2. A hosszú éjszaka

„ Már most hiányzol”
„ Nem muszáj mennem. Maradhatok”
„Mmm”
Egy hosszú, csendes pillanat volt, csak a szívem kalapált, szabálytalan légzésünk ritmusa, ajkaing suttogásának megindító összhangja.
Néha annyira könnyű volt elfelejteni, hogy egy vámpírt csókoltam meg. Mert ő átlagosnak vagy emberinek látszott. Soha egy másodpercre sem tudtam elfelejteni, hogy akit a karjaimban ölelek inkább angyal, mint ember – de mivel elérte hogy semmi ne tűnjön fel abból hogy az ajkai  nem tudnak ellen állni az ajkaimnak, az arcomnak, a torkomnak. Állítása szerint túl kísértetiesen vágyakozott a véremre, de az ötletet elvetette, mert én kitudtam gyógyítani bármilyen eziránti vágyából. De tudtam, hogy a vérem szaga által okozott fájdalom még mindig égette a torkát, mintha lángokat lélegzett volna be.
Kinyitottam a szemeim az övéi is kinyiltak, keresgélve nézve az arcomat. Semmi értelme nem volt mikor így nézett rám. Kedvelte, hogy én a díj voltam inkább, mint a felháborítóan szerencsés nyertes.
A tekinteteink egy pillanatra egybeforrtak, arany szemei annyira mélyek voltak, mint a képzeletemben egészen a lelkéig láttam a szemein keresztül. Ostobának tűnt az a tény, hogy nem létezik a lelke – ez kérdés sem lehetett, még akkor is ha ő vámpír volt. Neki volt a leggyönyörűbb lelke, gyönyörűbb a ragyogó elméjénél vagy az összehasonlíthatatlan arcánál vagy a ragyogó testénél.
Viszonozta a pillantást, mintha ő is látná a lelkemet és mindha szeretné amit lát.
Nem tudott olvasni a gondolataimban, bár ezt rajtam kívűl minenki máséban megtudta tenni.  Ki tudja hogy miért – valami műdödési hiba volt az agyamban, ami immunissá tett minden olyan rendkívüli és ijesztő dolgokhoz, amit néhány halhatalan tudott. ( Csak az elmém volt immunis, a testem még mindig a vámpíroknak volt alávetve, olyan képességekkel, amik műdödtek, Edward kivétel volt. ) De én komolyan  hálás voltam ennek a meghibásodásnak, ez volt az ami titokban tartotta a gondolataimat. Így is kínos volt gondolkodni a lehetőségeimen.
Vonzottam az arcát, hogy ismét az enyém legyen.
„ Határozott maradás” mormolta egy pillanattal később.
„ Nem, nem. Ez a legény búcsúztatód. Menned kell.”
Mondtam a szavakat, de a jobb kezem újjai a bronz hajába zárultak. Bal kezemmel pedig szorosabban öleltem a hátát. Hűvös kezei símogatták az arcomat.
„ Legénybúcsúztatót azoknak tartanak, akik, hogy látják a múlást és övék ez az egyetlen nap. Én pedig nem is lehetnék lelkesebb hogy az enyém leszel. Ez nem is volt kérdés soha.
„Igaz” Leheltem elkábulva a hideg nyakától. Ez bájos volt, közel a boldogságomhoz. Charlie
 tudatlanul aludt a szobájában, ami majdnem ugyanolyan jó volt, mint egyedül lenni. Összekuporodtunk a pici ágyamon, összehúzódtunk amennyire csak lehetséges volt, mint az afgán emberek arcán lévő kötés úgy vette körül testemet a teste. Utáltam, hogy használnom kellet a takarót, de az eléggé tönkretette a romantikát, mikor elkezdett vacogni a fogam. Charlie érszre fogja venni, ha én fázom a meleg augusztusban. Legalább engem bugyolálni kellett, Edward inge a padlón volt, soha nem döbbentem meg ennyire attól, hogy a teste milyen tökéletes volt – fehér, hűvös és márványként fénylő. A kezemmel játszadoztam kőmellkasán, követtem a lapos, sima mellkasának vonalát, ami bámulatos volt. Egy könnyed borzongás futott keresztül rajta és az ajkai ismét az enyémeket keresték. Óvatosan megengedtem, hogy tükörsima ajkait nyelvem hegyével simíthassam végig, ismét sójahott.  Édes lehelete – hideg és finom volt -  hullámként ért az arcomhoz.
