9.  Olyan biztos, mint a pokol, hogy jön egy láthatatlan

Nem tervezetem el,hogy búcsút mondok apámnak. Minden után, egy rövid hívás Samtől és a játék elkezdődik. El akart vágni, és visszanyomni. Talán fel akart dühíteni, vagy talán bántani – valami erő azt súgta, hogy Sam új szabályokat fektethet le.
Billy már izgatottan várt, valamit tudott már. Egy mérföldre volt tőlem, ült a fehér fotelében, pontosan arra nézve amerről felbukkantam a fák közül. Láttam bíráló tekintetét, egyenes előreszegezve a fejemet egyenes az általam összetákolt garázshoz vettem az irányt.
„Van egy perced, Jacob?”
Tétován megálltam, felé, majd a garázs felé nézve.
„Gyere már kölyök. Legalább segíts bemenni.”
Összeszorítottam a fogaimat, de arra a következtetésre jutottam, hogy inkább, mint összefutni Semmel.
„Mióta szorulsz segítségre öreg ember?”
Reszelős hangján nevetett. „Fáradtak a kezeim. Egész ideáig hajtottam magam Suetól.”
„Ez lejtő, egész úton gurultál.”
Feltoltam székét a rámpán, amit én csináltam neki, és betoltam a nappaliba.
„Látnod kellett volna. Olyam 30km/h-val mehettem . Fantasztikus volt.”
„Teljesen tönkre fogod tenni ezt a széket, és majd húzhatod magadat a kezeddel a földön.”
„Semmi esetre. Az a te feladatod lesz, hogy vigyázz rám.”
„Nem mennél sok helyre.”
Billy kezeivel kormányozva a hűtőhöz gurult.
„Enni valamit?
„Megfogtál. Paul egész nap itt volt, így nem ettem semmit.”
Billy mosolygott. „Lassan el kell dugnunk a kaját,ha nem akarunk éhezni.”
„Mond meg Rachelnek, hogy maradjon a saját helyén.”
Billy vicces hangszíne eltűnt, szemei lágyak voltak. „Csak néhány hétig lesz itthon. Hosszú idő óta először jött haza. Nehéz – a lányok idősebbek voltak, mint te mikor elvesztették az anyukat. Nekik több fájó emlékük van ebben a házban.”
„Tudom.”
Rebecca csupán egyszer jött vissza,mióta férjhez ment, valószínű jó döntést hozott.  Jó ajándék volt  a repülőjegy Hawairól.Washington város elég zárt  volt ahhoz, hogy Rachel ne érezze a különbséget. Külön osztályokba járt nyaranta, a kampuszon egy kávézóban 2 műszakban dolgozott. Ha nem talált volna Paulra, biztos még mindig így élne.Talán ezért nem akarta Billy kirúgni tőlünk.
„Nos, el kell intéznem pár dolgot…”indultam a hátsó ajtó felé.
„Várj egy kicsit Jake. Nem akarod elmondani, hogy mi történt? Hívjam fel inkább Semet?”
Lehajtott fejjel, háttal álltam neki.
„Semmi sem történt. Sem csak búcsút mondott nekeik. Mintha mindannyian egy nagy pióca szerető csoport lennénk.”
Jake…”
„Nem akarok beszélni róla.”
„Hamarosan viszont látlak?”
Hosszú ideig csend volt  a szobában, míg azon gondolkodtam, hogy hogyan mondjam el.
„Rachel visszakaphatja a szobáját. Tudom utálja a huzatos helyét.”
„Inkább aludna a földön, semmint hogy elveszítsen téged.Tehát,látlak.”
Hallgattam.
„Jacob, kérlek, ha szükséged van időre…Rendben, de ne legyen olyan hosszú, mint legutóbb. Gyere vissza.”
„Talán. Talán a munkám eredménye esküvő lesz. Ott van Sem, meg Rachel, Jared és Kim, lesznek talán a következők. Talán kéne egy öltöny.”
