3.A nagy nap

Kinyitottam a szemeimet. Néhány percen keresztül, csak ziháltam és forgolódtam, nehéz volt kitörnöm az álmomból. Az ég az ablakomból szürke volt és akkor sápadtból újra kezdtem rózsaszín lenni, vártam, hogy szívem lelassuljon. Amikor már teljesen biztos voltam benne, hogy felébredtem, láttam ismerős, rendetlen szobámat, egy kicsit bosszús voltam magamra. Miért nem tudok az esküvőmről álmodni! Ez a megszállottságom egy zavaros történetet hozott az éjszakámba. Buzgón próbáltam lerázni a rémálmomat, felvettem a ruhámat és leszaladtam a konyhába, jóval azelőtt, hogy kellett volna. Először rendbe raktam a lakást, és amikor Charlie felébredt palacsintát sütöttem. Túlságosan ideges voltam, hogy reggelizni tudjak – életvidáman ücsörögtem, ameddig Charlie evett.
„Fel kell venned Mr. Weber-t háromkor” – emlékeztettem.
„Ma nincs más csak az, hogy elhozzam Mr. Webert, Bella. Nem valószínű, hogy el fogom felejteni a dolgomat.”
Charlie az egész napot kivette szabadságnak az esküvőmre, és  nagyon nyugodt volt. Hébe-hóba a szeme a beépített szekrényen lebegett titokban a lépcső alatt, ahol a horgászfelszerelést tartotta.
„Ez nem csak a munkád. Neked is illő ruhában kell lenned, szalonképesen.”
Haragos tekintetet vetett a tálban lévő gabonapehelyre, és motyogta a szavakat „majom öltöny” a lélegzete alatt. Valaki lelkesen kopogtatott a bejárati ajtón.
„Gondolom neked ez szörnyű,” – mondtam és fintorogtam. „Alice egész nap rajtam fog dolgozni.”
Charlie elgondolkozva bólintott, beleegyezett egy kisebb megpróbáltatásba. Megcsókoltam a feje búbját, amíg elmentem mellette – elpirult – és akkor tovább mentem az ajtóhoz, hogy beengedjem legjobb barátnőm és leendő nővérem. Alice rövid fekete haja a szokásos módon állt – sima volt és lesimult gyönyörű arcára,  amelyen egy kkülönös kifejezést véltem felfedezni. Kivonszolt engem a házból alig egy „Helló, Charlie” felkiáltással a válla fölött. Alice végignézett rajtam, amíg beszálltam a Porscheba.
„Oh, a pokolba, nézd a szemed!” – mondta szemrehányóan. „Mit csináltál? Fennt voltál egész éjszaka?”
„Majdnem.”
Haragos tekintetet lövellt rám. „Tudod, hogy mennyi időbe fog telni, amíg rendbehozlak, Bella – az én nyersanyagom vagy, rendbe kell hozzalak.”
„Nem ez nem hiszem, hogy neked gond. Nagyobb probléma ha álomba zuhanok az ünnepség alatt anélkül, hogy ki tudnám mondani, hogy „Akarom”, és akkor Edward el fog menekülni.”
Nevetett. „Hozzád vágom a csokrom, ha bezárod a szemed.”
„Köszi.”
„Egyébként bőven lesz időd aludni holnap a repülőgépen.”
Felemeltem a szemöldököm. Holnap, elmélkedtem. Ha mi megyünk ma éjszaka a fogadás után, és mi még holnap is repülőgépen leszünk…nos, mi nem Boise, vagy Idahoba megyünk. Edward nem adott nekem semmilyen célzást. Nem igazán izgultam a rejtély miatt, de különös volt, hogy nem tudtam hol fogok aludni holnap éjszaka, vagy remélhetőleg hol nem alszom…
Alice rájött, hogy ő most elárult valamit és rosszalotta a dolgot.
„Már készen van az összes csomagod.” – mondta, hogy kizökkentsen.
„Alice, kérlek enged meg, hogy a saját dolgaimat csomagoljam be.”
„Sok mindent becsomagoltam, ami a tiéd.”
„és te visszautasítottál egy vásárlást.”
„Kevesebb, mint 10 óra múlva hivatalosan is a nővérem leszel…ez idő alatt nem kell új ruhanemű.”
Haragosan bámultam ki a szélvédőn, amíg már majdnem a házhoz értünk.
„Még nem jöttek vissza?” – kérdeztem.