Elhúzódott – az az automatikus válasz erre, hogy túl messzire mentek a dolgok, az azonnali reakciói, amikor már akaratosan folytatni akarta.
„Várj!” Mondtam miközben a vállait fogva közelebb húztam magamhoz, az egyik lábammal lerúgtam a dereka körül lévő takarót. „ A gyakorlat teszi a mestert”
Kuncogott. „Nos akkor nekünk határozottan közel kellene lennünk a tökéleshez, nem így van? Aludtál egyáltalán az elmúlt hónapban?”
„De ez a főpróba” Emlékeztettem, „És különben is csak gyakorloltunk néhány bizonyos jelenetet. Most nincs itt az ideje annak, hogy biztosra menjünk”
Azt gondoltam, hogy nevetni fog, de nem válaszolt a teste mozdulatlan volt, hirtelen feszült. A szeme folyós aranyszíne, megkeményedett. Átgondoltam a szavamaimat, és rájöttem, hogy valójában ő mit hallott bennük.
„ Bella…”
„ Ne indítsd el ezt megint” mondtam „ A megállapodás egy megállapodás”
„Túl nehéz összpontosítani, amir velem vagy. Én – én nem tudok tisztán gondolkodni ilyenkor, és képtelen leszek kontrollálni magamat. Meg fogsz sebesülni.”
„Én jól leszek”
„Bella”
„Shhh”Nyomtam az ajkaimat az övéhez és ezzel sikerült leállítanom kétségbeesett támadását. Az előtt hallottam ezt, hogy ő nem jutott ki ebből az alkuból. Nem én ragaszkodtam ahhoz, hogy először hozzámenjek. Megcsókolt aztán egy pillanatra meghátrált, de meg tudtam mondani hogy nem az volt már mint azelőtt. Aggasztó, mindig aggasztó. Hogy ez mennyivel másabb volna ha nem lenne szükséges miattam aggódnia. Mit csinálna szabadidejében? Kapnia kell egy új hobbit.
„Hogy vannak a lábaid?” kérdezte.
Miközben tudtam, hogy nem szószerint érti, válaszoltam „Pirítós melegen”
„ Valóban? Semmi második gondolat? Még nincs túl késő megváltoztatni a gondolataid.”
„Próbálsz megszabadulni tőlem?”
Kuncogott. „ Csak biztosra megyek. Nem akarom azt, hogy bármit is tegyél addig, amíg nem vagy biztos magadban.”
„Biztos vagyok benned. A többit meg át tudom élni.”
Habozott, azon töprengtem, hogy nehogy megint ostobán szóljam el magam.
„Tudod?”
„Nem gondoltam meg magam az esküvővel kapcsolatban – pozitívan állok ahhoz is, hogy a lelkiismeretfurdalásod ellenére életben fogok maradni – de később mi lesz Renée-vel? Mi lesz Charlie-val?”
Sóhajtottam. „Hiányozni fognak.” Rosszabb lesz, hogy én is hiányozni fogok nekik, de én nem akarom hogy fellobbanjanak az érzelmi.
„Angela és Ben és Jessica és Mike”
„ A barátaim is hiányozni fognak” Mosolyogtam a sötétben. „ Különösen Mike. Oh Mike! Hogyan folytassam?”
Mostmár morgott. Nevettem, de mégis komoly voltam.
„Edward, mi túl voltunk ezen és túl is leszünk. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de ez az amit akarok. Akarlak és akarlak téged örökkön örökké. Egy élet nem elég nekem belőled.”
„Örökre tizennyolc évesnek maradni” Suttogta.
„Minden nő egy valóra vált álom”  Kötekedett.
„Soha nem változni…soha nem mozgatni a csatárt”
„ Ez mit jelent?”
Lassan válaszolt. „Emlékszel, amikor elmondtuk Charlie-nak hogy összeházasodunk? És ő terhesnek gondolt téged?”
„És arra gondolt, hogy lelő téged?” Nevetve találgattam. „ Bevallom másodjára, őszíntén fontolóra vette”
Nem válaszolt. „Mi, Edward?”
„Én csak igazság szerint…nos én csak úgy gondolom, hogy igaza lett volna”
„Gah” Ziháltam.
„ Annyira tudott valamit, ami miatt igaza tudott lenni. Nekünk is lett volna több lehetőségünk. Utálom, hogy elkell vennem tőled ezt a lehetőséget.”
Vártam egy percet. „Tudom, hogy mit teszek.”
„Hogyan tudhatnád Bella? Né