„JAke nézz rám.”
Lassan megfordultam.”Mi az?”
Egy hosszú percig a szemembe nézett. „Hova mész?”
„Nincs pontos hely, amire gondolnék.”
Félredöntötte a fejét. „Nem tudod?”
Meredten néztük egymást.
„Jacob,”mondta. Hangja feszült volt. „Jacob,ne  tedd. Nem éri meg.”
„Nem tudom, hogy pontosan miről beszélsz.”
„Hagyd Bellát és a Culleneket. Semnek igaza volt.”
Bámultam rá egy percig, majd két lépéssel a telefonnál voltam,felvettem a készüléket és kitéptem a falból a zsinórt.
„Viszlát apa.”
„Jake,várj,” – kiabált utánnam, de már kinnt voltam a szobából.
Motorral nem haladtam olyan gyorsan,mint futva, de sokkal diszkrétebb volt. Azon töprengtem,hogy mennyi időbe telik Billynek, hogy valahogyan üzenetet küldjön Semnek. Éreztem, hogy még mindig farkas. Akkor van baj, ha Paul korábban ér vissza. Pillanatok alatt értesítheti Semet, arról hogy mit tettem…
Nem aggódtam emiatt. Olyan gyorsan fogok menni,ahogyan csak tudok,ha pedig elkpanak akkor kötök velük valamilyen alkut.
Életet rúgtam a biciklibe, agy száguldottam lefelé a sáros, keskeny úton. Nem néztem magam után, ahogy elhagytam a házat. A fő út  a turisták miatt zsúfolt volt, ide –oda cikáztam az autók között, néhányan rám dudáltak A rádiót a 101.17-re állítottam és nem foglalkoztam semmivel. A felező vonalon mentem, nem ez fog megölni, de könnyen leeshetek. Néhány törött csont – néhány nap alatt rendbe jönne, ha ne lenne ez a dolog. Egy irányba kicsit kitisztult, így arra hajtottam. Nem értem hozzá a fékhez,amíg le nem zárult a veszélyes manőver. Egy figura és megint és megint egyenesben voltam Sam itt már nem fog utánam jönni,már késő volt. Nem sokára eljött a pillanat – amikor,biztos voltam, hogy meg fogom tenni -  hogy átgondoljam pontosan mit is akarok csinálni. Lassabbra vettem a tempót, jóval óvatosabb voltam, mint szükséges lett volna. Tudtam, hogy hallani fogják, hogy jövök , akár motorral, akár anélkül, így a meglepetés kilőve. Az álruhának sincs értelme. Edwárd hallaná a terveimet, amikor túl közel érnék hozzájuk. Ismertem az egóját, tudtam, hogy egyedül akar majd megküzdeni velem.
Így csak odasétálok, Samnek én leszek az indok, hogy kihívja Edwárdot.
Prüszköltem. A parazita olyan ütést kap, mint , még soha.
Amikor végeztem vele, próbálok majd minél többet elintézni közülük,mielőtt elkapnának. Hú –elképesztő, hogy Sem hogy tudta  kezelni a halálos provokálásomat. Meg fogom tenni,amit elterveztem. Lassan elérem a leágazást, az arcom paradicsom  színű lett,ahogy megéreztem a vámpírok szagát. Felfordult a gyomron.
Nem tudtam mire számíthatok,  sehol nem volt senki a hatalmas fehér réten. Persze tudták, hogy itt vagyok.
Leállítottam a motort és hallgattam a csendet. Most már hallottam egy ideges morgást a kétszárnyú ajtó mögül. Valaki volt itthon. Hallottam a nevemet, és mosolyogtam,boldoggá tett a tudat, hogy feszültséget okoztam. Még nagyobb levegőt vettem, gondoltam bent még rosszabb lesz a szag és felugrottam a verandára. Mielőtt még hozzáérhettem volna, kinyílt az ajtó és a doktor állt a fényben komoly szemekkel.
