd meg ezt a teremtmény, hogy ne öld meg vele együtt Bellát is?”
Senki nem válaszolt, de a csönd beszédes volt.
Már üvöltöttem” Ő is egy ember! Nem dolgunk őt is védeni?”
„Ő haldoklik.” Elléptem Seth mellől és húga felé, fogaimat vicsorgatva. Már majdnem elkaptam bal hátsó lábát, amikor Sam fogai nyakon ragadtak és visszarántottak. Dühös fájdalommal ordítottam fel és fordultam felé.
„Elég!”utasított az Alpha hím.
A lábaim mintha alám hajlottak volna, el akartam lökni, de lábai lent tartottak.
Elfordult tőlem. „Kegyetlen voltál hozzá, Leah, most az ő Bellájáról van szó, ez nagyon nehéz ár,  ezzel mind tisztában vagyunk, de az emberi életek mellett kell állnunk. Ma éjjel megtesszük, amit meg kell tennünk.”
„Ma éjjel?”Seth sokkolva kérdezett vissza. „Sam- /gondolod, hogy egy másik alkalommal kellene erről beszélnünk. Megbeszélve az Öregekkel, legalább.„
„Most nem követhetjük a megértésedet a Cullenek irányába. Nincs idő a vitára. Azt teszed, amit mondtam, Seth.”
Seth melső lábai követték feje hanyatlását az Alpha hímmel szavai után.
„Az egész falkára szükségünk van hozzá. JAcob, te vagy a legerősebb harcosunk. Velünk fogsz harcolni ma éjjel. Megértem mennyire nehéz ez most neked, így neked, majd az ő harcosaikra – Emmett és JAsper Cullenre kell figyelned. Nem kell, hogy a másik..részzel foglalkozz. Quil és Embry fognak veled harcolni.”
Térdeim reszkettek, erőlködnöm kellett, ahogy az Alpha hím hangja uralma alá akart vonni.
„PAul, JAred, és én fogunk foglalkozni Edwárddal és Rosalieval. A véleményem a hírről, amit JAcob hozott nekünk, lesznek akik majd óvják Bellát.  Így Charlsile és Alice  el lesznek vágva a többiektől, csak úgy, mint Esme. Brady, Collin, Seth és Leah velük fog foglalkozni. Hogy mindenkinek tiszta legyen – mind hallottuk  a fejünkben Bella nevét, ahogy kimondta. –a teremtménynek el kell pusztulnia. Ez az elődleges dolog, a legfontosabb.”
A falka idegesen morgott. Az idegességtől, mindenkinek felállt  a szőr  a hátán. A karmok a sós homokba mélyedtek. Csak Seth és én maradtunk csendben, a viharban a vicsorgók között. Seth orra mindig megérintette a talajt, amint Sem parancsolt valamit. Fájdalmat éreztem közelgő hűtlenségem miatt. Számára ez elhagyás volt, - mivel egy nap Edwárd Cullen mellett  való harc igazi vámpír baráttá tette őt. Nem volt választása, az engedelmesség bármennyire is bántotta.
És nekem milyen választásom volt? Ha az Alpha hím szólt, a falka követte. Sam ezelőtt sosem használta így befolyását, láttam mennyire gyűlöli Seth kényszerű meghajlását előtte. Nem élt volna ezzel a helyzettel, ha nem hitte  volna, hogy ez az egyetlen lehetőség. Sosem tudna hazudni nekünk, így hogy elménk összekapcsolódott. Tényleg hitte, hogy a küldetésünk, hogy leromboljuk Bellát és a szörnyet akiért aggódott. Elhitte, hogy nincs időnk várni. Eléggé hitt benne, hogy kész legyen meghalni érte. Láttam, hogy Edwárdra ő maga akar majd figyelni, Edwárd képessége, hogy olvasni tudott a gondolatainkban a legnagyobb veszéllyé tette őt Sem gondolataiban. Sem nem hagyta volna, hogy más valaki nézzen szembe ezzel a veszéllyel.
Jaspert csak a második legveszélyesebb ellenségnek vélte, épp ezért adta őt nekem. Tudta, hogy a falkából nekem van a legnagyobb esélyem a győzelemre vele szemben. A legkönnyebb dolgot Leahra és a legfiatalabb farkasra bízta. A kicsi Alice nem jelentett nagy veszélyt tudása nélkül, és tudtuk, hogy a vámpírok közül  Esme az, aki leginkább nem tud küzdeni. Charlisle sokkal cselesebb, de erőszak ellenessége nehezítette a dolgát a harcban.
Dühöt éreztem, akárcsak Seth ahogy Samre tervét néztem, próbált minél több információt megosztani a falkával, hogy növelje  a túlélést. Minden eltűnt. Ezen a délutánon, meg akartam ütközni velük. De Sethnek igaza volt – az nem volt harc, az még csak most jön. Utálattal néztem magamra. Nem mertem magamba nézni, mert nem tudtam mit fogok találni.
Charlisle Cullen. Ahogy utálat nélkül néz a szemembe, nem tudtam azt mondani, hogy megölése nem lenne gyilkosság. Ő jó volt. Olyan jó, mint bármelyik ember, akit védtünk.  Talán még jobb is. A többiek is, hittem, de nem éreztem annyira erősen velük kapcsolatban ugyanazt. Őket nem ismertem olyan jól. Charlisle volt az, gyűlölt visszatámadni, még ha az, az életét mentette is meg. Ez az, amiért megölhettük – mert ő nem volt ellensége a halálnak. Ez hiba volt. És nem csak azért, mert Bella megölése olyan volt, mintha engem ölt volna meg, akár az öngyilkosság.
”Tedd össze a kettőt,”mondta JAcob és Sam. „A törzs az elsődleges.”
„Rossz voltam ma Sam.”
„Az indokaid voltak hibásak. De most teljesítjük a kötelességünket.”
Sam vicsorgott és megállt velem szemben. Mély morgás tört elő fogai közül.
„Igen,” rendelkezett az Alpha hím, hangja visszhangzott a fejemben ellenkezést nem tűrően.
„Nincs kibúvó ma éjszaka. Te, Jacob, harcolni fogsz velünk a Cullenekkel szemben. Te, Quil és Embry, fogtok foglalkozni Jasperrel és Emmettel.”
„A te kötelességet a törzs védelme. Ezért lettél kiválasztva. Ezért létezel, hogy teljesítsd a kötelességedet.”
Vállam megrándult, lábszáraim összeomlottak és alatta találtam magamat.
A falka egyetlen tagja sem szállhat szembe az Alpha hímmel.