„Ne aggódj, itt lesz mielőtt a zene elindul. De te nem láthatod őt, mindegy, hogy mikor ér vissza. Mi ezt hagyományos módon fogjuk csinálni.”
Prüszköltem „Hagyomány!”
„Okay, a menyasszonyon és vőlegényen kívül!”
„Tudod, hogy már kukucskált.”
„Oh ne – én vagyok az egyetlen, aki látott téged a ruhádban. Nagyon vigyáztam, hogy mire gondolok, amikor a közelben volt.”
„Szóval” – mondtam, amikor mi befordultunk. „Látom a díszítést nem apróztad el.” Három mérfölddel az érkezésünk előtt már láttam a lámpák pislogását. Ezúttal fehér szatén selyem borította a lámpákat.
„Nem pazarolunk, nem szabad. Élvezd ki ezt, mert te nem fogod látni a belső díszítést, amíg nem jön el az idő.” – megrángatott az üres garázs felé a ház közepén, Emett nagy terepjárója mellett haladtunk el.
„Mióta nem láthatja a menyasszony a díszítést?” – tiltakoztam.
„Amióta én szervezem, akarom látni a hatást, amikor lejössz a lépcsőn.”
Eltakarta a szemem, amikor beértünk a konyhába. Az illat áthatolt rajtam.
„Mi az?” – csodálkoztam, amíg bevezetett a házba.
„Túl sok?” – Alice hangja hirtelen aggódó volt. „Te vagy itt az első ember, remélem jól csináltam.”
„Csodálatos illat van.” – biztosítottam – majdnem megrészegít, de egyáltalán nem émelyítő, egybeolvadása a különböző illatoknak és tökéletes.
„Narancsvirág….orgona.. és még valami – igaz?”
„Nagyon jó Bella. Te csak a fréziát és a rózsát nem találtad el.”
Nem engedte el a szemem, amíg el nem értük a fürdőszobáját. Néztem a hosszú pultot, amin az összes holmi az én szépségemet hivatott szolgálni, és kezdtem érezni, hogy milyen álmatlan volt az éjszakám.
„Ez valóban szükséges? Mindegy, hogy mi van rajtam, amikor hozzá megyek.”
Lelökött engem az alacsony rózsaszín székbe. „Nem, nem fogsz akárhogy kinézni, amikor én is itt vagyok.”
„Ők nem félnek, hogy kiszívod a vérük” – motyogtam. Visszahuppantam a székbe és becsuktam a szemem, egy kicsit szundikáltam. Ellazultam és amíg ő a szépítésemmel volt elfoglalva pihentem. A bőröm minden egyes négyzetcentiméterét kifényezte. Ebédidő után Rosalie besiklott a fürdőszoba ajtón, egy pislákoló ezüst köntösben, arany haja egy puha korongba volt fogva a feje tetején. Gyönyörű volt, sírásra késztetett. Mit vehetnék fel, ha Rosalie is a közelben van? 
„Visszajöttek” – mondta Rosalie, és rögtön egy gyerekes kétségbeesés lett rajtam úrrá. Edward itthon van.
„Tartsd őt kinn!”
„Nem fog idejönni” – nyugtatta meg Rosalie. „Igen sok teendője van. Esme befejezteti velük a dolgokat. Akarod, hogy segítsek? Tudom a haját.”
Leesett az állam. A fejem zavaros volt, nem emlékeztem, hogyan kell becsuknom a számat. Nekem soha nem lesz Rosalie a kedvencem a földön. A dolgok mindig is feszültek voltak közöttünk, személyes sértés, hogy most ő akar segíteni nekem. Noha neki volt lehetetlen szépsége, szerető családja, és Emmett a lelki társa, mindemellett nem volt ember és ezért neheztelt. És itt voltam én, mindenem megvolt, amit ő az életben szeretett volna. Nem pontosan úgy, de akkor is.
„Persze” – mondta Alice könnyen. „Te elkezdheted fonni a haját. Egy komoly frizurát akarok. A fátyol itt megy majd alatta.” – kezeivel elkezdte fésülni a hajam, részletesen próbálta ábrázolni, hogy mire gondol. Amikor elfáradt Rosalie kicserélte a kezeit az övéivel, és formálta a hajam gyengéd érintéssel. Alice visszajött a zarcomhoz. Egyszer Rosalie  elkészült a hajammal, és Alice elküldte, hogy hozza el a ruhámat, és szóljon Jaspernek, hogy hozza el anyut és Philt a szállodából. Lenn, ezerszer hallottam az ajtót nyitó