„Hello, Jacob,”üdvözölt barátságosabban, mint vártam volna.”Hogy vagy?”
A számon keresztül egy mély levegőt vettem, a bentről kijövő szag erősebb volt. Meglepődtem,hogy Charlisle jött ki,azt vártam, hogy Edwárd nyit majd ajtót. Charlisle olyan…inkább emberi volt. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy az arcába néztem tudva, hogy arra készülök, hogy őt is megöljem.
„Hallottam, hogy Bella élve jött vissza.”mondtam
„Nos JAcob ez nem pont a legjobb idő. A doki feszengett, de nem azért amiért vártam volna.”Elintézhetnék ezt később?”
Némán bámultam őt. Volt alkalmasabb idő a halálra?
És akkor meghallottam Bella hangját, durván kiabállt, nem tudtam másra gondolni.
„Miért ne?”kérdezte Bella valakitől. „Jacob előtt is őriznünk kell a titkot? Miért?”
Nem olyan volt a hangja amilyennek képzeltem. Megpróbáltam felidézni a hangját egy fiatal vámpírnak, akikkel a tavasszal találkoztunk, de nem olyan volt. Talán ennek az újszülöttnek, nem volt olyan éneklő hangja.Talán minden újszülött vámpírnak más a hangja.
Gyere be kérlek Jacob.”mondta Bella lágyabban.
Charlisle szemei összeszűkültek. Csodálkotam,ah Bella szomjas. Az én szemeim is összeszűkültek.
„Ne haragudj,”mondtam a dokinak,amikor elléptem mellette. Nehéz volt – minden ösztönöm tiltakozott,még akkor is ha ők biztonságos vámpírok voltak. Távolabb akartam állni Charlisletól, amikor elkezdődik a harc,pont elegen voltak ,nélküle is.  A falnak nyomva hátamat beléptem a házba. A szeme körbepásztázta a szobát barátságtalan volt. Amikor legutóbb itt jártam minden fel volt díszítve. Most minden fényes és fakó volt, beleértve a 6 vámpírt is.  Mind itt voltak, együtt, de nem ez zavart. A nyálam a padlóra csöpögött. Itt volt Edwárd,arcán számomra hihetetlen kifejezés ült.  Láttam már dühösnek és arrogánsnak, de most először láttam rajta fájdalmat. Mintha félig halott lett volna. Nem nézett rám, meredten révedt maga elé,mintha valaki most akarná elégetni. Szorosan összefonta a karját maga előtt. Nem élveztem ezt. Csak egy dologra tudtam gondolna,ami ilyen állapotba hozhatta őt, és a szemem megkereste. Láttam, amint megéreztem az illatát. Meleg,tiszta, emberi.
Bella félig a kanapé mögött ült, karjaival átkulcsolva térdeit. Egy hosszú percig nem láttam mást, minthogy ő ugyanaz  a Bella,volt, akit szerettem. Bőre lágy és tiszta, szemei régi csoki barnák. Szíve erősen vert ,azon merengtem, hogy ez biztos egy hazug álom,amiből hamarosan felébredek. És akkor megláttam. Mély árkok húzódtak a szeme alatt, arca beesett volt. Mintha lefogyott volna, mintha összetörte volna valami. Haja összekuszálva,néhol izzadt homlokához és nyakához tapadt. Borzalmasan törékenynek tűnt. Beteg volt,nagyon beteg. Nem volt hazugság a történet, amit Charlie mondott Billynek. Ahogy néztem a bőre szinte zöldnek látszott. A szőke vérszívó – Rosalie – odament hozzá és védelmezőn átölelte. Ez rossz volt. Tudtam, általában Bella hogy érzi magát ezektől – mintha a gondolatai a homlokára lettek volna írva. Nem kellett semmit mondania,hogy megértsem mi történik. Bella,nem kedvelte Rosaliet. Saját szájából hallottam mikor ezt mondta. Nem csak, hogy nem kedveli,de irtózott  tőle. Vagy csak régen volt így. Nem volt félelem,amikor Bella felnézett rá. Arca olyan…
Védekező volt.Rosalie egy edényt emelt fel a padlóról,és Bella elé tartotta,még épp időben,hogy szó nélkül segíthessen neki. Edwárd Bella mellé térdelt – tekintete elgyötört – Rosalie a karjával figyelmeztette,hogy menjen vissza. Mindent hangok nélkül.
Ahogy fel tudta emelni a fejét,gyengéden rámosolygott,ami valahogy zavart.
„Sajnálom, ezt.”suttogta nekem.
Edwárd felsóhajtott. Feje Bella térdére borult. Bella kezeit a vállára tette. Mintha nyugtatgatná.  Nem is éreztem, hogy a lábaim elindultak felé, amikor Rosalie el állta  az utamat, közénk lépve. Mintha csak a tv-ből lépett volna elő. Nem foglalkoztam vele, nem tűnt valósnak.
„Rose,hagyd,” suttogta Bella.”Rendben lesz.”
A szőke ellépett az útból, de láttam mennyire nehezére esik.
„Bella mi  a baj?” suttogtam. Anélkül hogy végig gondoltam volna, letérdeltem
A másik oldalára szembe a …férjével. Ő nem nézett rám, és én sem néztem rá. Megfogtam másik szabad kezét. Teste jéghideg volt.”Minden rendben?”
Ez egy hülye kérdés volt. Nem válaszolt.
„Annyira hálás vagyok, hogy meglátogattál engem ma, Jacob.”mondta
Habár tudtam, hogy Edwárd nem képes hallani az ő gondolatait, mégis mintha észlelt volna néhány gondolatot,amit én nem. A takaróba sóhajtott és arcát simogatta.
„Mi van Bella?” kulcsoltam össze ujjainkat
Mielőtt válaszolt volna körbenézett a szobában, mintha keresne valamit, szemében félelemmel. 6 pár sárga szempár nézett vissza rá. Aztán Rosalihoz szólt.
„Segítesz felkelni Rose?”kérdezte
Rosalien némán felszisszent, úgy nézett rám, mintha most azonnal képes lenne kint a torkomnak ugrani. Tudtam szívesen megtenné.
„Kérlek,Rose.”
A szőke kelletlenül, Edwárd mellé lépett,aki egy tapodtat sem mozdult. Óvatosan Bella mögé csúsztatta a kezeit.
„Ne.”suttogtam „Ne kellj fel…” annyira gyengén nézett rám.
„Válaszolok a kérdésedre,”mondta kicsit több szeretettel a hangjában,mint általában.
Roalie felhúzta Bellát a kanapéról. Edwárd ott maradt ahol volt,arcát a takaróba temetve,ami lassan Bella lábára hullott.
Bella teste puffadt volt, a törzse mint egy ballon. A szürke pulcsi,lógott a vállain és  a karján. Alapvetően le volt fogyva, csak mintha egy nagy dudor nőtt volna rá. Beletelt pár percbe,míg rájöttem, mi okozza a deformálódást – addig nem is értettem meg,míg kezeivel át nem ölelte hasát,egyikkel fentről,a másikkal alulról, mintha bölcső lenne.
Láttam,de nem tudtam elhinni. Egy hónappal ezelőtt láttam,nem volt jele,hogy terhes lenne.
Pedig az volt. Nem akartam ezt látni,nem akartam erre gondolni. Nem akartam elképzelni, Edwárdot benne. Nem akartam tudni arról, ami annyira taszított,ami elvette a testet amit szerettem. A gyomrom felkavarodott, vissza kellett nyelnem undorom. Ez rosszabb volt mindennél,sokkal rosszabb. Az összetört teste, az arca színe. Csak így tudtam rágondolni – így terhesen,így betegen – mert bármi volt is benne, elveszi az életét,hogy megszerezze a sajátját…
Mivel egy szörny volt. Pont,mint az apja. Mindig tudtam,hogy meg fogja ölni. Felkapta a fejét, amikor meghallotta a hangokat felőlem. Aztán talpa ugrott, és kész volt megtámadni. Szeme fekete lett.
„Kint, Jacob.”harsogta.
 Már én is álltam. Mögé néztem. Ezért voltam itt.
„Csináljuk.”acsarkodtam.
A nagydarab, Emmeltt Edwárd oldalára állt,éhes tekintettel, Jesper a másik oldalára. Nem érdekelt. Talán a falka majd feltakarít utánam, amikor végeznek velem. Talán nem. Nem számított.
Az első dolog amit  a háttérben érzékeltem a két apró test volt, Esme és Alice. Apró és törékeny nők. Biztosra vettem, hogy a többiek meg fognak ölni, mielőtt bármit is csinálhatnék velük. Nem akartam megölni ezeket a lányokat…még ha vámpírok is voltak. Talán  a szőkével kivételt tennék.
„Ne, zihálta Bella, majd elbotlott és Edwárd karjaiba zuhant. Rosalie árnyékként lépett utána.
„Csak beszélnem kell vele Bella,”mondta Edwárd lágy hangon, csak Bellának beszélve. Finoman megpaskolta Bella arcát. A szoba vörösben játszott, olyan voltam mintha tűzben égnék – ez minden, azok után amit tett vele, így megérinteni őt. „Ne izgasd fel magadat.” Kezdett védekezni.”Mind a ketten vissza jövünk pár perc múlva.”
Óvatosan nézte az arcát, mintha olvasni akarna Edwárd kifejezéséből. Majd hallgatagon vissza lépett a kanapéhoz. Rosalie segített neki elhelyezkedni. Bella kereste a tekintetemet.
„Viselkedj,”ragaszkodott”Majd gyere vissza.”
Nem válaszoltam. Nem akartam több ígéreted tenni mára. Félrenéztem és követtem Edwárdot ki az ajtón. Egy gyenge hang a fejemben azt súgta, hogy így elkülönítve nem lesz nehéz dolgom, ugye?
Úgy ment előttem, hogy hátra sem nézett ellenőrizni, hogy nem akarok-e ráugrani hátulról. Rájöttem nem is kell hátranéznie, a gondolataim elárulnak majd úgyis.Ami azt jelentette, hogy nagyon gyorsnak kell lennem.
„Még nem állok készen számodra, hogy megölhess engem, Jacob Black.”suttogta miközben gyors léptekkel távolodott a háztól. „Még legyél egy kis türelemmel.”
Mintha érdekelne a kérése. Gondoltban válaszoltam. „A türelem nem a fő erényem.”
Néhány száz méterre járhattunk a háztól. Egyre tüzesebb lettem, az ujjaim begörbültek. Vártam. Megállt, arcán sem félelem, sem provokáció nem volt. Arca meg fagyasztott engem.
Ebben a percben csak egy kölyök voltam – egy kölyök, aki egész életében csak egy kisvárosban élt. Csak egy gyerek. Mert tudtam, hogy sokkal többet kellett volna élnem és tapasztalnom, hogy megérthessem Edwárd szemében a szenvedést. Mintha egy verejték csepett akart volna letörölni emelte fel a kezét, aztán olyan erősen kaparta az arcát, mintha ki akarna belőle hasítani egy darabot. Fekete szemében a sokk volt, úgy nézett ki, mintha nem is itt lenne. Ajkai szétnyíltak, mintha sikítani akart volna, de nem jött ki hang a torkán. Ez volt az az emberi arc, amit akkor láthatunk, ha valakit forró karókkal nyársalnak fel. Egy pillanatig meg sem tudtam szólalni. Annyi igazi volt  az arca – egy árnyat láttam belőle a házban, a szemében és ő maga is az volt. Az utolsó kapaszkodás a koporsójába.
„Megöli ugye? Meg fog halni.” Mondtam és tudtam, hogy minden vér kiszalad az arcomból, pont mint neki. A különbség, hogy a sokk engem még csak most ért el. Nem tudtam levenni a szememet róla. – annyira gyorsan történt. Neki volt ideje megszokni a helyzetet. És különböző, mert neki sosem kell igazán elveszítenie, éa más, mert ez nem az én hibám volt.
„Az én hibám,” suttogta Edwárd és térdre rogyott előttem, a legkönnyebb célponttá vált számomra.
De olyan hidegnek éreztem magam akár a hó – nem volt tűz bennem.
„Igen” suttogta a piszkos földön.”Ez megöli őt.”
Ez a megtörtsége dühített. Harcolni akartam nem kivégezni. Hol van most önelégült fölénye?
„Nos, miért nem csinált Charlisle valamit?” morogtam”Ő egy orvos, igaz? Vegye ki belőle.”
Megtört hangon rám nézve válaszolt. Mintha elképzelte volna. „Bella nem engedte meg nekünk.”
Hagytam hogy a szavak elérjenek a tudatomig. Igen, nem hazudtolta meg önmagát. Persze, hogy inkább meghal a szörny ivadék miatt. Ez volt Bella.
„Te is jól tudod,hogy milyen,” suttogta.”Milyen pontosan láttad …én nem láttam. Nem időben. Hazafelé nem akart velem beszélgetni, nem igazán. Azt hittem, hogy megijedt – ez lett volna a természetes. Azt gondoltam, haragszik amiért ilyen helyzetbe hoztam, hogy megváltoztattam az életét. Ismét. Sosem hittem volna,hogy valójában mire is gondol, hogy mennyire határozott volt. Egészen addig, amíg a családom kijött elénk a reptérre, és egyből Rosalie karjaiba vetette magát. Rosaliéba! ÉS akkor hallottam, hogy mit gondol Rosalie. Nem értettem, míg nem hallottam. Te egy perc alatt megértetted.” Félig felsóhajtott félig morgott.
„Várjunk csak egy percet. Ő nem akart elhagyni téged.”a gúny égette a torkomat
„Felfogtad valaha is, hogy ő olyan erős,mint több ezer lány együtt véve? Hogy lehet ilyen hülye vámpír? Fogd le, és altatásban vedd ki belőle.”
„Akartam,”sziszegte”Charlisle szerette volna…”
Milyen nemesek ezek?
„Nem. Nem nemesek. A testi épsége bonyolult dolog.”
Kicsit zavaros volt néhol a történet, de ez most beleillett a képbe. Ezért csinálta  aszőke.Mire gondolt? A szépségkirálynő kérte Bellától, hogy ilyen rosszul haljon meg?
„Talán,”mondta Edwárd.”Rosalie nem gondolta végig teljesen.”
„Nos, akkor először a szőkét kell kiütni.Aztán együtt kivehetjük a gyerekedet,igaz?  Küld ki a fák közé és foglalkozz Bellával.
„Emmett és Esme is támogatja őt. Emmett sosem hagyná nekünk… és Charlisle sem segítene Esmenél.” Sorolta fel reménytelenül.
„El kellett volna engedned Bellát velem.”
„Igen.”
 Kicsit késő volt már ezen gondolkodni. Talán mindez nem következik be, ha feladta volna a szörny életét.”
Felállt velem szemben,de csak árnyéka volt önmagának, láttam , hogy egyetért velem.
„Nem tudtuk, „mondta a választ a gondolataimra.” Sosem álmodtam. Ezelőtt sosem történ ilyen,mint Bella és én köztem. Honnan tudhattuk volna, hogy egy embernek lehet a magunk fajtától gyereke –„
„Akkor egy embert darabokra tépne ez az eljárás?”
„Igen, „értett egyet fakó hangon.”Nincs róla sehol semmi, ez egy parázna lidércnoymás, amit nem él túl egy ember,mert ez csak a bevezetése az étkezésnek.”Rázta lázadóan a fejét. Mintha ő más lenne.
„Nem tudom, hogy van-e egy pontos kifejezés arra, mi is vagy te,”köptem
Rámnézett,most mintha ezer évvel idősebb lett volna.
„Amit akarsz JAcob Black, senki nem gyűlölhet annyira,amennyi én gyűlölöm magamat.”
Hiba, gondoltam, túl sok a düh a beszédhez.
„Ölj meg most, mentsd meg.” Mondta gyorsan.
„Mit jelentsen ez?”
„Jacon, tegyél meg nekem valamit”
„A pokolba is parazita, megteszem!”
Meredten nézett rám félig szomorú, féli őrölt tekintettel.”Érte?”
Szorosan összezártam a fogaimat.”Mindent megtettem, hogy távolt tartsam őt tőled. Minden
Egyes dolgot. Most már késő.” – mentegetőzni,túl későőő.
„Ismered, JAcob. Van veled egy kapcsolatod,amit én nem tudok megérteni. A része vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt. Azt hiszi elég erős ehhez…”Elhallgatott és nyelt egyet.”Talán rád hallgatni fog.”
„Miért tenné?”
Lábai meginogtak, világos szemeiben az őrület táncolt. Eszüket tudják veszíteni a  vámpírok?
„Talán,”válaszolta a gondolatomra.”Nem tudom. Úgy érzem.”lehajtotta fejét.”Megpróbáltam távol tartani ezt tőle, mert a feszültség még betegebbé teszi. Nem tud semmit tenni,amíg ez itt van. Nyugodt maradok,nem tudok keményebb lenni. De most már nem számít. Rád majd hallgatni fog!”
„Nem tudok mást elmondani, mint amit te elmondtál már neki. Mit akarsz mit tegyek? Mondjam,hogy hülye? Mostanra már biztos rájött. Mondjam hogy meg fog halni? Fogadni mernék, hogy tisztában van vele.”
„Bármit fel tudsz neki ajánlani, amit szeretne.”
Nem volt kétség. Ez az őrület határa?
„Bánom is én, csak maradjon életben”mondta Edwárd, véletlenül koncentráltan.”Ha ez a gyerek, amit akar,megkaphatja. Lehet még vagy fél tucat gyereke. Bármi amit szeretne.”várt.”Kaphat kiskutyákat, ha ez az ára.”
Egy pillanatra találkozott tekintetünk, arca feszült volt, de kontrollálta vonásait. A szívem vag táncba kezdett amint megértettem a szavai lényegét, letaglózott.
„De nem ezen az áron!”sziszegte,mielőtt bármit is válaszolhattam volna.”Nem így, hogy az élete, minden amiért vele vagyok elvesszen! Felejtsük el a betegségét, lássuk mennyire bántja őt.”olyan arcot vágott,mintha valaki az előbb megütötte volna.”Te meg tudod tenni,hogy belássa ezt, Jacob. Rám nem hallgat többé. Rosali mindig ott van, védi őt. Egyetlen könyörgésem sem volt Bellára hatással.”
Olyan hang jött fel a torkomból, mintha fuldokolnék.
Mit mondott?Hogy Bella mit tehetne?Lehetne gyereke?Tőlem?Mi?Hogyan?Elhagyná? Vagy azt hiszi, hogy nem lenne megosztva?
„Bármelyik. Bármi ami megmenti az életét.”
„Ez a legőrültebb dolog,amit valaha mondtál.”morogtam.
„Bella szeret téged.”
„Nem eléggé.”
„Kész meghalni egy gyerekért. Talán valami extrémebb dologban is hinne.”
„Ezeket tőle tudod?”
„Tudom, tudom. Ezért kell egy meggyőző dolog,és ezért van szükségem rád. Te tudod,hogyan gondolkodik. Alakítsd, hogy jól lásson.”
Nem hittem el, hogy mit ajánlott nekem. Ez túl sok volt. Hihetetlen. Hibás. Beteges.Raboljam el Bellát a hétvégén, és kezdjük úgy  a hétfőt, mintha csak egy rémálom lett volna? Olyan zavaros. Olyan kísérteties.
Nem akartam elfogadni,nem akartam elképzelni, de  a kép bekúszott. Annyiszor fantáziáltam Belláról így, de nagyon nehéz volt mindig elfogadni,hogy ez csak a képzelet, mert ez nem volt lehetséges, sosem volt az. Ezzel sem segítettem magamon. Nem tudtam leállítani magamat. Bella a karjaimban,Bella az én nevemet sóhajtja…
Rosszabb, ez az új kép, ami korábban nem volt, nem létező dolgok voltak ezek a számomra. Nem most. Tudtam tovább forgatnám a képet, ha nem lenne Edwárd a fejemben. De itt volt.Bella egészséges és izzó,teljesen más,mint most, de mégsem ugyanaz. A teste, sokkal természetesebb. Karjában a gyermekemmel.
Igyekeztem kiűzni a vámpírt a fejemből.”Mutasd meg neki?Milyen világban élsz?
„Először próbáld meg.”
Felkaptam a fejem. Várt, figyelmen kívül hagyva a fejemben hallható elutasítást.
„Milyen pszichés eszközzel akarod ezt elérni? Úgy intézzük el, hogy elmész?”
„Nem gondoltam semmi konkrétan, csak hogy megmeneküljön. Vagy,hogy mit fog tenni ő.De nem tudom,hogy fogok elérni. Úgysem hallgatnál rám. Hamarosan megtaláltam volna  a módját, hogy el gyere, ha nem tetted volna meg ma. De nagyon nehéz elhagyni,akárcsak egy percre is.Az állapota…olyan gyorsan változik. A dolgok…romlanak.Gyorsan. Most nem hagyhatom magára.
„Tessék?”
„Senkinek nincs ötlete,de rosszabbul van, mint ahogy látszik. Biztosan.”
Láttam – láttam a puffadt szörnyet a fejemben, aki utat tör magának belülről.
„Segíts nekem, fejezd be,”suttogta.”Segíts, hogy ez ne következzen be.”
„Hogyan? Ajánljam fel szolgálataimat? „ nem mozdult ahogy ezt mondtam, de én igen.” Te tényleg beteg vagy. Bella soha nem fog belemenni ebbe.”
„Próbáld. Nincs mit veszíteni. Hogy bánthatná?”
Engem bántana. Nincs elég gondja Bellának ezen kívül is?
„Egy kis pánik,hogy megmentsd? Ez nagy ár?”
„Ez nem működne.”
„Talán nem. Talán megzavarja a gondolatait. Talán kihátrál a menedékéből. Egy pillantra van csupán szükségem.”
„És akkor te visszakozol az ajánlattól? Csak megviccelve Bellát?”
„Ha gyereket szeretne, akkor azt fog kapni. Nem fogok visszakozni.”
El sem hittem, hogy meggondolom ezt. Bella, be fog nekem mosni egyet – nem emiatt aggódtam, de megint eltörhet a keze. Nem kellett volna hagynom hogy beszéljen velem, elfoglalva a fejemet. Csak meg kellett volna ölnöm.
„Nem most,”suttogta.”Még nem. Helyes,vagy hibás, összetörné őt, és ezt te is tudod. Ez nem hiányzik senkinek. Ha hallgatni fog rád, meg lesz az esélyed. Amikor Bella szíve megáll, kérni foglak, hogy végezz velem.”
„nem kell sokáig könyörögnöd.”
Agyarai elővillantak szájából. „Nagyon szívesen eleget teszek majd ennek.
„Akkor megegyeztünk.”mondta , majd hideg kezét nyújtotta.
Figyelmen kívül hagyva undorom, elfogadtam a kezét. Az ujjaim körbezárták a fagyos kősziklát.
„Megegyeztünk.”ígérte.